Mindig is utáltam a hullámvasutat. Átvitt értelemben is meg szó szerint is. Utáltam zuhanni. És amikor felér az ember akkor tudja, hogy utána csúnya zuhanás következik. Ráadásul minél magasabbra kerül, annál nagyobbat lehet esni.
Már megint elhittem valamit, amit nem kellett volna. Már megint bíztam olyanban, amiben nem kellett volna és nyilván ilyenkor rosszul esik. Miért, miért, miért?? Miért van az, hogy felcsillan a remény, elindul egy jó úton valami, de valahogy mindig megtorpan? Velem van a baj, vagy az élet ilyen??
Btw képek a szokásos helyen az egyetlen jó dologról, ami történt ezen a héten….

Ez az érkezések hete volt. Voltak kisebbek-nagyobbak…A legmesszebbről Ági jött. Nagyon fura volt találkozni és még nem is sikerült hosszabb időt együtt tölteni, de ami késik, nem múlik.. előttünk a holnap… A másik nagyon várt érkezés Georgia-é volt, aki 18-án érkezett meg közénk. Nagyon kíváncsi vagyok rá. Történt még egy csomó minden, de ezeket inkább nem részletezném, túl sok mindenen kattogok.

És tényleg. Hihetetlen,hogy milyen isteni idő volt hétvégén. Nagyon nagyon remélem, hogy marad a következő egy hétben is. Ma pólóban futottam a kajasokok által szervezett futónapon. Ami ritka, hogy még a nap is melegített. Amúgy futott az egész „szűk-család”. Két táv közül kellett választani: 3,6 vagy 7,2 km. Mivel eléggé keveset futok mostanában így nem volt kérdés, hogy az elsőre nevezek be, egyedül Máté futotta a többet. Érdekes, hogy másfélszer ennyit szoktam itt Pesten bevállalni, mégis ezt mintha kicsit rosszabbul bírtam volna. Talán mert reggel volt, talán nem a könnyebb a napjaimat élem.. de nem panaszkodom, megérte. Zsófi volt a legügyesebb 20 perccel, utána én 23-mal, Joci 28, míg Veszna kb 30 alatt futotta le. Azt, hogy pontosan a korosztályomban hányadik lettem nem tudom (Joci szerint első), mert az eredményhirdetést nem vártam meg, és bár kaptam ajándékot, meg bemondták a nevem, a helyezésre nem figyeltek. Fotók nincsenek, csak a rajszámom van meg, amin jól látszik az útvonal is.
Update: valaki fotózott és megtaláltam.. mégis van bizonyíték hogy ott voltam 🙂
Update2: megvan a végleges eredménylista, ami alapján a 30-40 év közötti nőknél MÁSODIK lettem 🙂 I run harder 🙂

Aki volt már ilyen helyzetben az tudja miről beszélek. Érdekes, izgalmas, de veszélyes is. Vajon megéri kockáztatni? Meddig lehet elmenni? Nem sérül e valaki közben? Most olvastam, hogy filmet készítenek belőle, a címe No Strings Attached lesz. Aki eddig nem tudta, hogy miről hablatyolok, annak bemásolom a film tartalmát: „A guy and girl try to keep their relationship strictly physical, but it’s not long before they learn that they want something more. ”
Kíváncsi leszek rá, bár nyilván happy enddel végződik. De ez is nézőpont kérdése, hogy mi számít happy end-nek. Ahogy nálam végződött, az is annak számít.. megmaradt a barátság. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy erősebb lett. Talán az egyetlen ember, akitől negatív kritikát elfogadok. Nincsenek félreértések, nincsenek elvárások, nincsenek álmodozások. Van két barát, akik sok mindenen átmentek együtt, jókat nosztalgiáznak rajta és ennyi. Ahogy a főnököm szokta mondani: semmit nem kell túlmisztifikálni. Úgyhogy várom a filmet 🙂

… atyja… ezért ismét megnéztem a Nem kellesz eléggé című filmet. Nagyon kellett ez most, sok igazság volt benne, ami elég ráhúzható a mostani életemre.
Amúgy nagyon jó idő volt, emiatt a kedvem is jobb lett és elég sok minden belefért a hétvégébe.. A szombat listás Ancsival telt.. shoppingoltunk, próbálgattunk, kirakóztunk, ettünk-ittunk, reklamáltunk, álmodoztunk, nagyon sokat nevettünk és jól el is fáradtunk. Ma pedig folytatódott a sor, piacolás, vásárlás, viráglocsolás, főzés, futás és most már pihenés. Egy telefonhívást vártam volna még, de ezt inkább nem kommentálnám. Ez lesz, amikor spontán éljük az életünket és nem beszélünk meg semmit.. na majd holnap este kiderül mi történt.