Szerző: beanie

Jár a baba .. most már tényleg ..15 hónapos lett

Posted by

0

2019. március 26-án megtette az első lépéseket egyedül, rá egy hétre négykézlábból felállt és elindult 🙂 Végre végre … és azóta is tipeg. Bár még sokszor úgy gondolja, hogy négykézláb gyorsabb, de egyre többet gyalogol, főleg mikor kint vagyunk. Az egyetlen kihívás, hogy szereti ő megmondani az irányt és az sokszor nem egyezik az én elképzeléseimmel. Ilyenkor pedig előszeretettel leül a földre és jön a hisztéria. Remélem ezt hamar kinövi.

Bebizonyosodott, hogy a szüleitől örökölte az alkoholszeretetét .. Egyik este gondoltuk, hogy iszunk egy pálinkát, ő épp a fürdőkádban volt. Meglátta, hogy mi iszunk és ő nem kap és akkora patáriát csapott, hogy kénytelen voltunk hozni neki egy pálinkás poharat vízzel, hogy megnyugodjon 🙂

Kipróbáltuk a kicsit hosszabb távú bicajozást, és elmentünk hárman Szentendrére. Meglepően jól bírta, hazafele még aludt is az ülésben 🙂

Voltunk a Nagykövetségen, elindítottuk az útlevélkérelmét, 4-6 hét és végre az is meglesz és akkor egy időre le van tudva. Bár Európán belül elég a személyi, de sosem árt, ha van a kezében egy német útlevél is (ha esetleg Tominak megint az USA-ba kellene hirtelen menni, el tudjuk kísérni 😀 )

Itt voltak egy barátnőmék, és el is csattant az első csók Lucával. Ubi először kis bátortalan volt, de aztán kapott Luca még egy hatalmas puszit.

Voltunk bölcsis nyílt napon, mert eljött az idő és bölcsit kellett választani. Kettőt néztünk ki a listából, meg is néztük mindkettőt. Hát mit is mondjak, eléggé kiborultunk néhány szülő viselkedésén meg kérdésein. Igazából nehezen tudtunk dönteni ,mert mindkettő szimpi volt. Végül a kisebb, családiasabb és újabb bölcsit választottuk első helyen, aztán majd meglátjuk, hogy melyikbe veszik fel. De azon meglepődtünk, hogy az állami bölcsőde is egy vagyonba kerül.

Voltunk Battán is „tavaszolni”. Minden tök jó volt, kivéve az alvást. Nem tudjuk, hogy mi történt, de amint betettük az ágyba, keservesen sírni kezdett és csak a mi ágyunkban volt hajlandó elaludni. Igy ott elaltattam, beraktam a kiságyba és aludt tovább. Illetve éjszaka is többször felkel azóta is. Nem tudom, hogy mi játszódik le benne, most éjjel is melléfekszem, vagy közénk fekszik és ha elaludt már simán vissza lehet rakni az ágyába. Amúgy élvezte az udvart, a kutyát az új környezetet és a változatosság kedvéért rengeteget evett. Illetve rákapott a csúszdázásra.

Megvolt élete első locsolkodása is. Csinosan felöltözött és indult a család fiútagjaival (és Vajda barátunkkal) a körútra. Rendkívül jól bírta a tempót a, mindenhol evett meg szórakoztatta a lányokat 🙂 Előző nap megjött a nyuszi, nem igazán értette hogy miért kell fognia a kiskosarát, de örült a csokiknak. Magába is akarta tömni mindent, de egy volt csak engedélyezve 🙂

Előtte itt voltak a tavaszi szünetben a tesói. Voltunk strandon, bár még csak a benti részen, de nagyon jól ki volt alakítva a babarészleg és nagyon tetszett neki. Száguldozott a labdák között, csúszdázott, viszonylag sokáig bírta. Szerintem oda fogunk menni még máskor is. Utána meg elmentünk a budakeszi Arborétumba kirándulni. Lehetett bárányt simogatni, amit először nem nagyon mert, de cuki volt ahogy próbált közeledni. Meg kedvére sétálgathatott, hintázott, mászkált az erdőben.

Ja és a lényeget majdnem elfelejtettem, van két új foga és felszakadt a helye a harmadiknak is. Ami fura, hogy ebből az egyik egy hátsó őrlőfog, aminek nem most kellene még jönnie, de ahogy a védőnő mondta, semmi nem papír szerint működik nála, így ne lepődjünk meg 🙂


Jár a baba … ja még nem – 14 hónap után …

Posted by

0

Azt hiszem, hogy a legnagyobb eseményről már írtam, így ez a post talán nem lesz olyan hosszú.

A lényeg, amit mindenki kérdez:

  • nem, még nem jár egyedül, csak úgy ha fogja a kezünket
  • nem, még nincs több foga, csak az a 4 ami eddig is volt

Megkapta az első cipőjét és hát nem mondom, hogy könnyen ment vele a barátkozás. Spiccbe vágta a lábát, így az első cipőfelhúzásnál jól „össze is vesztünk”. Egyszerűen lehetetlen volt ráadni a cipőt, ráadásul ha már ha a lábfejét sikerült beletuszkolni, a sarkát az istennek nem akarta belerakni. Remélem azért ez javulni fog, mert így elég kis sután megy cipőben. A jobb lábával nincs gond, csak a bal lábával pipiskedik. Majd figyeljük és ha nem változik, akkor utánajárunk, hogy mitől lehet. Mezítláb amúgy nincs baj.

Itt a jó idő végre, így egyre több időt töltöttünk kint. Vettünk szuper bicajülést és megvolt az első bicajozás is. Először nem értette, hogy ez most mi, de tetszett neki, hogy mindent lát és bármerre néz, szinte mindenhol van egy kutya, vagy egy villamos. Hazafele már tök fáradt volt, de nem aludt, nehogy lemaradjon valamiről 🙂 Most még csak a Gellért-térig mentünk a Szigeten át, majd pihenő után haza, de kezdetnek jó volt.

Kapott új babakocsit is, miután eladtuk az előzőt. Én azt is nagyon szerettem, de már túl nagy volt és nem tudott benne kényelmesen ülni. Ez kisebb is, kényelmesebb is, lecsukható a teteje, így nem süt a szemébe a nap, meg nem fújja telibe a szél, így eddig bejött.

Egymás utáni két hétvégén is itt voltak a tesók, amit nagyon élvezett. És annyira kis okos, látta reggel, hogy be van csukva az ajtó és jött és kopogott nekik. Addig nem nyugodott, amíg fel nem ébredtek. 🙂 Amúgy mindent megért és mindent megcsinál (persze ha olyan kedve van). De már simán megy a hozd ide a poharadat, vagy menj be a hálóba, mert ott vannak a lányok, vagy kérsz e kifli és akkor nevet, vagy hogy akkor most takarítunk és megy a porszívóért 🙂

Persze azért nem mindig ilyen cuki, a hisztéria még megvan, de nem annyira durva, mint az elején volt. (na lehet, hogy most kiabálom el) 🙂

Beindultak a kirándulásos hétvégék is. A bicajozás után Tatán voltunk, ami egy kis gyöngyszem … lett volna, ha nem lett volna óriási tömeg, de tényleg mesés a vár környéke, meg a tópart. Most meg Esztergomba mentünk vonattal, megint a Vajda-családdal, ami azért is jó, mert a gyerekek is szeretik egymást, meg a felnőttek is, így win-win. Ubi is élvezte, mind a vonatozást mind a Duna-parti sétálgatást, és ahogy Ottó mondta, átmentünk külföldre és ott sem mondta, hogy nem kéri a juhtúrós sztrapacskát 🙂 Kellően el is fáradt és végig aludt a vonaton hazafele.

Voltak itt a Mamáék is, ami azért nem mindennapos, és először nézett is, hogy ezt most hogy, eddig csak a telefonban voltak, de nagyon örült nekik. Annyira jó, hogy így szereti a nagyszüleit és tök jól elvan mindkét részről velük.

Na jó, mégsem lett olyan rövid 🙂

Lepjük meg a Dédit! – avagy második utunk Gerába

Posted by

0

Talán egy februári nap volt, mikor nézegettem a falinaptárt és írtam át azokat a hétvégéket, amikor itt vannak a gyerekek. Majd megakadt a szemem egy hétvégén, mikor hárman vagyunk és akkor van Tomi nagymamájának a szülinapja. Én már meg azonnal láttam magam előtt, hogy hogy fog örülni, ha meglepjük. Sőt meg is néztem, hogy milyen árban vannak a repjegyek. Ja mert persze arra gondoltam, hogy mehetnénk repülővel, legalább megnézzük, hogy Ubi hogy bírja. Este hazajött Tomi, neki is beadtam, és mikor megláttam a szemében felcsillanni a fényt, tudtam, hogyha találunk olcsó repjegyet, akkor nem kérdés, hogy megyünk e. Mert végül ettől tettük függővé. A durva, hogy magunknak találtunk hihetetlenül olcsón, de Ubié többe került, mint a kettőnké. Ki van ez okosan találva, meg persze a csomag, meg hát akkor már autót is kell bérelni, de nem érdekelt. Nekem már nincsenek nagyszüleim és úgy voltam vele, hogy amennyi időt csak lehet, annyit kell a még élő rokonokkal tölteni, legyenek is bármilyen messze és kerüljön bármibe.

Hát így indult a mi első repülős utazásunk. Mivel pont a reggeli alvás idejében mentünk, gondoltam, hogy majd aludni fog. A fenéket. Úgy pörgött, ugrált, kacérkodott, szerelte az ablakot, hogy pikkpakk eltelt a másfél óra. Majd landolás közben elaludt 🙂 Megkaptuk az autót és ott folytatta az alvást, így mire megérkeztünk, viszonylag kipihent volt.

Jó volt látni, ahogy örül a Nagymamájának, és egy kicsit sem érezhető, hogy nem találkoztak karácsony óta. Úgy ment hozzá, úgy ment utána mindenhova, mintha hetente találkoznának. Na itt kezdődött az evés-hullám. Folyamatosan evett, és mindent. Azt kapta amit mi, és ebben azért sok új íz volt: otthon, amit Omi főzött, szombat este elmentünk velük egy tekézős helyre, ott betolta a virslit, vasárnap vaddisznót krumpligombóccal, utána fagyit, sütit .. mikor mi jött 🙂 És nagyon jól elvolt mindenkivel. Tök jól kijött, hogy már szombaton találkozott az egész családdal, így volt idő megszokni őket és szórakozni velük. Tényleg nagyon cuki volt, ahogy élvezte 🙂 És jó volt látni, ahogy Urmi és a többiek meg csodálattal nézték és együtt örültek, játszottak vele. És nem mellékesen, nagyon jó érzés, hogy sikerült a meglepetés.

A hazaút volt kicsit kemény, 2-kor keltünk és indultunk a reptérre, mert 250 km-re voltunk onnan. Szerencsére az úton aludt szinte végig, meg a repülőn is kb fél órát, így sikerült a legjobban átvészelni. Utána pedig két napig tartott a regenerálódás.

Ismét bebizonyosodott, hogy egy kis szeretetreméltó boldogságbomba, akit nem nagyon lehet kizökkenteni, nyitott minden újra és mindenhol feltalálja magát, és mindenkinek elrabolja a szívét 🙂 Egy mérföldkőn ismét túl vagyunk 🙂 Készülünk a következő utazásra 🙂

Pöttyös Palkó – avagy a 13. hónap fent-lentje

Posted by

0

Az ünneplés utáni első esemény az 1 éves orvosi vizsgálat volt. Nem tudom, hogy azért mert a rossz kórházi élmények még benne voltak, vagy mert sírtak a gyerekek, de amint lefektettük az asztalra, már sírt. Eddig ilyet nem csinált. A második szurinál már annyira behergelte magát, hogy nem is feszült be, észre se vette 🙂 Amúgy 9 kg és 75 cm és mindene teljesen rendben. A doktornő is megjegyezte, hogy nagyon szépen összeszedte magát 1 év alatt. Rá valahogy mindenki emlékszik, annyira kis minimanó volt 🙂

Az élet ment tovább újabb kihívásokat tartogatva. Az éjszakák továbbra is eseménydúsak voltak, hol éjfélkor kelt fel, hol 4-kor. Próbáltuk, hogy égve hagyjuk a lámpát, vagy nem engedjük le a redőnyt. Hol bejött, hol nem … Igazából fogalmam sincs, hogy mitől riad fel éjszaka. Remélem „kinövi”.

Egyik nap reggel észrevettük, hogy melegebb a szokásosnál a feje … pár óra múlva már 38,8 lett a láza. Furamód, semmi más baja nem volt. Nem annyira paráztam, mert hallottam már erről a betegségről, vírusról. Semmit nem kell vele csinálni, csak max csillapítani és sokat itatni, és 3 nap alatt lemegy. Pont így történt. Majd jöttek utána a pöttyök. Szegénykém, brutálisan nézett ki, de ez is elmúlt 3 nap után. Elvileg utána néha lehetséges megfázás meg köhögés, de neki szerencsére nem volt. Nagyon kemény volt ez a pár nap olyan szempontból, hogy nem mehettünk sehova, be voltunk zárva a lakásba és az őrületbe kergettük egymást. Nagyon érezhető volt, hogy ő is hozzá van szokva a napi sétákhoz.

A fogai még mindig makacskodnak, ugyanúgy az a 4 van még csak kint, viszont nagyon úton lehetnek mert sokat van a keze a szájában, és már nagyon látszik. Remélem hamarosan áttörnek most már.

Egyedül még nem megy, de ha fogjuk a kezét akkor már szinte szalad 🙂 Meg pár napja megáll pár másodpercre, utána persze seggre ül és ez tetszik neki nagyon 🙂

Voltunk megint a CEU-nál, most nagyobb sikere volt, ugyanis nagyon ügyesen végigülte a pár perces videót, pont úgy reagált, ahogy várták és amúgy tök jól érezte magát. Ott kezdte el a rajzolást is, amit itthon folytatott a drapp kanapét használva papírnak. Azzal a lendülettel kapott is egy tollat, ami már nem fog 🙂

Voltunk kötelező szemészeti vizsgálaton is. Mivel nem tud egy helyben ülni, kicsit tartottam tőle, de egyrészt profi volt a doktornő és folyamatosan tartotta a figyelmét, másrészt meg érdekelte a sok műszer meg játék 🙂 Mondta a doki, hogy mért egy kis +-t, ami náluk még nem vészes, viszont mivel van szemüveges a családban, ezért 1 év múlva megnézné, hogy változott e.

Ismét volt Apukájával üzleti vacsin, kettőn is és kiharcolta, hogy teljes jogú tagként legyen kezelve, legalábbis a koccintásnál és a kajánál, ugyanúgy betolta a pulled porkot meg a borjúpörköltet is 🙂

Az akaratossága és makacssága mit sem változott, főleg ha nem kap meg valamit ami kell neki (általában a telefon). Ilyenkor ha már nem bírok vele, akkor megy az ágyába „gondolkodni”. Ez be szokott jönni vagy lehiggad vagy elalszik. Egyszer volt, hogy hallottam, hogy üvölt tovább, bementem és már állt az ágyvédőn és húzta fel magát. Így az ágyvédőt lejjebb is tettem, nehogy legközelebb kiessen.

Továbbra is a villamos a sztár, mikor megyünk sétálni, mindig megállunk a parkban, várjuk a villamosokat és vigyorogva szól, hogy TE, mikor meglátja hogy jön. Ugyanez van, ha kutyát lát, akkor jön a VÁ. Most már ha Tomi németül kérdezi, hogy mit mond a kisoroszlán, vagy a kutya, akkor arra is reagál, vagy amikor este németül szól, hogy menjenek fürdeni, akkor eldob mindent és spurizik a fürdőszoba felé. Jó lenne ha párhuzamosan tanulná a két nyelvet.

Kedvenc itthoni elfoglaltságai még mindig a konyhában a pulton ülés és „főzés”, vagy a mosógépen ülve fogmosás, vagy teregetéskor kipakolás a szőnyegre és utána főz a lavorban 🙂 Ami újra előjött, hogy naponta meg kell hallgatni a We all one (VB induló) című számot. Ilyenkor nyugodtan!!! ül és nevetgél, meg táncol, néha tapsol) 🙂

Azt gondoltam, hogy ebben a hónapban nem volt sok történés, most így visszanézve de 🙂 Na és akkor jön a következő, egy újabb őrültség a szülők részéről, amit ha túlélünk, külön beszámolok róla 🙂

Én ebben a hónapban „no kontakt Február”-t tartottam. Senkire nem írtam rá magamtól, kíváncsi voltam, hogy ki az, akinek hiányzom. Be kell, hogy valljam, hogy kellemesen csalódtam és pont az történt, amire számítottam …. Tartom továbbra is azt, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség számít.


Look back – avagy az első év Apa szemével

Posted by

0

Eddig még soha nem volt, hogy az én blogomba más írt volna, de most kivételt teszek, hisz az elmúlt időszakot nem egyedül csináltam végig, nem is ment volna egyedül, ezért gondoltam itt az ideje egy vendégpostnak .. vágatlanul ..

„Mozgalmas év volt és nehéz röviden összefoglalni. Talán olyan volt, mint egy hullámvasút. Nem olyan, mint ami itt a vidámparkban volt, hanem olyan igazán nagy, mint ami a Gru1-ben volt úgy három-négy loopinggal…

Már mielőtt megszületett volna a mi Uborkánk, mozgalmassá tette a napjainkat, éjszakáinkat. Aztán megszületett. Nem gondolom, hogy a szülés kapcsán túlstresszeltem volna magam, de amikor elkezdtek pusmogni a nővérek és a kedves poénkodásból, komoly és aktív ellátás kerekedett olyan 30 másodperc alatt, azért nem voltam nyugodt. De pár perccel később ott volt a kezemben egy kis Alien-Uborka és ezt követően Évi kapcsán is megnyugtattak, visszaállt a nyugalmam. Innen olyan rutinszerű volt, hogy hazamegyünk és kezdjük a közös életünket. Nyilván nem így történt…

Ezzel párhuzamosan a nagymamám is lebetegedett kórház-munka-kórház-munka-kezelés-munka-kórház… Ez nem volt egy egyszerű idő. Nem tudtam eleget otthon lenni, és Évit a kellő módon támogatni. Ennek ellenére próbáltam minden fontos alkalmon ott lenni és támogatni Évit. Egyébként milyen érdekes az élet. Ad egy új embert az életedbe és egyet elvesz. Ez a második ilyen eset, a nagypapám is nem sokkal Oti születése után ment el.

Elmúlt az első három hónap és kezdtek beállni a rendszerek az életünkben. Egyre több mindent tudtunk csinálni együtt hármasban vagy hatosban. A kis csodabogár mindenben társunk volt (nem mintha sok választása lett volna 😊) jöttünk-mentünk, hol hosszabb, hol rövidebb utakra. Néha a gyerekekkel, néha nélkülük. Volt, hogy csak itthon voltunk. Emellett próbáltunk magunkra is figyelni, és ebben sokat segített a Mama és a Papa, ahova le tudtuk passzolni egy-egy délutánra vagy akár egy fél hétre.

Amire a legbüszkébb és amiért talán a leghálásabb vagyok, az

  • ahogy Évi megtalálta az útját az új kihívásban. Nem egy Ősanya, és én pont ezt szeretem benne. Csodálatos, ahogy Ubival bánik és ahogy a saját korlátait átlépve tanúsít sok esetben önuralmat.
  • ahogy a gyerekek szeretik a kis Uborkát. Féltem, hogy milyen lesz a kapcsolatuk. Felesleges volt. Úgy szeretik, mintha édes testvérek lennének. Ez csodás, és nagyon remélem ez így is marad örökre.

Tudom, hogy mindig lesz, amikor egyszerűbb és amikor nehezebb lesz, de azt gondolom, hogy ha úgy tudunk tovább élni, hogy ezt sikerült az elmúlt egy évben, akkor minden nehézségen felül tudunk kerekedni.

Most így végig olvasva egy újabb örök igazsággal zárnám: az idő mindent megszépít! Éljen a demencia… 😊