Olyan ember vagyok, aki nem bírja a mártírkodást és sajnos ezt érzékeltetni is szoktam. Van a környezetemben egy ember, akinek villog a homlokán, hogy nem érzi jól magát a bőrében, nem elégedett az életével, de állítja, hogy már beletörődött, hogy nem lesz jobb és ennyi. Ilyenkor tudok robbanni. Ráadásul amikor nyitnék felé, vagy segítenék neki, akkor pedig leenged egy falat és még jobban elzárkózik. De ennek ellenére neki szüksége van törődésre és odafigyelésre. Már több közös ismerőssel beszéltünk erről, látják rajtam, hogy próbálkozom és mosolyognak, hogy soha nem adom fel, de azt hiszem, most már muszáj lesz. Mindenki csak a saját életét tudja jobbá tenni, de ahhoz kell a pozitív hozzáállás is. Tudom, hogy én is elzárkózom mostanában többször is, de azért nem ennyire. Meg azért én teszek ellene. Ami zavar, azon megpróbálok változtatni. És ami az egyik legfontosabb, hogy soha nem adom fel. Még akkor sem, amikor már fel kéne. Amit szeretnék, azért harcolok, hisz mi vesztenivalóm van? Semmi.. akkor van, ha nem próbálom meg. Nem tudom, mit lehetne kezdeni az ilyen “feladtam” emberekkel. Jól megrázni, hogy ébredjen már fel? Közölni vele, hogy hahó ez az Élet nevű dolog, itt feladatok vannak. Impulzusokra van szükségünk, de őt semmi nem éri. Az előző szlogenem nem véletlenül volt az hogy a “Létezés még nem élet”. Ennek az embernek nincsenek tervei, nem mer vágyakozni valami után, nem mer (szerintem) ábrándozni sem. És ez idegesít, hogy még fiatal, még semmi nincs veszve, csak egy nagy levegőt kellene venni és azt mondani hogy ok, jobb életet szeretnék és ezért hajlandó vagyok mindent megtenni. Azért kíváncsi leszek mi lesz vele pl 20 év múlva…..

Ezen a héten is voltam “angolórán”. Nem tudom erről írtam e már, egy angol lánnyal szoktam hetente találkozni és megbeszélni az élet nagy dolgait… az eheti jótanácsa: “Never give up. You have nothing to lose.” Próbálom, próbálom..

Btw, az előző bejegyzésben lévő problémát mégis jól oldottam meg és ajándékot is kaptam érte a sorstól…

Az élet ismétli önmagát és újabb próba elé állít. De miért?? Mit követtem el, hogy ezt érdemlem?? Még nem tudom, hogy fogom megoldani, de jó megoldás nincs… De a régi hibát nem fogom mégegyszer elkövetni… túl nagy árat fizettem érte.

Érdekes dolog a betegség. Gyanútlanul lefekszel aludni, majd mikor felkelsz érzed hogy ez nem a te napod. Délelőtt ez a gyanú csak erősödik, hisz fáj a nézés, fájnak a végtagjaid, nincs erőd semmihez. Tartani kell a fejed, hogy le ne essen a helyéről. Érzed ahogy a légcsövedben áramlik le-föl a levegő és minden köhögés fájdalmas. Hazaérve kiderül, hogy nem véletlenül éreztél betegségre hasonlító tüneteket, hisz viszonylag magas lázad van. Forró zuhany, gyógyszer, tea és irány az ágy. A láz nem akar lemenni, de lefekszel aludni, valami csodában bízva, hogy elmúlik. Reggel arra kelsz, hogy csurom víz körülötted minden, viszont neked kutyabajod. Még a kedved is jobb. Mintha az előző nap csak egy rossz álom lett volna. Még egy gyors telefon a háziorvosnak, akiről kiderül, hogy épp külföldön van, így ez is jel, hogy biztos nem lehetsz beteg. Bemész a munkahelyre és bár kicsit még köhögsz, nyoma sincs az előző napi erőtlenségnek és az élet megy tovább.

Update: Túl optimista voltam. Nyilván egy betegség nem múlik el varázsütésre… bár van, aki ezt nem érti meg… Egy kollégámnak ugyanezek a tünetei vannak, így amit az ő házidokija mondott, az érvényes rám is. Azt hiszem, az a szerencsém, hogy kaptam oltást, mert most benne lehetnék a kakiban… Hisz állítólag olyan influenza járvány van, ami könnyen áteshet tüdőgyulladásba.

Ígértem, hogy fényképes beszámolóval jövök vissza. Hát íme. Hiperszuper buli volt. Legalábbis mi Ancsival nagyon jól éreztük magunkat. Úgy éreztük, hogy ez életkorunk újból 1-essel kezdődik. Bár Zsófi néha kiakadt rajtunk, de mint kiderült, azért ő is jól érezte magát. Nagyon jófej volt Csaba is és Veca is, felejthetetlen show-t csináltak. Négyen mentünk, a két kispipi (Janka és Zsófi) és mi Ancsival. Az érdekesség, hogy ők is ovistársak voltak, de iskolában már máshova jártak és mind a négyen ugyanabba a csoportszobába jártunk. Ők is ugyanúgy ragaszkodnak egymáshoz, mint mi..
Bár a képek nem lettek tökéletesek, és a hangulatot nem adják vissza, de azért gondoltam megosztom őket. Készült természetesen videó is, de azon még gondolkodom, hogy felrakjam e…A buli után mi még mentünk volna tovább, de sajna Battán semmi szórakozóhely nincs.. így beültünk a SoHo-ba, majd fáradtan, de mámoros hangulatban hazasétáltunk..