Ide is és egy korábbi színhelyre is. Mindkettő hiányzott.. Olyan, mintha Párizsba sokat járnék, de ahogy kiszámoltam, turistaként 14 éve voltam utoljára (leszámítva amikor Anyuékkal voltam 2005-ben, de akkor tél volt és más volt). 14 éve a v98-as csapattal nyertük az utazást és kb hasonló útvonalat jártunk be, mint most Zsófival. Az emlékek elég sokszor úgy tértek vissza, mintha csak most lett volna. Magam előtt láttam a sorban állást az Eiffel-torony második emeletén, előjött az, amit akkor éreztem, majd a hajózás a Szajnán. Ki gondolná, hogy bizonyos dolgok ennyire megmaradnak az emberben. De vajon miért? Mert fontos volt? Mert beteljesületlen volt? Vagy csak túl intenzív volt és váratlan? Azt hiszem, hogy erre már soha nem tudom meg a választ, de tény, hogy az emlékek nem halványulnak ennyi idő után sem és akármikor visszatérek, ezek mindig velem lesznek.
Most amúgy Zsófival mentem, aki egészen az indulásig nem tudta, hogy hol és kivel fogja tölteni a következő 3 napját, így volt nagy öröm amikor megtudta. Nem tudom megmondani, hányszor mondta ismételte el az „úristen, úristen, megyünk Párizsba” mondatot. A végén már az „idegeimre” ment vele 🙂 De szuper jó 3 nap volt, sok mindent láttunk, sokat mentünk, jókat ettünk, minden tökéletesen sikerült. Képek a szokásos helyen, néhány pedig itt ízelítőnek:

… még csak most kezdődött, de már vége is az évnek.. Voltak pillanatok, amikor azt kívántam, bárcsak megállna az idő, és volt amikor pont az ellenkezőjét. Fura egy év volt. Olyan, mintha a felét egy átláthatatlan függöny mögött töltöttem volna. Nem panaszkodhatok, mert nagyon sok minden történt és nagy részében jó dolgok. Próbáltam sokszor ésszerű döntéseket hozni, volt amikor sikerült, volt amikor nem, de hiszek abban, hogy minden történik valamiért. Ha valakit az utunkba sodor az sors az is, meg ha elveszítjük, az is… Próbáltam az „egyszer élünk” alapelv szerint megélni a napokat és nem tervezni. Volt amikor ettől besokalltam, de a spontán történések megszínesítették a napjaimat. Ma reggel ez az idézet fogadott, és azt hiszem ennél jobban senki nem tudná megfogalmazni az élet lényegét:
„Ne feledkezz meg róla, hogy az idő a most, a hely pedig az itt. Maradj a jelenben. Semmit nem tehetsz, hogy megváltoztasd a múltat, a jövő pedig soha nem lesz pontosan olyan, amilyennek tervezed, vagy reméled.” (Dan Millman)

„Álmodni könnyű, egészen addig, amíg nem kell tennünk érte semmit. Mert nem kell szembenéznünk a kockázattal, a kudarccal, a nehéz pillanatokkal, és amikor megöregszünk, nyugodtan hibáztathatunk másokat – a szüleinket, a férjünket, a gyerekeinket-, amiért nem valósítottuk meg az álmainkat.” (Paulo Coelho)

Képek itt.