… szeretnék megint sokat mosolyogni. Mert hiányzik. Mert az jó. Mert kékebb az ég és zöldebb a fű. Mert a problémák megoldása sokkal egyszerűbbnek látszik. Mert sokkal könnyebb megbocsátani. Mert könnyebb megbízni. Mert nincs panasz. Mert nincs lehetetlen. Mert úgy érzem, olyankor enyém a világ.
„Tudod, amikor mosolyogsz, az egész világ sokkal jobb hely, mint egyébként.” (Sparks, Nicholas)

Öröm és boldogság. Úgy látszik, hogy csak úgy potyognak körülöttem a kisbabák. A mai nap dupla ünnep lesz a Sümegi családban, mert megérkezett anyukája szülinapi ajándékaként Sümegi-Kiss Eszter, az én középiskolai jóbarátom első kisbabája. Várom a büszke apukától a képet és amint megérkezik updatelem „magam”. 🙂

Közben már eltelt pár óra, voltam futni is, ami nagyon jól esett. Végre olyan volt, amilyennek lennie kell. Végig laza tempóban, a végét pedig végre sikerült meghúzni. Pont, mint az álmaimban. Úgy látszik, tényleg merni kell álmodni, utána pedig már csak meg kell valósítani. Nagyban segített, hogy az orgonabokrok és tulipánfák között haladtunk, miközben sütött a nap és már mintha a nyár előszele fújdogált volna. Szuper volt. Most még gondolkodom, hogy hazaugorjak e, vagy menjek egyenesen Csabához, mert megyünk a srácokkal megünnepelni Esztert.

Miközben a levendulás fürdősóval gazdagított vízben olvasgattam, meg nézelődtem, megakadt a szemem valamin a polcon, ami nem az enyém. Amit valaki hagyott itt. Volt már máskor is ilyen, hogy valaki itt hagyott valamit, majd legközelebb elvitte. De most nagyon úgy tűnik, nem lesz legközelebb. Mit kell ilyenkor csinálni? Dobjam ki a kukába?? Az olyan, mintha lehúznám a redőnyt, lelakatolnám, a kulcsát pedig a Dunába dobnám. Vagy juttassam vissza? Vagy csak ne vegyek róla tudomást? Kb eddig jutottam és inkább olvastam tovább, próbáltam pozitív gondolatokkal feltöltődni, arra koncentrálni, hogy a következő időszakban milyen jó dolgok fognak velem történni. Kezdve a holnap reggellel, amikor újabb vizsgálatra megyek. Hiszek benne, hogy a keddi eredmény jó hír lesz, és végre lezárulhat ez a kavalkád, ami 4 hónapja tart.

Annyira, de annyira jó napom volt.. nem is tudom mikor volt ilyen utoljára. Reggel viszonylag későn keltem, majd találkoztam Ancsival, akivel elindultunk shoppingolni. A két csóró. Cipő és ruhavásárba mentünk, én mégis a szilikon sütőformákra indultam be. Sajna nagyon drágák voltak, de nem adom fel, biztos lehet máshol is kapni olcsóbban. De azért sikerült vásárolnunk is. Vettünk egyforma Swarowsky kristály fülbevalót, nagyon szép, még soha nem volt ilyenem. A CT-kor sikerült kibányászni a fülemből az 5 éve belerakott fülbevalót, így azóta tudom naponta váltogatni, attól függően, hogy milyen ruha van rajtam, bár ez most maradni fog egy darabig 🙂 Beleszerelmesedtem egy sálba is, és mivel sikerült kb két hete elhagynom az egyik kedvencemet, ezért muszáj voltam pótolni. Majd kettéváltak útjaink, én siettem haza, mert jött hozzám Elvira. Kicsit borozgattunk, sokat dumáltunk, majd telefonált Ancsi, hogy csatlakozna ő is, mert végzett a dolgával. Nekem ez külön öröm, hogy egy régi és egy új barátnőm végre találkoznak. Persze már sokat hallottak egymásról, de más az amikor személyesen is megismerkednek. Így telt a mai napom. Szerettem volna elmenni futni is, de a híreket olvasva meggondoltam magam. Bár gyönyörű idő volt, de azt javasolták, hogy a légúti betegségben szenvedők külön figyeljenek és a vulkán-hamu miatt keveset legyenek ma szabad levegőn. Bár igazából igaz nem sportoltam, de Ancsival a ház előtt hosszasan ecseteltük a dolgainkat, így ennyi erővel futhattam is volna…. na majd holnap. Most meg vár az ágy és megyek aluszkálni. Hihetetlen, hogy 9kor már álmos vagyok.. eddig ez hihetetlennek tűnt, hogy ilyen korán aludni menjek, de ezen a héten nagyon fáradt voltam, 9 órákat aludtam. Mintha nem is én lennék…

Ez így egy idegennek biztos hülyén hangzik, de mi vagyunk a bAbok. Volt egyszer hol nem volt egy Verseny98, ami középiskolásoknak szervezett weblapkészítő versenynek a neve, aminek a döntőjébe jutott 8 csapat nyert egy párizsi utat. Ezen a párizsi úton három iskola (Bethlen-Ady-Bajza) csapata nagyon jóban lett (többek között itt szereztem az egyik legjobb barátomat is) és az iskolák kezdőbetűiből jött a létre a bAb. Persze azóta már volt aki lemorzsolódott, és volt akit tiszteletbeli bAbbá választottunk. Általában évente egyszer, karácsonykor gyűlünk össze valamelyik vendéglátóipari egységben, de mivel már akkor sem volt teljes a létszám, ezért most kivételesen rendkívüli bAb-találkát hoztunk össze a Sunny Cornerben. Sajnos most sem tudott mindenki eljönni, de nagyon jó volt a hangulat, nagyon jól telt az este.
Különleges volt a mai alkalom mert egyrészt eljött Danyi Peti, akit kb 4-5 éve nem láttunk illetve megjelent – igaz pocakban – az első bAb-baby 🙂
Képek a szokásos helyen.