Nagyon szomorú és csalódott vagyok. Valamiért nem akar ez nekem összejönni. Először – ugyan nyögvenyelősen – de sikerült. Mindig én vagyok aki mondja, hogy ami elsőre nem megy, azt nem kell erőltetni, de ebben én sem igazán hiszek. Valószínűleg mert a „soha nem adom fel” típusba tartozom A másodiknál már azért érdemes elgondolkodni. Most olyan miatt szívtam meg, amire nem is gondoltam. De azt hiszem megint virágnyelven irogatok. A lényeg, hogy ma van véradás a cégnél és szerettem volna adni. Egyrészt mert szükség van rá, másrészt meg sehol máshol nem vizsgálják meg úgy a véremet, mint ilyenkor. A hemoglobin szintem rendben van, a vérnyomásom is, viszont mikor mondtam a dokinak, hogy múlt héten kaptam oltást, azonnal áthúzta a papírt hogy nem adhatok. Egyrészt mert főként újszülötteknek megy a vér és nem lenne szerencsés, másrészt meg az oltóanyag hatóideje 30 nap, így ha most levettek volna tőlem 4,5 dl vért akkor félő, hogy az oltóanyag is „csökkent volna”, így nem lettem volna védett a következő 5 évre. Hát így… tényleg nagyon elszomorodtam ….

Tegnap este, 12-én, Gyula napján a Kos havában 3080 grammal és 53 centivel megérkezett Kinga barátnőm második lánykája, Zsófinak kishúga. Két héttel előbb érkezett a vártnál és bár nem tudom, még mi volt a sietség oka, tudomásom szerint mindketten jól vannak.

“A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra.” (Paulo Coelho)

Nem a nagyobbik kisöcsém, hanem a kisebbik. Mert nekem kettő van. Meg egy kishúgom. Igaz, a két utóbbi csak fogadott testvérek, de ugyanúgy szeretem őket mintha igaziak lennének.
Szóval a kisebbik kisöcsém 14 éves.. az előbb beszéltünk, mert válogatott kajakos és most ért haza edzőtáborból. Aranyos, mert meséli, hogy mi történtek. Próbáltam visszagondolni, hogy az én időmben milyenek voltak az ennyi idős fiúk. Nehéz amúgy vele, mert nem egy szószátyár, ebben nagyon nem hasonlítunk. Gondoltam kifaggatom a „nőügyeiről”, mert biztos van már szerelme. Nekünk is volt. De visszamennék az időben. Bár lehet, hogy mindent ugyanígy csinálnék 🙂 Közben bele is lendültünk, ugyanazokkal a problémákkal küzd mint én anno.. mi van, ha nem tetszem neki.. vagy ha igen? vagy ha mégsem? Na jó, innentől nem publikus a tinédzserkori évődés 🙂

Btw ritka pocsék hétvégém volt… tudom hülye vagyok, de már várom a holnapot, hogy menjek dolgozni. Kb péntek reggel óta várom, hogy ennek a hétnek vége legyen és jöjjön már egy új, amikor tiszta lappal indulhat minden.