Elkészült! El sem hiszem, hogy van egy új konyhám. Még mindig, két nappal később is megállok az ajtóban és csak nézem, hogy van egy olyan konyhám, amit megálmodtam, amilyet mindig is szerettem volna. Nem minden úgy jött össze, ahogy elképzeltem, de a végeredmény mindenért kárpótol. Ma jöttek a szüleim így ki is próbáltam a sütőt meg a főzőlapot is és mivel sikerült kiborítanom Apukám sörét így fel is lett szentelve.
OAz 1-ről nincs bejegyzés, mert az spontán volt, meg nem volt benne semmi stratégia. Biával kitaláltuk, hogy elmegyünk a Pad Thai-ba, mert még egyikőnk sem evett thai kaját. Tetszett, hogy mi állítottuk össze, hogy milyen tésztát kérünk, milyen húst hozzá, milyen szószt, milyen kiegészítő zöldséget. Jó volt, jó volt, de rájöttem, hogy ez nem az én világom.
Majd elindultunk Thaiföldről Mexikó felé és kikötöttünk a Gringos Amigos-ban, ami azért már sokkal közelebb állt az én ízlésvilágomhoz. Amúgy is nagyon szeretem a Quasedillát,így nem volt kérdés, hogy ezt választom. Kicsit fájt, hogy a guacamole elfogyott, de amúgy nagyon finom volt. És mi mást ittunk volna hozzá, mint Horchata-t, ami mexikó hivatalos itala. Ott találtuk ki, hogy bejárjuk a világot és végigkóstoljuk a világ ízeit. A következő kör Bia kezében van, de már most tetszik ez a játék.
Mindig mondjuk, hogy rohan az idő, de amúgy tényleg. Tisztán emlékszem, hogy 10 évvel ezelőtt Franciaországban voltam, amikor felhívott egy ismeretlen lány, hogy az Avis-nél könyvelőt keresnek. Majd Norbi első éttermében voltam, amikor felhívott a HR-es, hogy megkaptam a munkát. Négyen kezdtünk aznap, már csak én maradtam. Azért nem mondhatom, hogy nem volt eseménydús 10 év:
– 4 osztályon dolgoztam
– létrehoztam egy új csapatot
– részt vettem három transzferben
– voltam Hollandiában, Németországban, Angliában, és többször Franciaországban (ez utóbbit be is jártam)
– lett egy csomó nagyon jó barátom
– tagja lettem egy olyan csapatnak, akik még mindig összetartanak és mintha egy elválaszthatatlan szál kötne össze minket
– megéltem mélypontokat és csúcspontokat
Eljött a május 29, bementem dolgozni és semmi. Lementem egy másik csapathoz és láttam, ahogy az ottani 10 éves fiú kapott lufit, feldiszítették az asztalát, és hiába próbálom titkolni, rosszul esett. Majd kedden, ahogy mentem a folyosón megláttam a fotómat az egyik Visual Board-on. Hát ott földbe gyökerezett a lábam .. ekkora meglepetésre nem számítottam, és ami nagyon jól esett, hogy ezt a volt csapatomtól kaptam, nem a mostanitól. Kell ennél nagyobb ajándék? 🙂 Nagyon nehéz engem meghatni, de most sikerült … ott álltam a könnyeimmel küszködve és úgy éreztem, hogy megérte és nem számít a politika, nem számít, hogy ki mit gondol, az számít, hogy mit tudunk átadni az embereknek …
Úgy érzem, hogy ennek soha nem lesz vége. Pedig már tényleg napok kérdése és megvan minden, csak persze ami közbejöhet, az jön is. Ma akartuk megszerelni a vizcsapot, de meg se tudtuk mozdítani, így azonnal vízszerelőt kellett szereznem. Hatalmas mákom volt, hogy még ma ki tudott jönni és csütörtökön meg is csinálja, hisz pénteken összerakják a bútort és a villanyos is beköt mindent. Egyelőre még nem is merem elhinni … ez a tipikus hiszem ha látom …
Látszólag nincs különbség a két kép között, de azért van. Míg az egyiken csak a csempe van leverve, a másikon már kész van a vezetékezés, ott vannak az új konnektorok, kapcsolók .. Haladunk, lassan de biztosan. A bevásárlás kész, megvan a csempe, a járólap, a festék és eljutottam arra a szintre, hogy nem bosszankodok és nem számolgatok. Rájöttem, hogy semmi értelme. Ahogy Apukám mondja kétnaponta, megdolgoztam érte és megérdemlem. Csak lenne már kész …
