Most már hivatalosan is le havre-i diák vagyok. Reggel mentünk beiratozni az egyetemre, kicsit hosszú procedúra volt, de végeztünk. Most már van diákigazolványom is, bár nem megyek semmire, mert itt úgy érvényes a diák ha 26 éven aluli vagy, és ugye ez rám még két hétig érvényes aztán cseszhetem. Mentünk bérletet venni és mondtam a bácsinak hogy én diák vagyok és még csak 25 és nagyon szeretnék diákbérletet de mondta hogy ez felejtős lesz, és már nem is engedte, úgyhogy én sima felnőtt bérlettel mászkálhatok csak. ELmentünk internetet intézni is, a vonalas telefont sikerült, de valamiért nem fogadta el a bankkártyánkat és ezért nem tudtuk elintézni, de holnap a kirándulás után visszamegyünk és azt mondta a fickó hogy kapunk modemet és addigra elintézi a fizetési módot is. Utána rohantunk órára. Most kellett bemutatni egymást a többieknek. Jókat röhögtünk mert pl az orosz lányról kiderült hogy nem szereti a strandot, mert ott mindig hideg van és ahhoz van hozzászokva, a brazil fiú nem szeret táncolni stb. Ez igy nem poénos de ott akkor jó volt. Utána mentünk biztosítást kötni a lakásra. Ez egy kicsit mellbe vágott mert erre a 65 euro kidobásra nem nagyon számitottam, de a szállásra kell. Viszont lakásbiztosítást csak úgy lehet kötni ha előtte kötsz magadra is. Hiába van már, kellett itt kint még egyet kötni. Úgy volt hogy este meg moziba megyünk. Megnézzük a Les poupées russes eredeti francia nyelven (otthon ez a Még mindig lakótársat keresünk), de áttettük holnapra. A mozi is nagyon drága ám. Bár összesen kettő van az egész városban, lehet hogy azért.

A mai napunk ismét Georges-nál kezdődött. Közölte hogy még nincs meg, hogy hol fogunk dolgozni, de az már biztos hogy kedd-csütörtök a munkanap és hétfő-péntek-szombat meg suli. Majd jött a másik féle nyelvóra. Hát ez elég vegyes társaság. VAn egy fiú aki valami Afrikai, számomra ismeretlen országból jött és iszonyú fehér a tenyere és világit a foga. Van egy maláj fiú, aki nagyon szegény családból származik és a cég ahol dolgozik elküldte 2 évre Franciaországba tanulni, aztán megy át 5 évre Angliába,majd 15 évig ennél a cégnél fogja kamatoztatni a tudását. Nem semmi szerződés lehetett. Eleinte a kiejtést gyakoroltuk aztán ebédszünet után csoportokra lettünk bontva és úgy voltak feladatok. A 30-ból 8 magyar van, igy elég nehéz lett úgy szétszedni minket, hogy ne legyen egy csoportban azonos nemzetiségű. Én egy orosz lánnyal és egy brazil fiúval kerültem össze. Szegény fiút először hentesnek néztem, mert bejött egy fehér pólóban, fehér gatyában és fehér baseball sapkában, de amúgy egész értelmesnek tűnik, de mikor kérdeztem hogy hát brazil biztos szeret táncolni és tud is, akkor közölte hogy ez hülyeség utál táncolni, de legalább focizni szeret. Az orosz lányka is nagyon kedves. Háromszor megkérdeztem hogy honnan jött, de nem tudtam megjegyezni. Bár a lány nevét se 🙂 De valahol Beszlám környékén lakik. Van még mexikói, grúz, két koreai, lengyelek, németek, úgyhogy tényleg elég vegyes a csoport. Délután egy filmet néztünk meg, de egy kukkot sem értettem belőle, de aztán kiderült hogy a többiek sem. Igazából felesleges ide járni, mert a másik tanfolyam is ugyananez, csak másokkal viszont számitó dög vagyok és szeretném még bejárni a világot, viszont ehhez kapcsolatokat kell épiteni, igy nem ártana velük jobban megismerkedni. Braziliában még úgysem voltam és Mexikóban se… bár a mexikói fiúval még nem sikerült kommunikálni.
A nap szenzációja az volt, hogy reggel leadtam a hibalistát és mire hazajöttem ebédelni a wcm működött. Ehhez nem vagyunk hozzászokva otthon. Illetve ahhoz se hogy tanulmányi osztályon vagy bármilyen hivatalban kedvesek legyenek hozzánk. A kolesz igazgatója ma lent röhögcsélt velünk mert alig birta kimondani a nevünket. De a többiek körülöttünk ugráltak és bármit kértünk mindent elintéztek. Mindenki mosolyog, mindenki kedves és segítőkész és türelmes. Ez a legfőbb erényük, az autósok is tök nyugodtak. Ha nem indul el valaki zöldre akkor nem dudálnak, ha valaki áll a zebránál vagy a körforgalomban szó nélkül megállnak és átengednek.