Mi ezt a napot munkával ünnepeltük. Reggel 7kor arra keltem,hogy valaki mászkál a fejem felett. Jöttek a tesóm haverjai és nekiálltak bontani a tetőt. Ugyanis idénre a tetőprojekt jutott. kb 1994 óta tervezik a szüleim, hogy majd jövőre…. így lett ebből 2010. Szerencsére jól haladtak, 9kor már csak a gerendák álltak, így én másik projektbe lettem bevonva. Kaptam egy nagy zacskó túrót, hogy ebből süssek valamit. Eredetileg normál túróspitét akartam, de gondoltam, hogy meg kéne bolondítani valamivel, és a málna nyert. El nem tudom mondani milyen isteni finom lett. Délután pedig elkezdtük ünnepelni az Anyák napját. Amíg a fiúk a tetőn dolgoztak, addig mi előszedtük a bicajokat és elindultunk Anyuval a nagymamákhoz. Sajnos az egyiknek már a temetőbe kellett vinni a virágot, de a másikat személyesen felköszönthettük. Majd hazaérve énekelgettem Anyukámnak, ő kicsit jobban értékelte mint a tesóm. Neki reggel az Orgona ágát kellett végighallgatnia, ugyanis Dórikában találtunk kullancsot, így elvittük egy szakemberhez, aki orgonabokrok mellett lakik. Innen már adott volt a dal. Estére elmentek a fiúk, maradt a szűk család, viszont mivel esőt jósolnak, ezért le kellett fóliázni a tetőt. Sikerült megúszni nagyobb viták nélkül, viszont nem tudom, hogy ennyire koszos vagyok vagy ennyit barnultam.. hamarosan kiderül 🙂 Hát így telt a munka ünnepe…

Nagyon gyorsan eltelt ez a hét, hihetetlen, hogy már megint csütörtök van. Van Ancsival egy régóta tartó szokásunk. Csütörtökönként amelyikőnk előbb ír a másiknak, az megkérdezi, hogy mit csinál a másik hétvégén. Ma reggel úgy éreztem, mintha a múlt hetit még csak most beszéltük volna meg, és már megint ez a téma. Valószínűleg azért, mert nem unatkozom egy percet sem, bár elég egyhangúan telnek a napjaim. Így hogy nincs laptopom, nem ülök előtte esténként, munka után elmegyek futni (a héten mindennap voltam) hazaérek, kicsit olvasok és azonnal bealszom. Amúgy sokkal jobban bírom gép nélkül, mint gondoltam. A gazdálkodást kiadtam bérbe, ha jól tudom tegnap el lett végezve mindenféle kertimunka 🙂 Minden mást meg innen bentről el tudok intézni. Megkaptam az árajánlatot, elvileg jövő héten kész lesz a laptop, de annyira nem hiányzik.
Amúgy ritka pocsék napom volt. Délelőtt nem is nagyon voltam a helyemen, ráadásul egy olyan kollegát kell betanítani, aki enyhén szólva gyenge felfogású. Még bírom türelemmel, elszámolok sokszor tízig, csak vicces amikor látom, hogy közeledik, látom a szemem sarkából, hogy a mellettem ülők már röhögnek, hogy már megint jön és kérdez és bár állítja hogy érti, az üveges tekintete elárulja, hogy fogalma sincs. Nehéz az ilyenekkel…. meg amúgy is.. ma nem volt jó itt lenni. Viszont a munkával délután már jól haladtam, legalább ennyi örömöm volt.

Ez hétvégén többször is kiderült. Jelentem, túlélhető a gép nélküli élet. Főleg, ha van valaki, akivel programot lehet szervezni és aki eltereli a figyelmét. Szombat este úgy jöttem vissza, hogy elintéztem mindent amihez net/gép kellett és vártam ,hogy mi fog történni. Az történt, hogy az én drága barátommal elmentünk megnézni a Sajtófotó kiállítást a Nemzeti Múzeumba, amit külön nagyon értékelek, mert nem gondoltam volna, hogy rá tudom venni kultúrális időtöltésre. Érdekes, hogy egyre kisebb ez a kiállítás. Régen órákig elmászkáltunk, most egy óra alatt végigmentünk. Majd kitaláltuk, hogy beülünk valahova. Nekem annyi kikötésem volt, hogy legyen terasz és süssön a nap, neki meg hogy legyen sör. Így üldögéltünk kora estig, bár a napsütés egy idő után eltűnt, de jó volt kint lenni. Jöttek mentek az emberek, mint egy felbolydult méhkas, olyan volt az utca. Tervezgettük a nyarat is, ha minden összejön (most nagyon lekopogom ám), akkor megyünk Madridba! Persze ez még csak terv, és én elég sok helyre tervezgettem már az idén, de ez most úgy tűnik megvalósítható. Tervek mindig kellenek. A csajokkal is tervezünk, a családdal is. A családos tervektől mindig félek kicsit, mert most pl tetőt bontunk hétvégén. Ahogy láttam az időjárást, meleg lesz, így valószínűleg én inkább a kertben napoznék, de az apukám biztos nem fogja hagyni… Na de addig még lesz 5 dolgos nap….

A laptopom feladta. Pedig küzdött keményen. Meg én is. Csütörtök éjszaka azt mondta hogy elég, hagyjál békén és nem indult el többet. Hétfőn reggel az „orvosnál” kezdek vele. Kicsit aggódom. Nem miatta, hanem magam miatt. Mi lesz velem holnap. Most még vidéken vagyok estig, de holnap….. 1 nap gép/net nélkül…. nem is tudom, mikor volt utoljára ilyen. Remélem hamarosan meggyógyul. Kárpótlásul addig mennek fel a hétvégi képek a szokásos helyre.

… szeretnék megint sokat mosolyogni. Mert hiányzik. Mert az jó. Mert kékebb az ég és zöldebb a fű. Mert a problémák megoldása sokkal egyszerűbbnek látszik. Mert sokkal könnyebb megbocsátani. Mert könnyebb megbízni. Mert nincs panasz. Mert nincs lehetetlen. Mert úgy érzem, olyankor enyém a világ.
„Tudod, amikor mosolyogsz, az egész világ sokkal jobb hely, mint egyébként.” (Sparks, Nicholas)