Felvettem a „munkaruhámat” és nekiálltam a dolognak. Aki régóta olvas, biztos emlékszik, hogy a felső szomszéd eláztatott pár hónapja és elég csúnya lett a fürdőszobám. Mivel a családomnak van épp elég dolga, ezért gondoltam, hogy na majd én helyrehozom ezt a kis szépséghibát. Elővettem a létrát, a dörzspapírt (vagy nem tudom hogy hívják) és nekiálltam csiszolni ezt az undorító izét. A körmeimen hamarabb láttam a változást mint a falon, no de sebaj, majd visszanőnek. Íme a bizonyíték, hogy tényleg én – szőke nő – csináltam…..

Persze azért nem hazudtoltam meg magam, amikor mindezzel végeztem, akkor előszedtem a spájzból a fehér falfestéket… igenám, de hol az ecset? Hát az nincs… pedig én tisztán emlékeztem, hogy vettünk Apuval, de valószínűleg az Battán landolt. Így most csak félig van kész, de legalább tiszta 🙂

Majd elkezdtem ebédet csinálni. Az egyik kedvenc francia ételem a Quiche Lorraine, ami egy hagymás-sonkás lepényféle. A franciák azt mondják, hogy ez az ő pizzájuk. Én nagyon szeretem és akivel eddig még megkóstoltattam, mindenkinek ízlett. Délután jött át Elvira, így neki is át kellett esnie a tűzkeresztségen, és úgy tűnt sikerült is neki. Elfogyott az egész 🙂 Volt desszert is, de az semmi extra, csak gyümölcsös pudingos kosárka. Illetve bor, amivel én barátnőm megküzdött 🙂
Szerintem a képek magukért beszélnek 🙂

Borozgatás közben elkészítettük az ajándékot, amiért igazából átjött. Teamwork volt, nem kétséges 🙂 Én nyomogattam a billentyűket, ő meg adta az utasítást és figyelt arra, hogy a poharam soha ne legyen üres. Az est fénypontjaként megnéztük a naplementét, utána meg a Csúf igazságot. Külön figyelve a szabályokra, a hibákra. Azért szerintem a férfiak messze nem ennyire egyszerűek, sőt.. egyre bonyolultabbak, egyre nehezebb őket kiismerni, ezért nem lehet általánosítani, de sok igazság volt a filmben. Az igazság néha tényleg csúf, tényleg fáj, de jobb az őszinteség, legalábbis hosszú távon. És honnan lehet tudni, hogy tényleg fájt??? Az utána következő csöndből….

Na drága férfiolvasók. Minimum 4-en is vagytok, legalábbis akikről tudok. Ez a bejegyzés hozzátok szól. Elvirával (munkahelyi bnőm) folyamatosan azon agyalunk, hogy mi kell a férfiaknak. Mi fontos nekik egy nőben? Mi hiányozhat belőlünk? Mit utáltok, mit szerettek bennünk? Jöhet kommentben mindenféle gondolat, vélemény, tanács, akár név nélkül is…. Számítok rátok, úgyhogy légyszi őszintén írjátok meg, mi kell nektek….. Ígérem, meghálálom 🙂

Gondolatindítónak egy idézet a bölcs Coelho-tól:
„Én három személy vagyok, attól függően, hogy épp kivel vagyok. Az Ártatlan Kislány, aki csodálattal bámulja a férfit, és úgy tesz, mintha lenyűgöznék hetvenkedő történetei a hatalomról és a dicsőségről. A Végzet Asszonya, aki azonnal lecsap azokra, akik bizonytalanok, átveszi felettük az irányítást, és kielégíti a vágyaikat, hiszen nekik már semmi mással nem kell törődniük. Végül pedig a Megértő Anya, aki gondját viseli mindazoknak, akik vigaszra és törődésre szorulnak, úgy tesz, mintha megértené őket, de a panaszok egyik fülén be – a másikon ki. Maga melyiket szeretné megismerni? „

Update: Mivel nem nagyon látom az irományokat, ezért könnyítek… elég ha írtok 3 pozitív és 3 negatív tulajdonságot/viselkedést stb amit szerettek és amit nem.

Én már másodjára. Négyen mentünk. Az Anyukám, Ancsi, az ő Anyukája meg én. Olyan régóta terveztük már ezt, hogy így négyen elmegyünk színházba, most végre összejött. Nekem ismételten nagyon tetszett, végig azt énekelgettem hazafele, hogy „kimegyek a Berettyóra…..” meg hogy „…míg a barnát karolgatod, a szőkét meg elszalasztod…”. Vagy valami ilyesmi. Fülbemászó dallamok 🙂 Az Anyukáknak is nagyon tetszett, úgy váltunk el, hogy ők legközelebb is jönnek. Beültettük őket magunk elé, így láttuk a reakciójukat bizonyos jeleneteknél. Jókat mosolyogtunk rajtuk.Ancsi meg mást várt. De ez az én hibám, mert túlságosan sok jót meséltem erről a darabról, így az elvárása is nagy volt. Persze dokumentáltunk ismételten. 🙂

Csak úgy mellékesen… sajnálom, de nagyon haragszom erre a nemnormális emberre (nem írom le a nevét, mert nem akarom hogy a keresők idetaláljanak), aki így elrontotta az életét. Hisz értékes, tehetséges és mégis elkövetett egy hibát. Nem kicsit, nagyot. Ezt meg nem történté nem tudja már tenni, viselnie kell a következményeket, de megszakad a szívem érte…. 🙁

Mit vasárnap. Hétvége. Undorító. Utálom. Ilyenkor mindig szomorkás, melankólikus hangulatba kerülök. Az ilyen alkalmak szülnek bennem újabb és újabb elmélkedéseket. Az előző bejegyzésen gondolkodtam sokat, hogy miért nem tudok én senkire sem haragudni. Legyen az családtag, barát, munkatárs, ismerős. Miért bocsátom meg, ha belém rúgnak, átvernek, hülyének néznek? Találtam egy nagyon nagyon jó idézetet….
„A buta nem emlékszik és nem bocsát meg; a naiv emlékszik és megbocsát; a bölcs megbocsát, de nem felejt. ” Thomas Stephen Szasz
Azt hiszem én az utolsó kategóriába tartozom. Megbocsátok mindent, de utána sokáig nem felejtem el, sőt, talán soha. Erről sokan tudnának mesélni azt hiszem 🙂 Sajnos sokszor az illetők fejéhez is vágom…. ezt pedig nekem szokták megbocsátani 🙂 Az élet egy hatalmas körforgás 🙂

Amúgy nemcsak elmélkedtem ma, hanem gyártottam egy csomó diétás édességet. Legalább ezzel feldobtam ezt a pocsék napot.

Tegnap a munkából megint hazafelé (értsd Batta) vettem a irányt. Reggel elmentem fodrászhoz, majd bevásárlás és főzés. Anyuék elutaztak reggel, így abban maradtunk, hogy Laci bevásárol én meg főzök. Bár tegnap még puffogtam, hogy én ugyan nem, mert bunkón viselkedett velem, és különben is pukkadjon meg, de úgy tűnik, én nem tudok sokáig haragudni, mert 11-kor a konyhában szorgoskodtam. Főztem póréhagymalevest, lasagne-t (ez nála a favorit) meg császármorzsát. Délre a kaja az asztalon volt.. hiába, Szabó-gyerek vagyok, nálunk meg délben mindig ebéd van. Majd elpakoltam neki hétfőre meg keddre kis dobozokban, kidobott az állomásra és már jöttem is vissza. Amilyen pörgős volt a délelőtt, annyira nyugis a délután. Semmit nem csinálok. Vagyis be van kapcsolva a gép, és végre tudtam beszélni az Athénban élő barátnőmmel. Lassan befekszem az ágyba és megnézem a sorozataimat, amikkel elmaradtam az elmúlt 3 hétben. Ilyen katasztrófális időben nem is nagyon lehet mást csinálni. Vagyis lehetne…. na de ezt inkább nem részletezném 🙂