Gondoltam írok ma is egy kicsit, bár már lassan mennék aludni… Írtam egy listát, amit meg kell tennem 2011-ben és abban szerepelt, hogy hetente egy sportot be kell iktatni télen, tavasztól meg heti minimum kettőt. Az eheti kipipálva, elmentünk Eszterrel stepkondira. Utoljára tavaly februárban voltam és már teljesen el is felejtettem, hogy a keretem fel van töltve. Így ha úgy vesszük a mai alkalom egy fillérembe se került. Jól esett, főleg utána a szauna… kellenek az ilyen esték… Már várom a tavaszt és a futást is. Gondolkodtam, hogy hétvégén ha itt vagyok akkor elmegyek, de még talán túl hideg van hozzá. Meglátjuk.. addig még hátravan egy csütörtöki program amiről talán fényképes beszámolóval jelentkezem…

Ezt már az új laptopomról írom, ami szebb, okosabb, modernebb mint az előző volt. Köszönöm ITG, Köszönöm Szülők, Köszönöm Fpeti!!! Nélkületek ez most nem jött volna létre… Remélem újabb 5,5 évig nem lesz gondom. Azt hiszem, hogy most több mondanivalóm nincs is… nagyon fáradt vagyok és még csak hétfőn van. És csak várok, várok…

Mert muszáj lesz.. Ha ezen a két heten túl jutottam, akkor már minden menni fog. Nincs laptopom, de igazából időm sem lett volna használni, annyit dolgoztam… de talán már vége.
A télnek is vége lehetne már.. meg egyéb más dolgoknak is.. Remélem hamarosan mindennek eljön az ideje.

Egyszer fent, egyszer lent, mondja a mondás.
A horoszkópom év elején ezt írta: “A 2010-et azzal a tudattal búcsúztathatják, hogy megtették azt, amit a sors elvárt tőlük, vagyis teljes joggal lehetnek elégedettek önmagukkal és az eltelt 12 hónappal.”
Hát nem vagyok elégedett, kicsit sem. Érdekesen indult. Ez az egyetlen, ami a horoszkópból is bejött. Gondolkodtam sokat, hogy idén hogyan értékeljem az évet. Volt már videó, volt már csúcspont-mélypont, volt már havi szintű elemzés. Most valami mást akartam. Valami olyat, ami tökéletesen jellemzi ezt az évet, ez pedig nem más mint a tanulás az életről. Sok minden történt, és mindenből tanultam. A legmélyebb nyomot az hagyta bennem, hogy bármekkora pofont is kapok, bármennyire török össze, bármennyire kerülök padlóra, fel kell állni és tovább kell lépni, mert csak így lehet túlélni. Ott maradhatok begubózva, önsajnálatba merülve, de csak én tudom magam felhúzni, mert egyedül vagyok. Csak magamra számíthatok. Idén többször megkaptam, hogy felhúztam magam köré egy falat, és senkit nem engedek át rajta. De én csak óvatos vagyok. Úgy gondolom, hogy aki át akar mászni rajta, az át tud… vagy akár lyukat is tud vájni a közepébe. Csak tudni kell hogyan. De hogy miket is tanultam idén:
– Rózsaszín köd csak illúzió, nem szabad hinni benne, mert elég gyorsan jön egy viharfelhő, ami szétrombol mindent. Egy viharfelhő, ami tartalmaz gyávaságot, határozatlanságot, bizonytalanságot…
– Emberek vagyunk és hibázunk. De ha fontos ember, akkor tudni kell megbocsátani. A szeretetnek erősebbnek kell lenni, különben a barátságnak semmi értelme…
– Kell tudni NEM-et mondani, hogy értékelni tudjuk az IGEN-t.
– Nem szabad hagyni magad befolyásolni és hagyni hogy mások irányítsák az életedet, mert bár ők mindig “csak jót akarnak”, mindig mindenkinek más a jó…
– A lelkileg sérült emberek csak energiát vonnak el és mivel megmenteni őket úgysem lehet, ezért ki kell iktatni, el kell távolodni tőlük..
– A barátságnál nem a mennyiség, hanem a minőség számít. Hiába van sok barátom, de kevés olyan van, aki jóban-rosszban… Kevés olyan van, akit érdekel, hogy mi van velem…
Nem akarom teljesen negatívan zárni az évet, mert akármilyen rossz kedvem van, akármennyire le vagyok törve, mindig eszembe jut a barátnőm levele, hogy milyen szerencsés embernek mondhatom magam, mert:
– egészséges vagyok
– van Anyukám, Apukám és Testvérem
– van hol laknom
– van hol dolgoznom
– van mit ennem
– vannak barátaim.
A legfontosabb dolgaim megvannak, a többi már csak “luxus”. Törekedni a jobbra, a többre mindig lehet és kell is. Legyen így!

BOLDOG 2011-ET!

Egy hihetetlenül jó könyvet olvastam most el évvégén. Az egyik legjobb, ami valaha a kezembe került. Csak ajánlani tudom mindenkinek. A nagymamámtól kaptam karácsonyra Andre Agassi életrajzát, az Open-t és nem bírtam letenni. Soha életemben nem teniszeztem és nem is nagyon érdekelt, de a 90-es években mindenki tudta, hogy ki Andre Agassi, Pete Sampras vagy Steffi Graf, így kicsit én is visszamentem az időben. Egy emberről szól, akire rákényszerítették az életet, nem volt más választása, mint teniszezni. Sokszor fel akarta adni, sokszor legmélyebbről küzdötte fel magát. Onnan, ahol már mindenki feladta volna. Sokan feladták helyette is. De több torna elvesztése után is nyelt egy nagyot, összekaparta magát és megnyerte a következő versenyt. Kell az embernek jobb példakép??? Végigküzdötte az életét és elmondhatja, hogy mindent megtett ami tőle telt, legyűrte a hullámhegyek-hullámvölgyek közti szakadékot, most már boldog családos ember és a nevével fémjelzett iskolával örök nyomott hagyott.