Ismét kivettem egy hét szabit, mert azt hiszem rámfért… most viszont nincs semmi távoli nyaralás, hanem megpróbálok bepótolni mindent, amire nem volt időm az elmúlt hetekben.. találkozni barátokkal, fürdeni, járkálni és élményeket gyűjteni, hogy túléljem a következő időszakot..
Az egész szombaton kezdődött, amikoris egy nagyon jó barátommal elmentünk Visegrádra ebédelni. A gyönyörű panoráma, az isteni kaja és a jó társaság megalapozta a jó szabikezdést.. Régen ettem ennyit, de nem bírtam otthagyni…dehát ki tudna ellenállni a libamájnak? 🙂 One of my favourites.. Este még egy mozi is belefért. A Bennfentes játékot néztük, aminél először nem tudtam eldönteni, hogy tetszett vagy nem, de ahogy ülepszik a mondanivalója, egyre jobb filmnek gondolom és nagyon aktuális, nagyon könnyű rávetíteni a jelenlegi helyzetre…

Vasárnap következett a Szilágyi-család, akikkel szintén nagyon régen találkoztam, többször hívtak, de mivel általában későn végeztem a munkával, soha nem mentem.. hát most megtettem. Szilvivel lementünk kicsit bicajozni is, majd benyomtunk egy oltári bazinagy Balkánburgert… mondhattam volna, hogy úristen megint sokat ettem, de hazafele letekertem (egy részét).


Hétfőn újabb mozgolódós nap volt, leugrottunk egy másik barátommal Gárdonyba fürdeni. Olyan nincs, hogy a Velencei-tó kimarad és hekket is kell enni, úgyhogy ez is kipipálva. Visszaérve Pestre még kipróbáltunk egy nagyon puccos fagyizót, ahol rózsa alakban “építik” a gombócokat.. isteni finom volt és nagyon mutatós. Levendulás fehércsokit, bodzás epret és sima csokit választottam… nem bántam meg 🙂

Ma pedig folytatódnak a további találkozások 🙂 Folytköv..

A kollegáim szerveztek hétvégét Abádszalókra ahova engem is meghívtak.. nem is volt kérdés, hogy megyek e. Elgondolkodtató, hogy ha valaki fürödni akar, akkor a Balatonra megy, vagy Velencére, miközben ott van a Tisza-tó, nem kell dugóban állni és sokkal nyugisabb. Persze más a feeling, de érdekes, hogy mennyire kihalt a másik kettőhöz képest, pedig nincs sokkal messzebb és természetes tó ez is..
Érdemes kipróbálni, főleg egy ilyen jó társasággal… maximális kikapcsolódás volt, a vacsorával, matracos fürdéssel, játékkal, közös főzéssel és nagyon nagyon sok nevetéssel …

Ide is és egy korábbi színhelyre is. Mindkettő hiányzott.. Olyan, mintha Párizsba sokat járnék, de ahogy kiszámoltam, turistaként 14 éve voltam utoljára (leszámítva amikor Anyuékkal voltam 2005-ben, de akkor tél volt és más volt). 14 éve a v98-as csapattal nyertük az utazást és kb hasonló útvonalat jártunk be, mint most Zsófival. Az emlékek elég sokszor úgy tértek vissza, mintha csak most lett volna. Magam előtt láttam a sorban állást az Eiffel-torony második emeletén, előjött az, amit akkor éreztem, majd a hajózás a Szajnán. Ki gondolná, hogy bizonyos dolgok ennyire megmaradnak az emberben. De vajon miért? Mert fontos volt? Mert beteljesületlen volt? Vagy csak túl intenzív volt és váratlan? Azt hiszem, hogy erre már soha nem tudom meg a választ, de tény, hogy az emlékek nem halványulnak ennyi idő után sem és akármikor visszatérek, ezek mindig velem lesznek.
Most amúgy Zsófival mentem, aki egészen az indulásig nem tudta, hogy hol és kivel fogja tölteni a következő 3 napját, így volt nagy öröm amikor megtudta. Nem tudom megmondani, hányszor mondta ismételte el az “úristen, úristen, megyünk Párizsba” mondatot. A végén már az “idegeimre” ment vele 🙂 De szuper jó 3 nap volt, sok mindent láttunk, sokat mentünk, jókat ettünk, minden tökéletesen sikerült. Képek a szokásos helyen, néhány pedig itt ízelítőnek:

… még csak most kezdődött, de már vége is az évnek.. Voltak pillanatok, amikor azt kívántam, bárcsak megállna az idő, és volt amikor pont az ellenkezőjét. Fura egy év volt. Olyan, mintha a felét egy átláthatatlan függöny mögött töltöttem volna. Nem panaszkodhatok, mert nagyon sok minden történt és nagy részében jó dolgok. Próbáltam sokszor ésszerű döntéseket hozni, volt amikor sikerült, volt amikor nem, de hiszek abban, hogy minden történik valamiért. Ha valakit az utunkba sodor az sors az is, meg ha elveszítjük, az is… Próbáltam az “egyszer élünk” alapelv szerint megélni a napokat és nem tervezni. Volt amikor ettől besokalltam, de a spontán történések megszínesítették a napjaimat. Ma reggel ez az idézet fogadott, és azt hiszem ennél jobban senki nem tudná megfogalmazni az élet lényegét:
“Ne feledkezz meg róla, hogy az idő a most, a hely pedig az itt. Maradj a jelenben. Semmit nem tehetsz, hogy megváltoztasd a múltat, a jövő pedig soha nem lesz pontosan olyan, amilyennek tervezed, vagy reméled.” (Dan Millman)