Legalábbis az előszele…imádom. Reggel lementem a Westendbe és teljesen más kedvem lett mikor kiléptem a lépcsőházból, olyan szép lett az élet vagy mittudomén. Márcsak a fehérvirágba borult cseresznyefák és a csicsergő kis madárkák hiányoznak. Ilyenkor kéne elmenni kirándulni, sétálgatni a hegyekben, futni le a dombon mint a filmekben. Lehet hogy javithatatlanul romantikus vagyok és túl sok filmet nézek 🙂 Bár ha jól emlékszem tavaly is ez volt február közepén, aztán jött még egy jó hónap amikor nagyon hideg volt aztán meg hirtelen nagyon meleg lett…. de én akarok tavaszt!!! Mert az jó! Kivéve hogy a sok hülye ember is igy gondolja és kimozdul otthonról….
Két hónap és megyek vissza Franciaországba… persze ha a mindenki úgy akarja. Megrendeltem a repjegyemet, el akartam ma érte menni, erre közölte a csajszi, hogy ő csak ügyeletet tart, sajnálja hogy nem jelezték hogy szombaton nincs repjegy átvétel…. majd fel robbantam. De végülis legalább egy kicsit friss levegőn voltam.
Most meg itt punnyadok és növesztem a hátsómat ami már igy is elég nagy. Kinéztem egy fitness szalont, de kicsit drágállom. Majd jövő héten elmegyek megnézem, mert valamit most már sürgősen tennem kéne, mielőtt elfolyok az ágyon……

Még mindig nehéz ám megszokni hogy itthon vagyok. Pl hogy hideg van, vagy hogy felszállok a buszra és nem köszön vissza a sofőr, meg ilyen apróságok. Meg hogy az emberek udvariatlanok. Ma is láttam egy nénit aki a nagy pakkjával cuccolt fel a lépcsőn, három munkásember meg nézte. Hát igen, ez Magyarország. A múltkor is jöttem fel a busszal és 6 munkásember ásott valami gödröt, legalábbis elvileg, mert 1 ásott 5 meg hógolyózott. Ezért tart itt ez az ország.
Most megint depis hangulatom van, de nem tudom miért. Kiderült hogyha 240-re be lennék jelentve, akkor az a cégnek 105-be kerülne, amit nem tudok kifizetni, igy az utolsó remény is elszállni látszik, hogy lesz nagyobb lakásunk 🙁 Pedig találtunk tök jókat, de az én részem hiányzik. Vennék én fel hitelt, nem is az a baj, csak nem adnak. Nincs valakinek még mindig felesleges pénze???

Azt hittem hogy ma végre egy tök jó napom lesz. Reggel felébredtem, kinéztem az ablakon, tiszta fehér volt minden. Nem volt túl sok kedvem feljönni Pestre, főleg hogy amig vártam a buszt, nem fáztam. Olyan sétálnivaló, hóban fetrengős idő volt. A délután gyorsan eltelt, bementem a suliba, a sulinethez, vásároltam aztán nagy lelkesen nekiálltam vacsit csinálni… de hogy minek nem tudom. Kár volt, mert csak a napomat rontotta el az egész, és félek hogy itt nem ennyiről van szó. Itt már minden el van rontva….

Hát újra itthon! Mindenki azt mondta hogy pikkpakk elmegy ez a pár hónap és pikkpakk el is ment. Nagyon sajnálom, mert nagyon jól éreztem magam kint, de hiszem hogy a sors akarta ezt és biztos azért mert most valami jó következik. Más nem történhet, ugye?
Amúgy az út egész jó volt. Kedden reggel indultunk, kisebb kalamajka után, mert a takaritónők közölték hogy a lakás koszos, de aztán végül minden rendeződött és 10kor már úton voltunk. Este a rokonaimnál aludtunk Németországban, majd másnap reggel indultunk tovább. Igazából még élveztem is volna, ha nem Magyarországra jövünk, hanem mondjuk egy európai körutazást teszünk. Nem lenne rossz pár hétig lakóbusszal felfedezni Európa szépségeit.

Vagyis még másfél nap, de mégis úgy érzem hogy itt a vége. Mindennek. Tegnap volt a búcsúbuli a lengyel lánykáknál. Mindenki ott volt, tényleg. Olyanok is akiket szeptember óta nem láttam, most ők is eljöttek, elég nagy tömegnyomit sikerült csinálni, de örültem mindenkinek nagyon. Sajnos a vége nem úgy sült el ahogy kell, de túl szép is lett volna, ha végig felhőtlen az egész. Fél4kor jöttem haza, mikor is Stenya küldött smst hogy 160 km-re van innen, úgyhogy úgy voltam vele hogy már nincs értelme lefeküdni. Felmentem Szilvihez, ettünk húslevest, majd fél 5 után ide is ért.
Ma felkeltünk és gyönyörű idő van. Biztos itt akarom én ezt hagyni? Biztos vissza kell nekem menni? Jönnek a kérdések folyamatosan. És ahogy látom, nemcsak én vagyok így ezzel, hanem a többiek is. Fura mert hiába mondjuk hogy akkor megyünk egymáshoz, van egy olyan érzésem, hogy ebből soha nem lesz semmi. Remélem azért annyira nem távolodunk el egymástól, hogy ne beszéljünk, mert hiányozni fognak. Van aki nagyon, van aki kevésbé.