Valahogy nem minden sportesemény hoz lázba. Más egy foci VB-től kerül extázisba, van aki a boksztól, én az olimpiától, de ott is főként a vizisportoktól. Emlékszem 4 és 8 éve én szerkesztettem a sulineten az olimpiai oldalakat, iszonyatosan élveztem. Kár hogy már nincs ilyen lehetőség.
De a lényeg, hogy újra van olimpia, újra lehet izgulni a kajakosokért, a vizilabdásokért. Sajna az úszók most nem akkora tehetségek, ami elvileg elég, bár igazából szerintem aki már kijutott azokra büszkék lehetünk. Csak mi ilyen telhetetlen magyar nép vagyunk, nekünk csak az arany jó. Pedig nem.
Szóval akkor hajrá fiúk, hajrá lányok!
HAJRÁ MAGYARORSZÁG!!!!!!!

fotó: index.hu

Úgy gondoltam, hogy most csupa jó dologról fogok írni, hisz a hétvége tök jól sikerült. Elmentünk anyuékkal családi ebédre, utána haza, jókat beszélgettünk, ettünk,ittunk pihentünk, vasárnap Ancsival voltam este. Szóval minden olyan szuperul alakult.
Kivéve, hogy mikor elmentem meglátogatni az otthonba az egyik nagypapámat és a másik nagymamámat, akkor láttam hogy a nagypapám már nagyon nincs jól. Kedden szállították kórházba de ott se bírta sokáig. Szerdán hajnalban elment ő is a nagymamám után.
Tavaly derült ki róla, hogy rákos és az akkori orvosa azt mondta, hogy készüljünk fel a legrosszabbra maximum 6 hete van hátra. Ez volt több mint egy éve, úgyhogy elvileg inkább hálásnak kellene lennünk a sorsnak, amiért még egy évig köztünk volt. Ezért volt hirtelen és megdöbbentő, hogy mama ment el előbb, de sejtettük hogy akik 60 évig voltak házasok, túl sokat nem voltak külön, azok gyorsan el is mennek egymás után. Azt tudom, hogy nagyon félt a haláltól, talán ez is hozzájárult a plusz egy évhez hogy mindennél jobban élni akart. Azt hiszem ez az akarás májusban szünt meg. Akármennyire is veszekedtek, vitatkoztak, de ők egymás párjai voltak. Most már újra együtt vannak 🙁

Egy szuper estén vagyok túl ismételten. Bár eddig az egész hét jól alakult. Hétvégén mint már az előzőekben írtam, dolgoztam, így pihenésnek helye nem volt. Gondoltam, hogy majd ez a hétfői munkában meg is látszik, de nem. Hipergyorsasággal végeztem mindennel. Este elmentünk tornázni, majd kávézni, ez is tök jó volt. Kicsit átgondoltam a dolgaimat és át kell alakítanom a körülöttem lévő emberek körét. Akikkel eltávolodtunk, de ostobaságok miatt, azokat vissza kell „szerezni”, akik pedig csak akadályoznak abban, hogy nekem jó legyen, azokat meg el kell távolítani. Szerencsére elég hamar sikerült az első részt megoldani. Kedden egy nagyon régi barátnőmmel találkoztunk, akivel decemberben lesz 10 éve hogy ismerjük egymást. Ő is azon a versenyen volt, ahonnan sok jó ismerős kikerült. Tegnap pedig csapatépítésen voltunk egy tárnoki borospincében. Ha van bor, akkor nálam már minden rendben van, főleg ha ezt olyan ember kínálja aki még kedves is…. 🙂 Az önbizalmam kicsit helyrebillent és talán mégsincs itt a világ vége :))) Szerencsére egy férfiember eljött az Etelére az asszonykájáért, így engem is elvittek, megúsztam a bkv-ra várakozást, így már 10kor (na jó majdnem) ágyban voltam. Jó így felkelni, hogy hasznos napokon vagyok túl, így már ezt a két napot is ki fogom bírni valahogy 🙂

Ha eddig nem csináltam droidmunkát (pedig de) akkor most igen. Mára szabit vettem ki, mert egy barátom felhivott, hogy lenne munkája számomra. Tipikus droidmunka, elég jó pénzért. Szóval most megpróbálom magam összeszedni anyagilag, úgy voltam vele, hogy rá tudok áldozni egy hétvégét. Hát ennyi van.
Igazából más mondanivalóm most nincs is.

Hétvégén sokszor eszembe jutott hogy vajon nekem lesz 30-dik házassági évfordulóm??? Még magától a házasságtól is messze vagyok… Ez onnan jutott eszembe, hogy a szüleimnek most volt. 30 éve tartanak ki egymás mellett, bár néha elég viharosan, de boldogan. De hogy az elején induljunk…. Direkt nem írtam múlt héten nehogy elszóljam magam, hogy mire készülünk. A tesómmal kitaláltuk, hogy kapnak egy vacsi/ebédmeghívást a Lancelot-ba, illetve csinálunk nekik egy nagy képet az elmúlt harminc év fotóiból. Szerencsére Laci otthon volt szabin igy gond nélkül tudott fotókat válogatni és átküldeni. Pénteken hazavittem, szombaton pedig mikor már megvolt az ebéd és mindenki felköszöntött mindenkit (mert 4 szülinapot ünnepeltünk) akkor mi előálltunk és átadtuk. Már azért megértem mert láttuk őket meghatódva és hogy végre egy olyan ajándék aminek tényleg örülnek. Tudni kell, hogy nagyon nehéz nekik jó ajándékot találni, de most beletrafáltunk. Fel is raktuk a falra és mikor este bementem a szobájukba csak azt láttam, hogy ülnek az ágyon és nézik a képet… 🙂 Aranyosak voltak.
Ime a bizonyíték az örömködésről :)))