A mai nap a kellemes csalódás jegyében telt. Hirtelen feleszméltem, hogy már több mint egy hónapja átvettem a lakást a tulajtól és sos át kellene iratni a közműveket. Kivettem direkt egy nagy szabit, ismerve a magyar ügyintézés gyorsaságát. Azért optimista voltam, meg előrelátó és nem mentem oda 8ra nyitásra, mert gondoltam,hogy aki siet az tuti ott toporog már fél 8 óta a bejáratnál. Az Elműnél kezdtem, ahol 10 perc várakozás után 5 perc alatt kész lettem. Hazajöttem, ettem valamit, majd irány a Főtáv. Itt max 3 percet kellett várnom. Hiányzott egy papír, mire felajánlotta az ügyintéző, hogy hívjam fel az ügyvédet, kérjem meg hogy faxolja el így nem kell még1szer jönnöm. És még mosolygott is.. Majd jött a Díjbeszedő, ahol várnom se kellett. Így mindent sikerült elintéznem utazással együtt bő egy óra alatt. Ezt soha nem gondoltam volna. Úgy intéztem, hogy a piacot is útba tudjam ejteni. Jól be is vásároltam. Már hűtőben van az epres torta, és a konyhában hűl a friss borsóból készült főzelék 🙂

Aki ismer az tudja, hogy Desperate Housewives-ból profi vagyok, folyamatosan nézem. Amerikában vasárnap megy és kedden nekem már le van töltve. Most is így volt. Most volt időm megnézni. Hihetetlen!!! Most nem fogom leírni, hogy mi volt, mert sokan nézik gondolom, de hihetetlen… Akit érdekel az dobjon egy emailt… 🙂

Lehet, hogy az előző bejegyzésben félreérthető voltam, de még nem költöztem el. A felújításnak tegnap lett vége, ma reggel elvittek mindent a munkások, úgyhogy mehetek takarítani. De sajna semmi kedvem. Semmihez sincs kedvem. Hisztis és nyűgös vagyok. Egyik felem örül, hogy van valami ami az enyém, ahol oda teszem a francia képeimet ahova akarom, ahol minden az enyém, de a másik felemnek meg semmi kedve az egészhez. Gondolom ez normális ennyi év után. Úgyhogy ne kérdezzétek hogy milyen az új lakás, milyen ott lakni, mert ez még egy hét után se lehet megmondani, nemhogy úgy hogy még ott se lakom.
Ráadásul rányomja a bélyegét az egészre, hogy aki alattam szétázott, az most pampog, hogy fizessem ki a takarítását, meg szerezzem be az antik könyveit. Persze nem fogom, mert oldja meg a biztosítóval meg szerezze be ő, de akkor is ez elég nyomasztó, főleg amilyen hangnemben beszél velem. Valószínűleg csak bepróbálkozik, de menjen a fenébe…. Nem tudom mit lehet egy ilyen öregemberrel kezdeni aki mondja a magáét, hogy de neki hogy eláztak a cuccai stb… Mondtam, hogy sajnálom, de nem tehetek róla, nem volt szándékos stb, de nem igazán hatja meg….

Nem sok ember mondhatja el hogy ennyi idős korában ilyen sokszor költözött mint én. Az első 1994-ben volt. Jó, akkor csak a koleszba mentem, de akkor is elköltöztem otthonról. Majd 2000-ben összeköltöztem egy volt kolesztársammal. Onnan 2002 tavaszán álltam odébb, már egyedül egy Kodály köröndi kis albérletbe, ami eléggé ázott, így egy év múlva 2003 őszén három utcával arrébb, a Vörösmarty utcába átpakoltam a cuccaimat. Ezt nagyon szerettem, nem is volt vele baj, csak Stenya vett lakást, és mivel többet voltam ott mint az albérletemben, ezért 2004-ben odaköltöztem. 2005-ben egy kicsit távolabb mentem, jött a Le Havre-i féléves kitérő, ahova egy bőrönddel mentem, de egy dugig megpakolt kocsival tértem haza. 2006-ban eladtuk a Béke úti lakást, irány Batta, Vesznáék egyik szobája, ahol szintén fél évig voltunk. 2007 januárja ismét a költözésről szólt, és most itt állunk 2008 májusában ahol megint költözök… Ha jól számolom, ez a 10-dik jubileumi. És ez már a saját lakásomba lesz. Így alakultak a dolgok, hogy véget érte ez a 7,5 éves „szakasz” és most jön valami más. Majd meglátjuk. Tervezni kivételesen nem tervezek, majd az élet alakítja. Eddig is alakította, nem hiszem hogy ezután cserben hagyna. Szóval ha minden igaz, jövő hét végétől a Róbert K. krt 20-ban leszek megtalálható. A felújítás nagy részén már túl vagyok, holnap felkerülnek a bútorok, irány az IKEA a maradékért és utána már nincs más dolgom, minthogy otthont varázsoljak a lakásból…. Hát így….

Imádom mindet. A frissen vágott fű, a gyümölcsfák, az orgona illatát. Ilyenkor bánom illetve sajnálom, hogy nem kertes házban lakom. Bár valószínűleg akkor minden szabad percemet a fűben fekve vagy valamelyik fa alatt ülve tölteném. Nincs is jobb a frissen szedett orgonánál ami betölti az egész lakást frissességgel, vidámsággal, feltöltődéssel. Gondoltam, hogy szedünk hazafele, de motorral nem biztos túlélte volna az utat. De még nem adtam fel, hátha van itt valahol egy bokor ahonnan lehetne szedni pár ágat. Vagy lehet hogy majd holnap hazafele az aluljáróban valami nénitől veszek.
Emlékszem, a tesómmal egyik évben anyák napján kitaláltuk, hogy nem gazdagítjuk a virágboltosokat, hanem felkelünk korán és elmegyünk anyunak orgonát szedni. Akkor még egy viszonylag nagy autója volt, így a 7-es út mellett megálltunk. Tömve volt kilóméter hosszan orgonabokorral. Telepakoltuk a kocsit orgonával, de otthon nem bírtuk el, így csak egy csokrot adtunk át. A többit szétosztottuk az otthon lévő vázákba és minden helyiségbe jutott. Talán ez nagyobb örömet okozott anyunak, mintha elmentünk volna a boltba és vettünk volna ott valamit. Amúgy nagyon jól szórakoztunk. Az orgonabokrok már egy kicsit meg voltak tépázva, ráadásul más is gondolkodott úgy mint mi, úgyhogy nem voltunk egyedül és nehéz volt a friss ágakat megtalálni.. de szép emlék 🙂 Lehet, hogy idén is ezt kéne valahogy kivitelezni.. Na majd meglátjuk..