Nyugis vasárnap délelőtt. Fekszem az ágyban, Béla szokásához híven túrja a kavicsait, én kávé hiányában kénytelen vagyok teát inni (pedig hogy utálom) és azon gondolkodom hogy legalább fel kéne porszívózni. De végülis ki látja? Ok, én. Na lehet hogy ezért nem kelek fel, mert akkor nem kell nézni :)))
Tegnapelőtt láttam egy jó filmet, Zene és szöveg a címe. Hogy lehet valaminek ilyen szar címet adni?? A storyja annyira nem nagy szám, viszont a betétdala (vagy nem tudom, hogy mondják szépen) hihetetlenül fülbemászó, ezt dúdolgatom folyamatosan, nagyon nagyon tetszik… Ráadásul az utolsó képkockánál olyan dolgokon jár az agyam, amin nagyon nem kéne, de mégis megmosolyogtatnak és eszembe juttatnak valamit :))
Tegnap este pedig találkoztam Petivel és megnéztü a Poligamyt. Lassan már hagyomány, hogy mikor hazajön, akkor megnézünk egy magyar filmet. Mikor elolvastam a tartalmát, egyáltalán nem erre számítottam, de tetszett. Ági kedvenc Csányi Sanyija a főszereplője, aki hitelesen alakítja amit kell. Majd beültünk megint a Szerájba. A véleményem még mindig nem változott, nem ízlett, és még mindig nem értem miért van ott mindig tömeg (tegnap kivételesen nem volt). Peti rábeszélt, hogy üljünk még be sörözni valahova. Sikerült neki Budapest (szerintem) leginkább sznob (van olyan szó hogy legsznobabb???) helyét kiválasztani, de nyugi volt és tudtunk pletykálni az élet dolgairól 🙂 Viszont történt egy fura dolog. Megjelent egy ember, akinek a „hozzátartozója” közeli barátom. Majd egyszer azt vettem észre, hogy már nincs ott. De nagyon hirtelen történt. Most nem tudom, hogy azért mert észrevett és a „hozzátartozó” nem tudta, hogy a kedves párja mit csinál este és kivel, emiatt megijedt, hogy most totál bukta van vagy tényleg csak véletlen az egész… Most elmondjam neki? Vagy inkább ne???