Még mindig nem nagyon tudok miről írni mint arról amiről a múltkor is… a Margitsziget szépségéről. A héten nem volt olyan időjárás, hogy reggelente azt láttam volna amire vágytam, de ma igen. Persze, mikor alszik el az ember, ha nem egy ilyen reggelen. Így ma se tudtam begyalogolni, hanem csak a villamosról bámultam bambán a színes fákat. Közben meg arra gondoltam, de jó lenne most egy erdőben kirándulni, miközben süt a nap, a fák mosolyognak, rólam meg szuper fotók készülnek az őszi táj közepén. Nem én lennék a lényeg, hanem az erdő szépsége, én csak egy porszemként tűnnék fel… Úgyhogy ha valaki vágyik arra a kihívásra, hogy egy nemfotogén emberről egy őszi szépségben tündöklő erdő közepén profi fotókat csináljon akkor hívjon fel… Rólam nagyon nehéz jó képet csinálni, utoljára tavaly decemberben készült, úgyhogy fel kéne frissíteni az állományt. A legnagyobb baj, hogy utálom ha fotóznak, viszont ha jó kép készül annak borzasztóan tudok örülni. Na, valaki? 🙂

Ma reggel bekapcsolva a laptopot arra vártam, hogy mindenhol a pénzügyi válságról lesz szó, hisz már a csapból is az folyik. Persze érhető, én is aggódóm, nem is merem felhívni a „brókeremet”, hogy hogy állnak a pénzügyeim, majd egy kicsit később, valószínűleg most sokkot kapnék. De a lényeg hogy egy érdekes cikkcímre lettem figyelmes. Ez se sokkolt kevésbé:

Most ez komoly, gondoltam magamban. Itt van egy nagyon súlyos vonatbaleset, ahol 4-en meghaltak és még többen mindig kórházba vannak és akkor van olyan aljanépe az országnak akiknek ilyenkor eszébe jut, hogy de jó, ott egy vonat, lopjuk el és adjuk le a MEH-be. Kapunk érte sok pénzt. Na de hogy, egyszerre nem bírjuk elvinni, meg azért elég gyanús lenne beállítani a fémtelepre, hogy hello hoztunk egy vonatot, mennyit adsz érte. Ez már abszurd. Gondolom itt jött a szikra, hogy én hozok flexet, te hozzál még egy embert és vigyük darabokban, majd jól meggazdagszunk. Vagy valami ilyesmi szitu lehetett. Szánalmas. Ez Magyarország. Szégyellem magam ilyenkor a tolvajok helyett is. De ez jellemző, más szerencsétlenségéből hogy tudunk mi sikert kovácsolni. Undorító.

Minden egyes reggel van egy pillanat amit nagyon várok. Nem azt amikor fel kell kelni, vagy nem találok ruhát a szekrényemben, de még azt sem amikor elmegy előttem a metró. Aki nem tudja, a pesti oldalon lakom és a budai oldalon dolgozom, így villamossal át kell jutnom a Dunán. (szándékosan nem írtam Pestet és Budát). Amikor felszállok a villamosra a Nyugatinál, már akkor eszembe jut, hogy most vajon milyen látvány fog elém tárulni, amikor a villamos elindul a hídon. Nyáron ezek a pillanatok visszaadták az életkedvemet, hirtelen felébredtem és minden szépnek, jónak tűnt. A kék ég, a napsütés, balra a Vár és a Parlament. Nyáron mindig balra néztem, mert gyönyörű volt és ilyenkor büszke voltam a mi kis városunkra. Viszont 2 napra jobbra nézek és egy semmihez sem hasonlítható látvány tárul elém. Pedig már tavaly ősszel is ezen az útvonalon jártam, de soha nem tűnt fel. Tegnap fedeztem fel, ma pedig már előre készültem rá. Nem nagyon tudom leírni, mert látni kell a színes fákat, a nyugodt Dunát, mögötte a budai hegyeket. Annyira megnyugtató, gyönyörű, kiegyensúlyozott a kép, hogy a reggeli hisztim a világ ellen azonnal elmúlik. Péntek reggelre azt terveztem be, hogy leszállok a híd előtt és átsétálok. Ha lenne valami jó kis fotómasinám (vagy visszakapnám az enyémet) akkor meg is lehetne örökíteni, de itt a pillanat számít, az pedig csak élőben ér valamit. Ráadásul minden reggel más a fák színe, így egyszeri és megismételhetetlen minden egyes nap indulása.

De tudnék örülni ha valaki felhívna és azt mondaná hogy csomagolj, reggel megyek érted és irány Provence….. imádom! És vagyok olyan szerencsés hogy láttam már ősszel is, tavasszal is….. Nincs is szebb hely. Ma megnéztük újra a „A good year” című filmt. Olvastam a könyvet is és most kicsit újra beleszerelmesedtem. Gyönyörű hely, imádnivaló, mesebeli és franciául beszélnek, isteni boruk van, mi kell még? A terv az (tudom, nem tervezünk), hogy tavasszal nyakunkba vesszük a világot és bejárjunk a vidéket. Addig meg marad a mi kis országunk és az északi borvidék… az se lesz rossz 🙂

Az elmúlt két hétben az időjárás eléggé rányomta magát a hangulatomra. Nem is emlékszem ilyenre, hogy szeptember közepén vastag pulcsit kellett volna elővenni. Tavaly ilyenkor mentünk Delphine-ék esküvőjére és még a pántnélküli felsőben voltam. Most hogy kinézek az ablakon süt a nap de vajon meddig tart??? Vajon lesz még vénasszonyok nyara? Elkezdjem elpakolni a nyári cuccaimat és jöjjenek a téliek? Nehéz kérdések… bezzeg ahol mindig nyár van, ott nincsenek ilyen problémák 🙂 Elvileg mára terveztem be a cuccok átpakolását. Battáról felhoztam az utolsó zsák ruhát, ma átválogatom, kimosom amit hordani akarok, közben takarítok, közben még dolgoznom is kéne. Hát így zajlik egy vasárnap nálam 🙂 Bár a szombat is most van mert tegnap dolgoztam. Gondoltam, hogy na majd ma sokáig alszom, de nem lehetett mert arra keltem hogy valamelyik alattam lévő lakásban szerelik a radiátort és verik kalapáccsal.. mintha az agyam ugrált volna a fejemben. És persze most már hogy felkeltem, abbahagyták. Gyűjtögettem az erőt hogy felkelek és lemegyek a házirenddel hogy márpedig vasárnap nincs hangoskodás… de szerencsére abbahagyták. A fejem persze azóta is zakatol… Lehet hogy ehhez az is hozzájárul hogy tegnap mozi után felmentünk Annamarihoz egy üveg borral és nagyjából éhgyomorra eltüntettük. Meg egyéb más események 🙂