Legalábbis idén biztosan. Ha egyáltalán eljutok még idén valahova „nyaralni”, nem hiszem hogy messzebb lesz a Balatontól. De a lényeg, hogy itt voltam, láttam és jól éreztem magam. Nagyon. Vesznáék Fonyódligeten nyaraltak egész héten és hívtak, hogy csatlakozzak hozzájuk. Sajna csak péntek este sikerült, de elég hamar kikapcsoltam, amit ki kellett. Bár azt hittem, hogy soha nem fogok megérkezni, ugyanis a MÁV-nak a csekély 154 km-t több mint három óra alatt sikerült megtennie. Meleg volt, tömve volt a vonat, de amint megláttam a Balatont, tudtam, hogy most már közeledik a fény az alagút végén. Érkezés után gyors vacsi és a Balaton. Úgysem emlékeztem milyen már az éjszakai fürdőzés. Nagyon meleg volt a levegő is, a víz is, bár nem bírtuk sokáig mert a szúnyogok erősebbnek bizonyultak és ők győztek. Ráadásul a déli part arról híres, hogy már rég elfáradtál a gyaloglásban, de még mindig a derekadig ér a víz. Azért volt kis úszkálás, matracon evezősverseny stb. A szombat se telt másként, kelés, bicajos bevásárlás, reggeli és irány a part. Szerencsére ez a kisebb falucska, így itt nem voltak turisták, nem volt hering-érzés. Hol a parton feküdtem, hol a vízben egy matracon, hol a gyerekekkel játszottunk, mindig volt valami. Este még grilleztünk egyet és megterveztük, hogy ma is búcsúként még fürdünk, de az időjárás nem volt túl kegyes, sőt… Lesétáltunk a partra, de egy idő után már mindenki vacogott és inkább indultunk haza. Kevés volt, de nem vagyok telhetetlen, értékelni kell minden lehetőséget, élvezni kell minden pillanatot amit kikapcsolódással lehet tölteni és hátha jövőre kijut egy igazi riviérás nyaralásból is.

Vagyis inkább vegetálgatok, néha egy egy kilengés azért van. Hihetetlen, hogy már augusztus van, mindenki itt meg ott nyaral, nekem meg idén sem lesz semmi extra. Tudom, valamit valamiért, de nagyon rám férne egy tartósabb kikapcsolódás. Azért nem volt eseménymentes az elmúlt két hét, vagy nem is tudom mióta nem írtam…
Röviden:
– két hete itthon voltak Hegéék, összehoztunk egy beszélgetős estét..nagyon jól sikerült, jó volt újra látni a csapatot (legalábbis aki el tudott jönni)
– vasárnap lementünk a fiúkkal (Jpp+Sys) Velencére fürdeni, nosztalgiázni, strandos gofrit és hekket enni.. isteni volt minden
– Máté bejutott a serdülő válogatottba, miután párjával megnyerték az 1000m-es futamot.. nagyon büszke vagyok rá
Hát kb ennyi, ezek fontos dolgok, legalábbis nekem. Most meg itt szenvedek, vagy ettem valamit vagy valami vírus de nincs energiám meg erőm semmire, a gyomrom se tökéletes. De majd elmúlik… Lehet hogy benne van az önhergelés is a nyaralás miatt, mert hiába tagadom, azért érzem, hogy elfáradtam, kimerültem, egyre türelmetlenebb vagyok. Nem akar valaki elrabolni és elvinni a világ végére, hogy megnézzem ott is van e naplemente????

És itt most nem kell semmi hátsó dologra gondolni, hanem szó szerint. Nem tudom mi van itt, 2kor még kint ültünk a kertben, majd meg sültünk a 35 fokban, majd fél3kor már megérkezett az előszele a viharnak, 3kor pedig majd kitekerte a szél a fákat és 15 fokot hűlt az idő. Én meg itt vagyok a kis rövidgatyámban és pólómban és nem tudom hogy fogok hazamenni, hisz kb 20 fok lett hirtelen. Persze a fejem is majd szétrobban..
De legalább egész héten jóidő volt, sikerült találkoznom félLojek családdal is, voltunk a Dzsungel Café nevű helyen ahol Ariel hihetetlenül jól érezte magát. Jobban érdekelte a dekoráció, mint a kaja ez igaz 🙂 Utána még volt egy kis idejük, ezért hazakísértek és meg tudtam mutatni nekik az én kis lakásomat is 🙂 Örültem nekik nagyon 🙂
Tegnap pedig céges sportnap volt. Sajnos nem volt medence így nem nagyon tudtuk élvezni a teniszpályán a 35 fokos meleget, mikor 10kor elindultunk haza még akkor is fülledt idő volt. Valamiért a társaság már nem a régi, emlékszem 3 évvel ezelőtt este hatalmas buli volt, most meg maradtunk kb 30-an.
Holnapra fürdőzést terveztünk Velencén, de még utána kell nézni hogy holnapra milyen idő lesz és mennyire hűlt le a víz, lehet hogy nem érdemes levonatozni… Majd meglátjuk..

Megkésve bár, de törve nem.. megérkezett múlt hét csütörtökön a fél-Lojek család. Sajnos Zolit azonnal szólították a hivatalos ügyek, de Ariellel sikerült pénteken találkoznom a Nagyinál. Kicsit félve mentem, hisz csak eltelt két év, mióta utoljára találkoztunk, nem tudtam vajon emlékszik e. De nagyon barátságos volt a kezdetektől. Annyira kis törékeny, szívem szerint el sem engedtem volna a kezemből. 🙂 Ráadásul nagyon jó lehettem, mert hozzám július 10-én is beugrott a Mikulás… nagyon köszönök mindent 🙂
Szombaton volt apukám szülinapja, ők aznap jöttek haza a nyaralásból, így Veszna főzött, én sütöttem, elhoztunk Mamát, jó kis szülinapi meglepetés várta mire hazaért. Délután mentünk Arielért és Zsuzsiért Érdre. De jól érezte magát nálunk, persze ebben nagy szerepe volt Zsófinak, akivel azonnal egymásba szerettek. Ariel istennőként nézett rá, ha Zsófi evett akkor ő is, ha énekelt akkor ő is, ha táncolt akkor ő is. Zsófi meg örült hogy végre van egy „kishuga”, akivel babázhat. Játszottak a Hannah Montana-s szobában, az udvaron a kutyákkal, a macskákkal, megnézték a teknőst, nekem pedig más dolgom nem volt mint követtem őket mint valami paparazzi és dokumentáltam mindent a család számára. Néha felkaptam, megpuszilgattam aztán folytatták tovább a játékot 🙂 Este a kocsiban már laposakat pislogott (még mindig nem tudom angolul ezt hogy mondják :))), valószínűleg nagyon elfáradt.
Nagyon örülök, hogy sikerült összehozni a battai kiruccanást, hisz tudom milyen kevés idejük van, mindenki látni akarja, így értékelem hogy ilyen sokat lehettünk együtt. És talán még leszünk is…
Ma végre megint nyár volt úgyhogy kicsit pihengettem, olvastam, napoztam és megint nem volt kedvem visszajönni a betonrengetegbe. Holnaptól ismét back to work, de nincs kedvem…:(

Sokat beszélgettünk már az én Ancsi barátnőmmel, hogy milyen lesz majd ha egyszer megöregszünk. Én úgy tudom elképzelni hogy egészségesek leszünk a férjünkkel, éljük a nyugdijasok boldog életet, utazgatunk, unokázunk stb. Persze Ancsival mi kitaláltunk egy gonoszabb változatot is, de azt inkább nem írom le. 🙂 De hogy ez most miért is jutott eszembe?? Tegnap mentem haza és láttam, hogy egy idős bácsi odamegy a ház előtt az autóhoz, a hátára kapja a feleségét és elindul vele. De közben viccelődtek, mosolyogtak mindketten. Majd bevitte, belerakta a lift elé készített tolókocsiba és megsimogatta miután rájött hogy minden rendben. 60 feletti embereket képzeljetek el. És úgy hogy a bácsi se tűnt túl erősnek. Mégis a feleségéért összeszedte minden erejét hogy be tudja vinni a hátán a liftig. Annyira megsajnáltam őket, de aztán rájöttem, hogy boldogok, látszik rajtuk, hogy a nehézségek ellenére nem bánkódnak, mosolyognak, számíthatnak egymásra. Ráadásul ezek után is arra figyelt a bácsi, hogy engem előre engedjen, de elszégyelltem magam és mondtam hogy menjenek csak, én ráérek… Remélem ez a blog meglesz és nyugdijas koromban vissza tudom olvasni, kíváncsi leszek én milyen leszek..