Gondolkodtam, hogy írjak e a múlt heti céges párizsi útról, hisz nem először voltam (most számoltam ki, ez volt a tizedik), de igen, kell… Párizs az örök kedvenc, ahova bármikor.. amit már ismerek, tudom az utcákat, honnan hova lehet eljutni, melyek azok a részek, amiket szeretek, és mindig egy egy újabb álom válik ott valóra… És amit soha nem tudok megunni…. ahova ha megérkezem, úgy érzem, hogy hazaértem… Ahol el tudnám képzelni az életemet…
Nagyon féltem ettől a mostanitól, de kár volt.. rossz előérzeteim voltak, de feleslegesen.. Párizs még mindig gyönyörű, elvarázsol és ott tart.. még ha fizikailag nem is, de a szívemben központi helye van….
Elvittük Hugót, a kollegám plüssbaglyát, így fotók is csak az ő párizsi kalandjairól készültek, másról nem …. mert bőven elég, ha becsukom a szemem és ott van az összes emlék, az összes kép, az összes pillanat… ez Párizs.

Nem tudom mikor jutottam el odáig, hogy élveztem a süti-gyártást, díszítést, de egy ideje már keresem az alkalmakat, hogy süthessek. Alig várom, hogy valakinek szülinapja legyen, vagy majd jöjjön a karácsony, mert akkor kiélhetem végre magam a konyhában. Ezért örültem, amikor láttam, hogy vannak mindenféle workshopok, így az egyikre be is neveztem. 4 órás mini-tanfolyam arról, hogyan kell tortadekorációt csinálni, hogyan kell befedni marcipánnal/fondanttal egy tortát. Persze internetről is meg lehet sok mindent tanulni, de más ott helyben kipróbálni, másoktól ellesni trükköket és egy szakértő emberrel gyakorolni. Úgy elrepült az idő, hogy már azon vettünk magunkat, hogy pakolni kell.. pedig messze nem voltunk még készen… De íme a műveim (ha nem lehetne felismerni, van két kála, egy gerbera és egy rózsa – van egy masni is de az csúnya lett, illetve a csokitorta, amivel még nem tudom mi lesz, mert én nem eszek ilyeneket)

Van egy hely Battán, ami kiesik a város forgatagából és ahova nem nagyon jár senki, de ahonnan gyönyörű a kilátás és ahol hihetetlen nyugalom árad. Jó idő esetén egész Pestig ellátni, miközben alattad ott a Duna. Utoljára valamikor 10 éve voltam ott, így mikor azon gondolkodtam, hogy merre menjek bicajozni, azonnal eszembe jutott, hogy szeretnék felmenni a hegytetőre… Az már csak egy plusz dolog volt, hogy a tesóm is jött velem, így ha a göröngyös úton bármi baja lett volna a bicajomnak, ő ott lett volna segítségnek, hisz elég rossz földúton kellett átvágni ahhoz, hogy a csúcsra felérjünk. De mákunk volt és a látvány mindenért kárpótolt. Laci kicsit jobban ismerte azt a környéket, így ismét jártam a városnak olyan pontján, ahol még soha… Egyszer mindent el kell kezdeni..

Oviskorunk óta… csak 4 hét van köztünk.. egy szűz és egy mérleg.. nem kérdés hogy a szülinapunkat is együtt ünnepeljük.. Ugyanazokat kívánva egymásnak…. mert most már nagyon szeretnénk és nagyon megérdemelnénk…

Mindenkinek van kedvenc színésze, kedvenc énekese, példaképe … és jó esetben ez nem egy fellángolás, hanem éveken át tartó “ragaszkodás”. Az enyém 1996 körül kezdődött, amikor még nem sokan tudták ki az az Alföldi Róbert, de én már a koleszosokkal aktív színházlátogató voltam és akkor még állt a Budapesti Kamaraszínház, ahol a Hajlam című darabot rendezte. Emlékszem, hogy már akkor is mekkora port kavart a témája.. Majd jött a Reggeli, a sulinetes évek, készíthettem vele interjút, szerepek más darabokban (az Édeskettes hármasban abszolút kedvenc) és a Nemzeti. Ahol szinte mindent láttam amiben szerepelt, amit rendezett. Azt hiszem az egyik legnagyobb rajongója vagyok azóta is, így nem volt kérdés, hogy a megjelenéskor megveszem a könyvet, amiben az elmúlt 5 évet foglalják össze. Nem tudtam letenni, annyira megfogott .. és most bánom csak igazán, hogy már nincsenek azok a darabok, mennyire más lenne most ezekkel az infókkal a birtokomban megnézni őket… Az egyik legtehetségesebb embernek tartom, legyen szó akár a színészről, akár a rendezőről, vagy az élethez való hozzáállásáról. Néztem a festményeit is, milyen jól mutatna a nappalimban egy igazi Alföldi, de egyelőre még megfizethetetlen 🙂 Talán majd egyszer… 🙂