Most már hivatalosan is le havre-i diák vagyok. Reggel mentünk beiratozni az egyetemre, kicsit hosszú procedúra volt, de végeztünk. Most már van diákigazolványom is, bár nem megyek semmire, mert itt úgy érvényes a diák ha 26 éven aluli vagy, és ugye ez rám még két hétig érvényes aztán cseszhetem. Mentünk bérletet venni és mondtam a bácsinak hogy én diák vagyok és még csak 25 és nagyon szeretnék diákbérletet de mondta hogy ez felejtős lesz, és már nem is engedte, úgyhogy én sima felnőtt bérlettel mászkálhatok csak. ELmentünk internetet intézni is, a vonalas telefont sikerült, de valamiért nem fogadta el a bankkártyánkat és ezért nem tudtuk elintézni, de holnap a kirándulás után visszamegyünk és azt mondta a fickó hogy kapunk modemet és addigra elintézi a fizetési módot is. Utána rohantunk órára. Most kellett bemutatni egymást a többieknek. Jókat röhögtünk mert pl az orosz lányról kiderült hogy nem szereti a strandot, mert ott mindig hideg van és ahhoz van hozzászokva, a brazil fiú nem szeret táncolni stb. Ez igy nem poénos de ott akkor jó volt. Utána mentünk biztosítást kötni a lakásra. Ez egy kicsit mellbe vágott mert erre a 65 euro kidobásra nem nagyon számitottam, de a szállásra kell. Viszont lakásbiztosítást csak úgy lehet kötni ha előtte kötsz magadra is. Hiába van már, kellett itt kint még egyet kötni. Úgy volt hogy este meg moziba megyünk. Megnézzük a Les poupées russes eredeti francia nyelven (otthon ez a Még mindig lakótársat keresünk), de áttettük holnapra. A mozi is nagyon drága ám. Bár összesen kettő van az egész városban, lehet hogy azért.

A mai napunk ismét Georges-nál kezdődött. Közölte hogy még nincs meg, hogy hol fogunk dolgozni, de az már biztos hogy kedd-csütörtök a munkanap és hétfő-péntek-szombat meg suli. Majd jött a másik féle nyelvóra. Hát ez elég vegyes társaság. VAn egy fiú aki valami Afrikai, számomra ismeretlen országból jött és iszonyú fehér a tenyere és világit a foga. Van egy maláj fiú, aki nagyon szegény családból származik és a cég ahol dolgozik elküldte 2 évre Franciaországba tanulni, aztán megy át 5 évre Angliába,majd 15 évig ennél a cégnél fogja kamatoztatni a tudását. Nem semmi szerződés lehetett. Eleinte a kiejtést gyakoroltuk aztán ebédszünet után csoportokra lettünk bontva és úgy voltak feladatok. A 30-ból 8 magyar van, igy elég nehéz lett úgy szétszedni minket, hogy ne legyen egy csoportban azonos nemzetiségű. Én egy orosz lánnyal és egy brazil fiúval kerültem össze. Szegény fiút először hentesnek néztem, mert bejött egy fehér pólóban, fehér gatyában és fehér baseball sapkában, de amúgy egész értelmesnek tűnik, de mikor kérdeztem hogy hát brazil biztos szeret táncolni és tud is, akkor közölte hogy ez hülyeség utál táncolni, de legalább focizni szeret. Az orosz lányka is nagyon kedves. Háromszor megkérdeztem hogy honnan jött, de nem tudtam megjegyezni. Bár a lány nevét se 🙂 De valahol Beszlám környékén lakik. Van még mexikói, grúz, két koreai, lengyelek, németek, úgyhogy tényleg elég vegyes a csoport. Délután egy filmet néztünk meg, de egy kukkot sem értettem belőle, de aztán kiderült hogy a többiek sem. Igazából felesleges ide járni, mert a másik tanfolyam is ugyananez, csak másokkal viszont számitó dög vagyok és szeretném még bejárni a világot, viszont ehhez kapcsolatokat kell épiteni, igy nem ártana velük jobban megismerkedni. Braziliában még úgysem voltam és Mexikóban se… bár a mexikói fiúval még nem sikerült kommunikálni.
A nap szenzációja az volt, hogy reggel leadtam a hibalistát és mire hazajöttem ebédelni a wcm működött. Ehhez nem vagyunk hozzászokva otthon. Illetve ahhoz se hogy tanulmányi osztályon vagy bármilyen hivatalban kedvesek legyenek hozzánk. A kolesz igazgatója ma lent röhögcsélt velünk mert alig birta kimondani a nevünket. De a többiek körülöttünk ugráltak és bármit kértünk mindent elintéztek. Mindenki mosolyog, mindenki kedves és segítőkész és türelmes. Ez a legfőbb erényük, az autósok is tök nyugodtak. Ha nem indul el valaki zöldre akkor nem dudálnak, ha valaki áll a zebránál vagy a körforgalomban szó nélkül megállnak és átengednek.

Ma belecsöppentem a nagy valóságba. Reggel jött értünk Georges és bevitt minket a suliba beiratkozni. Hát én teljesen kétségbe estem, semmit nem értettem abból amit mondtak.Csak néztem nagyokat hogy most mirõl van szó, mit kell csinálni. Végül kaptunk egy nagy pakkot hogy töltsük ki. Aztán elindultunk internetet meg telefonkártyát szerezni. Az elõbbihez természetesen kell a lakásszerzõdés és diákigazolvány, ami még nincs, az utóbbit sikerült elintézni, de haza nem tudok valamiért telefonálni. Viszont újabb felfedezéseket tettünk. Az utca tele van kutyaszarral és mivel folyamatosan fúj a szél, így a város „illata” is elég könnyen meghatározható. Vagyis iszonyú büdös van. De már nagyjából ismerjük ezt a környéket, annyit mentünk. Találtunk netcafét is, csekély 4 euro óránként, úgyhogy úgy gondoltam hogy ezt most kihagynám. Délután indultunk nyelvórára fel a hegyre. Annyit tudtunk hogy a sarkon áll meg a busz, jegyet kell vennünk és az egyetemnél kell leszállni. Gondoltam hogy egy buszjegy néhány centime. A nagy fenéket, 1,4 euro vagyis közel 400 forint. Tök örültünk hogy milyen hamar odaértünk, de aztán kiderült, hogy csak a megálló neve egyetem, onnan még meg is kéne találni az épületet. Csekély fél óra alatt meg is találtuk. EGy kedves tanárbácsink van, aki szerintem hozzá van szokva az értetlen külföldiekhez mert nagyon érthetõen beszél. Vagy lehet hogy mivel most még alapdolgokat néztünk át, ezért értettem olyan jól, de mindenesetre jobb volt mint reggel. Két belga fiú van még a csoportunkban a többiek mind magyarok. 7kor végeztünk hulla fáradtan, és akkor még haza busszal. Most még nem vészes de nem tudom milyen lesz majd télen. Most épp töltöm ki a szoba hibalistáját.Remélem értékelni fogják hogy nagy betûkkel ráirtam hogy a wcmet nem lehet lehúzni és nem mûködik, tele tettem felkiáltójellel, csak észre veszik.

Elég szörnyû volt az elsõ éjszakám, ugyanis két szúnyog úgy gondolta hogy meglátogat és agyon csipked. És az ébredés is érdekes volt, mert a sirályok nyavalygására ébredtem. Reggel kelés majd irány az Auchan. Nem terveztem nagy bevásárlást, de még így is sikerült egy vagyont ott hagyni, de legalább vannak alapcuccaim. Vettem végül paplant is, mert tegnap éjjel nagyon fáztam, és gondolom a tél se lesz túl meleg. Amin viszont kiakadtam hogy ezeknek a nyomi franciáknak nincs csikos papirjuk. Csak kockás meg ilyen érdekes mindenféle mintás.Kénytelen voltam azt megvenni. Délután elindultunk felfedezni a várost. Cél a tengerpart volt. Ilyen meleg régen volt, ráadásul farmerban éreztem ahogy folyik rólam a víz. Na ez elmúlt mikor beleléptem a vízbe. Az a tipikus hideg, amitõl az életkedved is elmegy, olyan volt elsõre. Ráadásul tele van kavicsokkal és ahogy jöttek a hullámok mosta ki a lábam alól a homokot meg a köveket. Érdekes érzés volt. Utána kicsit „tanyáztunk” a parton, sikerült még így nyár végén leégni is, aztán indultunk haza. Csekély 4 órás sétálás után értünk el a szállást. Viszont örömmel fedeztük fel hogy van postaládánk, ami elég nagy, úgyhogy jöhetnek az ajándékok 🙂 Találkoztunk a másik kvif-es csapattal az utcán, és kiderült hogy mi vagyunk a legjobb helyzetben. Meg azt is megtudtuk hogy az utca végén áll meg a busz, ami a sulihoz visz, így nem kell átszállnunk. Ráadásul itt betonnal elválasztott buszsáv van, hogy a busz véletlenül se kerüljön dugóba, úgyhogy szerintem ezzel nem lesz gond.

Kicsit bonyolultabb volt mint gondoltam, de végül csak ideértem 10 óra utazás után. A gép már eleve késve indult, mert valami csomagok eltévedtek és nem kerültek fel a gépre. Fél 3kor leszálltunk. Hát én ekkora repteret még életemben nem láttam. Marokkóban sincs túl nagy, de még a battai pályaudvar is majdnem nagyobb. Itt fel kellett szállnunk egy buszra és kiderül hogy 80 km-re van Párizs, vagyis több mint egy óra. Ez érdekesen hangzott, igy lemondtunk a fél 4-es vonatról és még az ötárási is kétségessé vált. Nagy nehezen negyed négykor elindultunk, fél 5kor szálltunk le Párizsban a Porte Maillotnál. Ott kitett minket a sofõr és mindenki menjen amerre akar. Mivel fél óránk volt a vonat indulásig, ezért taxiba vágtuk magunkat és hamar elértünk az állomásra. Gyors jegyvétel és irány a vonat. Gondoltam hogy majd jó kényelmesen elhelyezkedek, megy a légkondi és jól elleszek. Na persze. A kényelem megvolt, de a légkondiról elfelejtkeztek. Ekkor már jó pár órája úton voltunk és mivel rohantunk mindenhova, nem vettünk enni, inni, úgy éreztem hogy lassan összeesek. Volt egy kis üveg viz a táskámban, de mintha nem lett volna semmi, olyan gyorsan megittam. Fél nyolckor értünk Le Havre-ba. Az állomáshoz nagyon közel van a kolesz egy kis utcában. Ha nem lett volna ilyen nehéz a csomagunk akkor 5 perc lett volna, igy negyed órát szenvedtünk. És hát akkor a szállás. Messze nem olyan mint amit Gabi mondott. A kapunk eleve úgy lehet bejönni hogy egy érintõképernyõhöz kell tenni a kulcsot és kinyilik. A kolesz nagy épület középen udvarral. Felértem a szobába és kellemesen csalódtam. Van egy 25 négyzetméteres lakásom. Nagyon jó, tényleg. A konyha legalább 4×4-es, van benne hûtõ, asztal, mosogató meg egy villanyrezsóféle fõzõizé. A szobám is külön nyilik, ez is kb akkora, amiben van egy kicsit nyikorgós ágy, asztal, szekrény. Nekem bõven elég lesz. Illetve van még egy nem tudom mi, én sufninak hivom, most ott van a bõröndöm, meg ott lesz majd a sok ásványviz. Lehetne mondjuk spájz. És van egy nagy fürdõm, amiben akkora a zuhanyzó hogy nem birok megfordulni benne, de amúgy a fürdõbe elférne még három mosógép. A WC-m egyelõre folyik, de majd hétfõn szólunk a recepción és remélem megoldják, mert nem lehet lehúzni.
Hát röviden ennyi. Megkaptuk a következõ két heti programot, nem tûnik vészesnek. Lesz idõm mellette egy csomó mindent elintézni. Azt hiszem kicsit elfáradtam, úgyhogy megyek is aludni, majd még irok.