Hétfőn Omiéknál kezdtünk, ahol a gyerekek megkapták ottani ajándékokat. Sajnos nem úgy sikerült ahogy szerettük volna, mert mindketten (Omi meg Opa) lebetegedtek, de azt hiszem, hogy ebből is sikerült kihozni a legjobbat. Imádom amikor Iván kibont egy ajándékot és azt mondta hogy pont ezt szerettem volna. Kb mindenre ezt mondta 🙂 Majd őket otthagytuk regenerálódni és indultunk a nagycsaládos ebédre. Majdnem teljes volt a létszám, 4-en hiányoztak a 25-ből és azt kell, hogy mondjam, hogy sokkal jobb volt, mint vártam. Bár a hely nem annyira volt felkészülve – 4 éve ahol voltunk, ott volt karácsonyi étlap 5 féle kajával, ami mind kész is volt így rendelés után 5 perccel már ettünk – a kajára várnunk kellett majdnem 1 órát, de addig a gyerekek tök jól elvoltak. Iván most találkozott másodszor a másodunokatesóival, akik 3 hónappal idősebbek nála és bár tök más mentalitás, meg nevelés, de tök jól elvoltak. Ebéd után a Marioéknál folytatódott a partizás egészen vacsora utánig.

Szerdára én pihenőnapot kértem. Szükségem volt arra, hogy ne menjünk sehova, ne ugráljak egész nap, így amit muszáj volt megcsináltam és végre nekiestem a “Micsoda Anyák” című könyvemnek, amit még októberben rendeltem meg és idáig ott várt Battán. 1 nap alatt kivégeztem, ami azért nagy jó, mert idén nem volt szinte 1 könyvet sem türelmem elolvasni, vagy legalábbis nem emlékszem rá. A másnap is hasonlóan telt, majd csütörtökön elmentünk Jénába, ahol a fiatalok korcsolyázhattak. Iván nagyon ügyes volt, bár azért előtört belőle az akaratosság és inkább elesett, de nem fogadta el a segítséget.

Hihetetlen kitartó tud lenni, amit egyszer a fejébe vesz, azt addig csinálja és gyakorolja, amíg nem megy. Eleinte a pingvinnel körözött, de aztán elengedte és önállóan próbálta. Így van a fütyüléssel is, képes répát enni folyamatosan, és gyakorol, hogy tudjon fütyülni. 🙂 Mi pedig addig iszogattunk és nézelődtünk.

Péntek reggel 4-kor keltünk, mert vittük a gyerekeket a berlini reptérrel, sajnos véget ért a vakációjuk velünk töltött része. Megvártuk, amíg átmennek a securityn és utána el is jöttünk. De azért nem ment minden flottul, mert ott kiszedték a csomagjaikat és átnézték, majd már úton voltunk, mikor Emi hívott, hogy mivel nincs szülői nyilatkozat náluk, nem akarják felengedni őket a gépre. Vicces módon, elég volt egy whatsapp üzenet és mehettek is.

Mire mi elértünk Lipcsébe, addigra ők megérkeztek Budapestre 🙂 Eredetileg Drezdába készültünk, de mivel akivel találkoztunk volna, lebetegedett, így gyors újratervezés és inkább Lipcsében álltunk meg, ami útba is esett. Ott van Primark, amit én nagyon szeretek, legalábbis gyerekruha téren, mert olcsó és nagyon jó minőség. Utoljára másfél éve Bécsben voltunk és amit ott vettünk Ivánnak még mindig jól tartja magát. Majd Iván kívánsága az volt, hogy a Mekiben együtt (nem is ettünk ott mióta kint vagyunk). Nem tudom, hogy otthon milyenek az árak, de itt 20 euro-t fizettünk a három menüért, ami szerintem borzalmasan sok.

Este mentünk volna még lángospartyra, de mivel Iván nem aludt a kocsiban, így estére kidőlt és aludt szombat reggelig.

A szilveszterünk nyugis volt, nem terveztünk sehova se menni, viszont itt olyan tűzijáték volt éjféltől (igazából már délután elkezdődött ahogy besötétedett), hogy csak ki kellett állnunk az erkélyre egy pohár pezsgővel és fél órán keresztül nézhettük a kb privát előadást 🙂 Mi is vettünk párat, de csak kicsiket és 6 után – amikor már engedélyezett volt – kilőttük, hogy Iván örüljön. De a nagyja utána jött, nem tudom, hogy mennyi pénzt lőhettek el, de folyamatosan ment és lőtték az emberek.

És hát újév .. óév. Nem panaszkodhatunk, elég jó évünk volt. 1 éve ilyenkor azt mondtam, hogy 2022 az utazás éve lesz. Nem pont így gondoltam, de végigutaztuk az évet. Nagyon jó volt a tavaszi olasz utunk is, kellően feltöltött és 2023-ban is szeretnék március/áprilisban elmenni valahova egy hosszú hétvégére. A többi utazás meg Németországba/ban volt. Ami pedig a tervünk volt és a célunk, azt elértük, Iván megtanult németül és nagyszerűen is használja a mindennapokban is. Tegnap este megkérdeztük, hogy melyik ovit szereti jobban és most azt mondta, hogy a németet. Nem tudom, hogy ez pillanatnyi gondolat volt, vagy tényleg így érzi, de jó volt hallani megerősítésnek.

Amire büszkék vagyunk 2022-ben és amiért hálásak vagyunk:

• sikerült megvalósítani a tervünket és kiköltözni fél évre
• Iván megtanult németül
• rendeződtek félrement családi kapcsolatok
• kifizettem a lakáshitelemet, így ide már tiszta lappal érkeztem
• bármit elterveztünk, kis módosítással, de minden megvalósult
• és végül de nem utolsósorban, minden okkal történt és minden úgy, ahogy és amikor történnie kellett

2023 – mit is várunk tőle? Ne legyen rosszabb, mint az előző volt. De a legfontosabb, hogy egészségesek maradjunk. Látjuk a környezetünkben is, hogy hiába van pénz, hiába van meg minden, ha nincs egészség, nincs semmink. Amin pedig dolgoznom(nunk) kell az a felszaladt kilók eltüntetése, az, hogy elfogadjam, hogy vannak dolgok, amiken nem tudok változtatni, mert nincs ráhatásom, nem vagyunk egyformák és mindenki máshogy gondolkodik és cselekszik, és ezen ne húzzam fel magam. Ez igaz a magánéletre is, meg a munkára is. Illetve, hogy ne másoknak akarjak megfelelni. Muszáj néha önzőbbnek lenni, és magamra is figyelni, és nem azzal foglalkozni, hogy mások mit gondolnak, mások mit mondanak.

Utazás 2023-ban? Lesz, az biztos. Vannak vadabb terveim, vágyaim, messzebbi tervek, közelebbiek, majd meglátjuk, hogy mi valósul belőle.

A hét megint úgy kezdődött, ahogy nem terveztem. Hétfőn délután elmentünk együtt az oviba és ahogy Iván hozzám szólt, már nem tetszett az orrhangja. Ez odáig fajult, hogy kedden már nem is ment oviba. Egyrészt, hogy utazás előtt ne legyen rosszabbul és ne szedjen magára semmit, másrészt, hogy ne fertőzzön másokat. Bár a hangulata jó volt és a négyes szabályt ha követjük, akkor attól simán mehetne oviba (nincs láza, eszik/iszik, jó a kedve és nyugodtan alszik), de úgy voltunk vele, hogy jobb a békesség. Szerdán délelőtt az ovis karácsonyra azért bevittük, hogy ne maradjon ki belőle. Vittünk a felnőtteknek süticsomagot (5 félét sütöttem és abból csináltam válogatást), aminek nagyon örültek és nagyon meglepődtek. A gyerekeknek meg vittünk mézeskalácsot. Mi is kaptunk ajándékot, amit Iván készített meg egy fotót. Élete eddigi egyik legcukibb képe azzal a verssel, amit karácsonyra tanultak.

Este meg elmentünk egy két dolgot meg elintézni, Omiéknál megvacsoráztunk és szinte útra készen hamar ki is dőltünk.
Csütörtök reggel aztán Tomi megpakolta a kocsit és nekiindultunk. Akkor még nem tudtuk, hogy milyen út vár ránk. Azt sejtettük, hogy nagy lesz a forgalom, de mindehhez hozzájött a cseheknél a köd, 4 dugó és Magyarországon a szakadó eső a már sötétben. Azt hittem sosem érkezünk meg. Szerintem még életemben nem örültem ennyire a százhalombattai büdös olajszagnak. Általában 8-8 ès fél órás utat 10,5 óra alatt tettük meg. Ez nyáron is fárasztó, hát még télen. Nem véletlen, hogy egy pálinka azonnal le is csúszott.

Együtt várt minket mindenki, megettük a hónapok óta vágyott bundáskenyeret és vége is lett a napnak. Másnap kicsit káoszosan indult mert hiába terveztük meg a napot már hetekkel előre, reggel újra kellett terveznünk, így Iván maradt a nagyszülőkkel, mi meg elvittük Vecsésre a cuccokat, majd hazamentünk Pestre. Átnéztük a leveleket, kipakoltuk a ruhákat, Tomi rendberakta a bicajokat, majd irány vissza Batta. Még megálltunk egy gyors bevásárlásra az Auchanban, ahol eléggé kiakadtunk az árakon. Az, hogy egy vödör tejföl 2000 Ft, brutális, meg a vaníliás karika 1700 azt hiszem. Nem is csoda, hogy a kocsiban alig volt valami mégis ott hagytunk egy vagyont. Este elmentünk a családommal vacsizni a battai kedvenc helyünkre. Tök jó volt, hogy szinte senki nem volt, finom volt a kaja mint mindig, kedvencek a pincérek .. Abszolút szeretemhely.

Másnap reggel épp reggeliztünk, mikor Tomi rákérdezett, hogy elraktam e az Iván bicajosüléséből jött pénzt, ami az egyik borítékban volt az asztalon. Elég hamar ráeszméltünk, hogy az az összetépett borítékokban maradt, ami pedig a kukában landolt. Úgyhogy 5 perc múlva már a kocsiban voltunk úton Pestre, de szerencsénk volt, mert nem volt a kukás így meg is találtuk. Emlékezetes 24-e lett :). Nálunk ebédkor ünnepeljük a névnapomat és este van a szenteste, így kétszer esszük magunkat degeszre. És nyilván este már alig tudunk enni 🙂 Mivel az unokahúgom délután tudott jönni, így akkor volt az ajándékozás is. Nagyon cukik voltak a gyerekek, ahogy örültek egymásnak, Iván ki sem szállt Bori nyakából, látszik, hogy hiányoztak egymásnak. Este mondta is, hogy ő szeretne Battán maradni és nem szeretne visszajönni, de sajnos most csak annyi időnk volt.

Reggel mentünk a gyerekekért és indultunk vissza. Ahogy számítottuk is, szerencsére nem volt forgalom, tudtunk folyamatosan jönni és hoztuk is a 8,5 órát, pedig belekerültünk egy nagy ködbe is, ahol azért óvatosabban jöttünk, így fél6-ra meg is érkeztünk. Utána még a gyerekekkel ajándékoztunk, megettük a christmas-edition paradicsomos ünnepi spagettit, majd a lányok mentek haza Omival, mi meg még kipakoltunk és ki is dőltünk.

Ismét voltak olyan pillanatok, amikor nyelni kellett, de vannak dolgok amiken nem tudunk változtatni, vagy amikor újra kellett tervezni, vagy mondatok, amik megmosolyogtattak, de úgy voltam vele, hogy előre nézünk .. és megyünk előre és azt gondolom, hogy ezektől függetlenül minden bár flexibilisen terv szerint alakult és jól sikerült ez a karácsony is. Mindenből mindig a pozitívat kell kihozni és akkor jó lesz minden. Ez a mai bölcsességem 🙂

Na ide megérkezett a hideg. Nem is tudom emlékszem e -11 fokra az életemből. Biztos volt, de ez nagyon durva. Ivánnak biztos nem volt és gondban is voltunk több reggel, hogy öltöztessük fel, de sikerült, nem fázott. Igaz, a szemén kívül minden el volt takarva 🙂 És ami még durva, hogy ez nemcsak 1-2 nap volt, hanem egész hét, -7/-8 fok, nagyon megerőltető és hiába süt a nap, fáj a hideg. Ami jó volt, hogy a hó végig megmaradt, bár azért küzdés volt, amikor kocsival kellett itthonról bárhova elindulni.

Múlt héten elküldtük a szokásos karácsonyi képeslapjainkat. Bár minden évben megfogadom, hogy jövőre nem küldök, mert bár nem azért küldjük, hogy kapjunk vissza mi is, de azért mégis néha jól esne. Aztán következő évben mégis meggondolom magam és mindig csinálunk és küldünk. Amikor meg jönnek vissza az üzik, hogy megkapták és örülnek nagyon, akkor úgy vagyok vele, hogy megérte. Van aki az első évtől kezdve kap, és a hűtőjén gyűjti. És kb ők motiválnak 🙂 Nem tudom, hogy mi van most a magyar postahelyzettel, de a vidékiek kb 3 nap alatt megkapták, a pestiek meg 10 nap alatt sem 🙁 Remélem azért karácsonyi odaér.

Hétfőn szabin voltunk és csináltunk egy laza napot. Reggel én megsütöttem a maradék sütit, utána bementünk a városba, nézelődtünk, végre nyugiban. Nem kellett sietni, nem kellett Ivánra figyelni, nem nyígott, hogy menjünk már. Majd a karácsonyi vásárban megebédeltünk (ettünk itteni specialitást, Mutzbratent), ittunk egy rumos tojáslikőrt (“Schneeflocke”), majd délután elmentünk együtt az oviba.

Fura, mert este jött a szokásos kérdés, hogy “Mi volt ma a legjobb dolog” És azt mondta, hogy “az hogy együtt jöttetek értem az oviba”. Ezek szerint neki ez nagyon sokat jelent.

A héten elkezdődtek a Grincsi-csínyek is. Kicsit sajnálom, hogy nem előbb, mert Iván tökre élvezi. Első nap tojást sütött reggelire, ott volt a tűzhelyen a nyitott tojásdoboz két tojáshéjjal, a serpenyőben meg egy kindertojás. Másnap már úgy kezdte, hogy “Anya kiviszel a konyhába, hogy megnézzük, hogy Grincsi mit csinált reggelire?”. De mondtam, hogy mindennap mást fog csinálni, így aznap felvette Iván zokniját meg alsógatyáját és úgy várta reggel. Következő nap elrabolta Marshallt (paw patrol) és a fürdőkádban betekerte wc-papírral, meg ott játszott a kiskutyákkal. Persze a gyerekem azonnal, hogy és “hol a toll, amivel összerajzolta a wc-papírt?” Na jó, hát látszik, hogy még kezdő vagyok.

Mivel 22-én elutazunk, ezért mindenképp fel akartuk állítani a fát előtte és úgy gondoltuk, hogy erre a szombat éjjel a legalkalmasabb. Csütörtökön elindultunk fát vadászni, végül pénteken sikerült egyet venni, de nagyon mérges vagyok magamra, mert csak túl akartam lenni rajta, így sikerült életem legrondább karácsonyfáját beszerezni. Ezt is Grincs hozta, el is aludt díszítés közben alatta 🙂 És akármilyen kis gnóm, meg ronda, de azért Iván nagyon boldog volt és reggel hatalmas öröm volt, mikor meglátta. Ilyenkor látszik, hogy nem kell mindennek tökéletesnek lennie, mert neki így is az.

Nagyon érdekli őt, hogy ki honnan jött, hova való, ott mi van. A legtöbb ovisnak tudja a címét, mert talán írtam már, hogy szoktak rendőröset játszani. Az a feladat, hogy a kisgyerek eltéved, odamegy hozzá a rendőr (az óvónő) és kikérdezi, hogy hogy hívják hol lakik és mondja a végén, hogy ok gyere akkor hazaviszlek Ő meg figyel és tudja a címeket.

Csütörtökön Omi ment érte, voltak szánkózni, meg játszottak, szombaton meg Monival volt, akihez elment már délelőtt, délután pedig mentek a kórházhoz, ahova megérkezett ismét egy újabb Mikulás a mikulásbusszal. Iván hozta a formáját, ahogy megérkezett, ő már ment oda, elmondta a versét és már kapta is az ajándékot 🙂 Nem szívbajos, az biztos 🙂

Iván viselkedése megint megváltozott. Nem tudjuk, hogy izgul, mert megyünk haza, vagy mi lehet most a lelkében, de nagyon sokat hisztizik, meg agresszív, ugyanolyan szinte, mint szeptember végén volt. Pedig már azt hittük, hogy azon túl vagyok. Tudom, hogy a bipoláris mást jelent, de bizonyos szempontból az, vagy rettentő cuki, vagy elviselhetetlen hisztis, és nagyon nehéz ezt követni. Nyilván a mi türelmünk is véges, mi is fáradtak vagyunk, így vannak elég kemény viták és csaták.

És akkor most jön a következő hetünk, ami elég aktív lesz, egy haza-vissza úttal, de már nagyon várjuk.

Most, hogy ilyen takonyidő van, Iván már nem bicajjal jár oviba, így tök jó vele kézenfogva hazasétálni és beszélgetni. Ilyenkor olyan cukin mesél, meg elmondja a kis véleményét. Ugyanilyen jó vele amikor reggel felkel, átjön hozzánk és elkezdünk beszélgetni. Fel tudja dobni a napkezdést. Mindig elcsodálkozunk ilyenkor, hogy mikor nőtt meg ennyire, és milyen gyorsan eltelt ez az 5 év.

Hétfőn este már ment a lázas készülődés, pucolta a cipőjét, rendet rakott a játékai között, hogy a Mikulás biztos be tudjon jönni.

Meg is érkezett, kapott szokásos csomagot, hasznos dolgokat (fogkefe, fogkrém) és természetesen virgácsot is. De még annak is örült. Bár úgy tűnik, hogy túltoltuk, de nem. Próbáltunk olyan ajándékokat venni, amik kis dolgok meg hasznosak. Érkezett hozzá Grincsy is, aki Elf-et célozta be helyettesíteni, de idén nem annyira voltam fogékony és kreatív. Pedig mikor kitaláltam októberben még lelkes voltam, de valahogy ez mostanra eltűnt, így csak egy új kisbarátja lett.

Az ovisokkal délelőtt elmentek az egyik helyi áruházba mert oda is vittek csizmát, és azt is megkapták feltöltve. Nagyon cuki ez a kezdeményezés. Majd délután a Marioék mentek érte és elmentek együtt a könyvtárba, ahol megint ott volt a Mikulás meg felolvasták a történetét. Erre azt mondta hogy uncsi volt 😀 Kapott tőlük egy zenélő vonatot, de igazából nem is ez volt a legnagyobb ajándék tőlük, hanem az a szeretet, amivel körülveszik és amennyit foglalkoznak vele. Majd megjött Moni is az ő Mikulás-ajándékaival, úgyhogy csodálatos kis napja volt.

Szerdán az oviban volt karácsonyi buli. Voltak sütik, forró csoki, forralt bor, karácsonyi zene, kézműveskedés és természetesen Mikulás. Amit persze a gyerekek azonnal levágtak, hogy Christoph volt, az óvóbácsijuk. És megértettük hogy miért tiszta sár mindig a gyerekünk ruhája. Hát mert azt játszották, hogy nekifutásból térden csúsznak a sárban… nice. De nagyon élvezték és jó volt látni őket, hogy tényleg szeretik egymást a gyerekek. Végre sikerült fotót csinálni a barátaival is, meg a nevelőivel is, ami majd bekerül az albumába.

Csütörtök reggel úgy kelt, hogy fáj a dereka, meg a szeme is fura volt, de elment oviba. 9 előtt hívtak minket, hogy menjünk érte mert lázas. Nyilván azonnal ugrottunk, hazahoztuk és tényleg rosszul volt, mert szó nélkül befeküdt a szobájában az ágyába és ott is volt, délutánra jött ki a kanapéra, de az összes callunkat végigaludta. Mivel én nem vagyok gyógyszermániás, így csak délután 4-kor kapott lázcsillapítót mikor már 39 fölé ment, addig úgy voltam vele, hogy dolgozzon csak a kis szervezete a bacik ellen. Estére már teljesen jól lett legalábbis az étvágya visszatért – előtte csak gyümölcssalátát evett – úgyhogy tudtuk, hogy nagy baj nincsen. Éjszaka még lázas volt, de reggel úgy kelt, mint akinek semmi baja. Azért még pénteken itthon kellett maradnia, de hálistennek itt nem veszik annyira szigorúan és nem kell orvosi igazolást vinnünk. Azt mondták, hogy most 48 óra megfigyelés és ha nincs semmi baja akkor következő nap mehet. Most jól is jött ki, hogy hétvége előtt történt, így volt még két napja regenerálódni.

Szombatra gondoltuk bepótolni a múlt héten elmaradt erfurti karácsonyi vásárt, és először meg is ijedtem, hogy na megint ugrott a betegség miatt, de szerencsére Iván jobban lett, így fél 2-kor felültünk a vonatra és elindultunk Erfurtba. A net szerint ez a karácsonyi vásár benne van az európai Top5-ben, így pláne kíváncsi voltam rá. Nagyon jó volt az infrastruktúra, mert az állomáson felültünk a villamosra és 3 megállóval később a célállomáson voltunk. Gyönyörű volt az egész piac, ráadásul Ivánnal felültük az óriáskerékre és fentről is láthattuk. Egy igazi meseváros. Igaz nagy volt tömeg, de a látvány mindent kárpótolt.

Olvastam, hogy idén a Bazilikánál lévő piac lett a legszebb európai, de az szerintem meg sem közelíti ezt. Az árakról pedig nem is beszélve, hogy itt minden megfizethető, nem úgy mint otthon. Egy forralt bor 3 euro, egy roster zsömlében 4 euro, de egy főétel is 8-9 euro max. Fura mód itt nem volt egységes bögre, kb minden standon másban adták a bort, így így is sikerült megtalálnunk a legszebbet. Sajnos Iván nem aludt délben, és hamar elfáradt, így csak kb 2 órát voltunk, de ez is csodás élmény volt.

Mindig csak a jó dolgokról mesélek, de azért nem mindig minden meseszerű. A héten egy barátom megkérdezte, hogy ténylegesen hogy vagyunk? Tényleg ilyen jó minden, mint ahogy instán látszik? Mondtam, hogy igen persze, de nyilván itt is vannak nehézségek, meg kihívások – ahogy otthon is – , de azt gondolom, hogy mindenen túl lehet lendülni, ha akarjuk. Nyilván nekünk kettőnknek a legnagyobb challenge, hogy 0-24-ben össze vagyunk zárva, nincs semmi külön töltött idő és ez megedzi az idegeinket. De azzal, hogy beszélünk róla, meg foglalkozunk vele, talán is meg is fogjuk tudni oldani. Amire figyelnünk kell, hogy a feszültség azonnal Ivánon csapódik és ilyenkor teljesen megzakkan, de igazából haragudni sem tudok rá, meg őszintén “megbüntetni” sem, mert az összes ilyen hisztijének oka van. Meg hát ő a mi őszinte tükrünk. Ha mi jól vagyunk, ő is, ha mi feszültek vagyunk, ő is. De másfél hónap múlva vége a kalandunknak és utána visszatérünk a régi életünkbe. Én őszintén már várom, hogy bemehessek újra az irodába, találkozzak emberekkel (pedig régebben ilyet nem mondtam) és érjenek máshol is impulzusok.

Általában csütörtökön szoktam elkezdeni összefoglalni a heti eseményeket, de most nem igazán tudok pozitív lenni. Megint olyan a helyzet Magyarországon, hogy ismét szóba került a jövőnk. Hogy akarjuk e a gyerekünket ennek az oktatási rendszernek kitenni? Magániskolába küldeni rengeteg pénz, és akkor már inkább megyünk egy másik országba, ahol van normális oktatási rendszer és ahol van jövő. Nyilván ez a tanárkirúgás egy figyelemelterelés a brüsszeli dolgokról, de ezzel szerintem nagyon sok mindenkinél kiverték a biztosítékot. Nálunk biztosan. Karácsony előtt? Végzős diákok tanárait? És pont azokba rúgnak bele, akik már alapból a földre vannak tiporva?? Nem is tudok erre mit mondani.

Lehet, hogy ehhez a negatív hangulatomhoz az is hozzájárul, hogy elkaptunk mindketten valami légúti fertőzést. Tominak nem volt hangja, én meg köhögök, mint egy ló és betámadta a szememet is, így vagy csak begyulladt vagy beszereztem egy kötőhártya-gyulladást, ami bár vasárnapra kb elmúlt, de így keresztülhúzta a hétvégi programunkat. Értem én, hogy el vagyunk izolálva és az immunrendszerünk nincs trénelve, de akkor is .. Ja és amire én 2 hete azt hittem, hogy pókcsipés van a felkaromon, az állítólag övsömör volt. Most már szépen leszáradt és begyógyult, de hihetetlen milyen betegségeket kapok el ..

Na de új évszak, új hónap, új események .. December 1, az adventi naptár megérkezésének ideje. Előző este rendet kellett rakni, mert a manók (tavaly azt hiszem angyalokat mondtunk neki) csak akkor jönnek, ha rend van, úgyhogy mint a kisangyal pakolt. Reggel pedig ébreszteni sem kellett, jött ki a csik szemeivel, ami fel is ragyogott, amikor meglátta, hogy mit kapott. A két csokinaptárt Omitól meg a Marioéktól kapta, míg én eleinte gondban voltam. Nem volt amellett, hogy kész naptárt kapjon, eddig mindig én raktam össze, és őszintén, sokkal többe jött ki a sok apróság. És mivel legozni meg szeret, ez meg megmarad neki, így meggyőzhető voltam. Az meg, hogy azt mondta hogy “Nagyon örülök neki, boldog vagyok”, meg is erősített ebben, hogy jól döntöttünk. Bár másnap a manók el is vitték, mert hajnali fél5-kor kelt és ment ki csokit enni, amire rászóltam és hisztizni kezdett. Úgyhogy vissza kellett feküdnie aludni és addig a manók is el vitték a csokis naptárakat. (amit persze mikor már jól viselkedett, vissza is kapott). Én is kaptam idén is naptárat (pedig megbeszéltük, hogy egymásnak semmi nincs. Puzzle-darabok érkeznek mindennap és ki kell raknom belőle egy képet, de nagyon ügyes voltam, mert a harmadik napon rájöttem, hogy melyik közös képünk jön ki a végén belőle 🙂

Csütörtökön Omi meg Opa mentek érte és elmentek a karácsonyi vásárba, ahol ott volt a Mikulás. Hát ez a kis talpraesett fiatalember simán odaült hozzá és válaszolgatott a kérdéseire, és nagyon boldogan jött haza, hogy találkoztak és kapott tőle csokimikulást.

Péntek reggelre megérkezett a hó, tök váratlanul. Mármint nyilván várható volt, csak én nem néztem időjárásjelentést, így meglepődtünk, mikor kinéztünk és minden fehér volt. Nyilván több se kellett Ivánnak, oviba mehet ki is próbálta 🙂

Ovi után elmentünk a Kauflandba, ahol elkészültek a csomagok. 1-2 hete írtam, hogy volt egy nagy karton, ki kellett színezni, csizmát hajtogatni belőle és visszavinni az áruházba. Dec 1-6 között lehetett érte menni, meg volt pakolva dióval, gyümölccsel és persze csokival. És cuki volt, mert mi kaptunk 1-1 csokit, ő meg mondta, hogy akkor megeszi az almát.

Szombat reggelre újabb adag hó esett, így nem volt kérdés, hogy a nap nagy részét kint töltjük. Vagyis főként a fiúk. Omi hozott szánkót, így indulhatott a nagy kaland, utána meg jöhetett a hóemberépítés. Fura, én azt hittem, hogy tele lesznek a parkok gyerekekkel meg hóemberekkel, de alig voltak. Délután is lementünk, addigra már leszánkózták a jó kis délelőtti dombot, úgy tűnik sok család inkább csak akkor ment ki. Nem is volt gond este az alvással, de annyira elemében volt, olyan boldog volt és jó volt látni ahogy hempereg a hóban és ezt hogy élvezi.

Időközben meggondolatlanul letöltöttem a telefonomra az itteni gyerekcsatorna applikációját, amin játékok meg mesék vannak, mondanom sem kell, hogy Iván hogy rákattant. Gondoltam akkor kössük szabályokhoz. Mondtam, hogy lehet perceket szerezni, csináltunk egy táblát, hogy mikért járnak 10 percek. Na onnantól kezdve mindenben segíteni akart, porszívózott, mosogatott, csak hogy játszhasson. Nem tudom meddig tart ez a lelkesedése.