A jól sikerült abádszalóki hétvége után mindenképpen ismétlést terveztünk, bár a csapat kicsit átalakult és a helyszín is. Badacsonyt céloztuk be, és már elég régen mert szeptember második hétvégéjén, de azóta nem jutottam ide. Hát a jó pap is holtig tanul, hangzik a mondás, sok minden az összetételen múlik 🙂 Hatan indultunk neki, a végére négyen maradtunk, de végül pincét nem láttunk. Viszont megtaláltam életem egyik legfinomabb borát, ami a “Bori bora” nevet kapta és egy zánkai pincészethez tartozik. Isteni finom száraz fehérbor… épp folyamatban van a tartalék beszerzése 🙂
És hát végül csak lejutottam a Balatonra mégha fürdeni nem is sikerült…

Mindenki tudja a dalait kívülről, én is sokszor hallottam, de még soha nem láttam. Ezért is örültem, hogy a 30.évfordulóra újra színpadra állítják. És amikor megtudtam, hogy Alföldi fogja rendezni, akkor eldől, hogy nincs az az isten, hogy én ezt kihagyjam. Amint elkezdődött a jegyárusítás, lecsaptam és sikerült nagyon jó helyre szerezni, utána pedig nem volt más dolgom, mint várni. 20-án a tv leadta a szegedi változatot, de szándékosan nem néztem… viszont “felkavartak”a kritikák, ami után még kíváncsibb lettem. Mondanom sem kell, hogy mennyire lenyűgözött.. hihetetlen élmény volt. Ami pedig a legkeményebb rész volt, az a himnusz Feke Pál előadásában. Benne volt minden keserűség, minden fájdalom ami a magyar népet érte. Ha csak ez a pár perc lett volna, már akkor is megérte volna, de az egész rendezés,a koreográfia, a dalok, a díszlet.. minden zsenális volt.

De a lényeg, hogy egyszer visszatérnek..
Fél szemmel láttam csak, hogy egy új film van a moziban, aminek már volt két előző része, az egyik 1994-ben (Before Sunrise) a másik 2003-ban (Before Sunset) és most jött ki a harmadik rész (Before Midnight). Izgalmasnak tűnt, ígyhát tegnap letöltöttem és megnéztem az első kettőt, ma meg a harmadikat.. Hát sokkolóan őszinte.. ez az ami elsőre belőlem kijött. Egy tükör. Azóta elolvastam a kritikákat és mindenhol azt írják, amivel én is egyet értek, hogy az első a huszonévesekben, a második a harmincévesekben, a harmadik pedig a negyvenes családosokban hagy mély nyomot.. azzal, hogy fájdalmasan ugyan, de elénk tárja a valóságot. Valószínűleg nem véletlenül tetszett nekem a második a legjobban, sok mindenben azonosulni tudtam a lánnyal, az ő problémáival, dilemmáival, érzéseivel. Hosszú monológok vannak benne, amit elsőre nehéz felfogni/feldolgozni. Most hagyom egy kicsit ülepedni, és biztos vagyok benne, hogy meg fogom még nézni. Ezek is olyan filmek, amit must see!!!

Most épp a második… nagyon rossz nap volt. Felkelni, bemenni, bent lenni, bent találkozni, lenni, haladni…. remélem holnapra bármi is megváltozik..

Már nagyon régen találkoztunk, nagyon sokat nőttek de még mindig cukik.. 🙂