„Hiába tanulunk meg beszélni. Mert először nem is tudjuk kimondani azt, ami a lelkünk mélyén él. Elhallgatjuk, vagy mást mondunk helyette. És ha nagy nehezen sikerül is végre kimondani: a másik nem érti meg. A szavakat érti persze. A mondatokat is. Csak ami a szavaink mögött rejlik, vagyis a lényeget, azt nem érti.”

Vettünk ma ezt-azt. Sikerült csúcsot dönteni, már amennyire a 6 órás vásárlás annak számít, de – mint alább látszik – sok mindent is vásároltunk.

Két hete itthon voltak Angliából Hegéék, így újra összejött a bAb-csapat, immár Vikivel kiegészülve. Nagyon édes kisbaba, egyik kézből vándorolt a másikba, mindenhol jól érezte magát, majd amikor elfáradt Judit letette aludni és még az sem zavarta, hogy a másik helyiségben mi hatalmasakat nevetünk. Idén kivételesen nem informatikai téma volt a központban, hanem a közlekedési szabályok, meg egyéb gépészeti dolgok. El lehet képzelni, hogy mi lányok mennyire élveztük. 🙂 Fotók természetesen most is készültek.

Arról volt szó, hogy ma éjjel már szélcsend lesz, erre egy óra alvás után jurassic parkos hangokra keltem. Nem akarom ma éjjel is ezt hallgatni. Aludni akarok!!!!! Hihetetlen ijesztő hallgatni zárt ablakon keresztül is. Most néztem meg, ezt írja a nagyon okos időjárásjelentő portál: „A déli órákig sokfelé viharos lökések kísérhetik az északnyugati szelet”. Azt hiszem lőttek az alvásnak ma is 🙁

Egy csomó gondolat kavarog a fejemben. Olyan, mint mikor kétségbeesett hangyák rohangálnak össze-vissza, egyik sem tudja hogy merre, csak annyit tudnak, hogy menekülniük kell. Így keverednek a gondolatok is. Idén az április 1-jei tréfa is elmaradt, pedig a tavalyi jól sikerült. Idén nem volt semmi jó ötletem. Amiről pedig azt gondoltam volna, hogy csak egy rossz tréfa, az nagyonis a kemény és kegyetlen valóság. Persze felmerül egy csomó kérdés is, főként a szokásos „miért”, de mindig ugyanoda lyukadok ki.. minden történik valamiért. Mindenben meg kell találni a jót, a pozitívat, csak így megy a túlélés. Valahogy lesz…