Szeretném a segítségeteket kérni. Meguntam a képeslapos falamat és szeretnék valami mást kitenni helyette. Nyilván kirakhatnám Vin Diesel vagy „Edward Cullen” életnagyságú képét (vagy akár mindkettőét, hehe), de valami másra gondoltam. Igazából én se tudom. Aki nem tudná, napsárga a falam (sötétebb mint a citromsárga, de világosabb mint a narancssárga.. inkább egy falusi tojássárgájához hasonlítanám). Láttam egy helyen Dali képet, ami nagyon tetszett, de ahogy most utánanéztem, nem illene ide.. Tényleg várom az ötleteket, mert tanácstalan vagyok… Lehet hogy falat kéne festenem és akkor könnyebb találnék ide képet is? Jöhet bármiféle lehetőség, hátha a sokból kijön a tökéletes.

Hétvégén otthon voltam és a sok evés miatt (is) muszáj voltam kicsit aktivizálni magam. Vasárnap és hétfőn reggel is lementem futni a Duna-partra. Vasárnap annyira nem voltam lelkes, mert eléggé kutyapiszok szag terjengett, meg amúgy se bírtam annyira, de a hétfő már jobb volt. Főleg hogy friss virágillatban úszott az egész gát környéke. Úgy voltam vele, hogy a csúcspont az lesz, ha lemegyek a kikötőbe és kicsit kiüldögélek. Sehol nem volt senki, csak én, meg a felkelő nap, a zöldbe borult fák és a békésen folydogáló Duna. Volt nálam zene is és pont akkor szólal meg a Full moon amikor megérkeztem és leültem egy kőre. A nap sugarai csillogtak a vízen, és akkor azt akartam hogy az a pillanat ne érjen véget. Nem tudom elmondani mi futott rajtam át, de egy másodpercre elkalandoztam azon, hogy mi lenne, ha hazaköltöznék, minden reggel ilyen látványban lehetne részem. Leírhatatlan, csodálatos, megnyugtató, gyönyörű 🙂 Kicsit ömlengek, de tényleg ilyen volt 🙂 De azt hiszem mégsem szeretnék hazaköltözni, megvan itt az én kis életem minden előnyével és hátrányával együtt, hiányozna ez a pezsgés. A nyugi pedig elég hetente, kéthetente egyszer kétszer. Már ennyi is oly sok energiát tud adni, hogy túl is töltődök (ha van egyáltalán ilyen) 🙂 Már várom a következő töltést..

Miközben írtam a bejegyzés címét, azon gondolkodtam, hogy milyen hülyén hangzik ez, hogy Kellemes Húsvéti Ünnepeket. Nem? De azt mégsem mondhatjuk, hogy Boldog Húsvétot! Szóval inkább legyen mindenkinek egy jó hétvégéje, egyen sok sonkát, tojást, ne hagyja magát büdös kölnivel locsolgatni, kizárólag tiszta vízzel és azért keresse azt a fészket, hátha hagyott ott a nyuszi valamit 🙂

Vagy megjött a nyár, vagy az időjárás szórakozik velünk. De igazából jelenleg nem is érdekel, élvezem a meleget, a napsütést és azt gondoltam hogy a mai napomat semmi nem tudja elrontani. Azok után meg pláne mikor kiderül hogy jön haza kisLojek és nagyLojek 🙂 Ez a hír volt a hab a tortán. Aztán jött valami, ami nagyon felhúzott, nagyon ideges lettem és főként tehetetlen… na de mindegy, túléltem, elmentem stepre, ott kiadtam magamból mindent és most itt ülök, iszogatom a málnaturmixomat és azon gondolkodom, hogy tegnap reggel még teljesen másról akartam írni. Egy bizonyos rózsaszín ködről. Erre mi történik? Estére ez a rózsaszín köd elszáll, minden megvilágosodik és átalakulnak a dolgok. Nagyon alattomos tud lenni ez a köd, annyira elvakít, hogy azt se veszed észre ami előtted van. És hiába próbál az ember segíteni, mindent támadásnak veszel, nem látod be azt sem, amit 10 ember mond, és el se gondolkodsz rajta, mert úgy gondolod hogy neked van igazad, mindenki más csak irigy, féltékeny és rosszindulatú. Pedig nem így van. De most már igazából nem lényeges, nagyon büszke vagyok arra az emberre, aki elhesegette ezt a csúnya fátylat, kinyitotta a szemét és szembenézett a valósággal, mégha fájt is… Jobb lesz ez így.

Apropó nyár.. csúcsszuper hétvégém volt. Napoztam sokat-sokat, sütöttünk szalonnát a kis kommunával, olvasgattam, nagyit látogattam, tollasoztam, pingpongoztam, kutyáztam, kapáltam, fagyiztam.. és persze hulla fáradtam értem haza 🙂

Nagyon fura dolgot vettem észre. Valószínűleg semmi extra dologról nem fogok írni, de nekem most tűnt fel. Van egy kis virágom. Még az anyukámtól kaptam, mert ez strapabíró, nem nagyon kell gondozni és nagyon szép a virága. Szóval nekem való. Természetesen van, amikor elfelejtem meglocsolni napokig, és ilyenkor jelez. Lekókad, látszik hogy össze van zuhanva, lógatja az „orrát”, de amint kap egy kis vizet, törődést, szeretetet abban a pillanatban magához tér, megerősödik és újra él és virul. Nem gondoltam volna, hogy egy virág tükörként tud működni az életemben, de mintha az én lelkem lenne csak más testben. Tudom hülye vagyok, de néha szoktam vele beszélgetni, hogy ne haragudjon, hogy elhanyagoltam és tudom hogy ez milyen szar érzés, velem is meg szokott történni, de muszáj talpra állnia, én is ezt teszem. Hát igy éldegélünk mi egymás mellett, egymást erősítve, biztatva azzal, hogyha neki sikerül akkor nekem is muszáj.
Ime Ő amikor szomorú és amikor újra boldog!