A felhők felett mindig süt a nap … avagy a mosolygós 4.hónap

Posted by

0

Menő manónk 4 hónapos lett. Mondhatnám, hogy hú de gyorsan eltelt ez a 4 hónap, de amúgy nem 🙂 Vagy mégis? Néha úgy érzem, hogy repülnek a napok, néha meg mintha csak vánszorognának.
Eléggé beállt a rutin az életünkbe, most tényleg az eszik-alszik-mosolyog időszak van. Nem mondom, hogy néha nem szakad el a cérna és nincs keserves üvöltés, amikor fogalmunk sincs, hogy mi baja van, de azt hiszem, hogy ennyi normális és tényleg nagyon kis kiegyensúlyozott cukibaba.
Most már elkezdett huncutkodni. Nem nézhet tv-t, de amikor hallja, hogy be van kapcsolva, akkor általában megpróbál úgy forogni, hogy tudja nézni .. persze ezért észrevesszük, mert ilyenkor hirtelen csönd lesz és látjuk, ahogy figyel az óriás szemeivel 🙂 Hihetetlen, hogy mennyire képernyő/telefonérzékeny. Amint meglátja a kezemben, már tudja, hogy fotó fog készülni és sokszor már automatikusan mosolyog. Meg nagyon aktív, amikor a nagyszülőkkel videokapcsolatban vagyunk, megismeri őket és tök természetesen kezeli.
Nagyon jól kezeli a sok embert is és most már tényleg megismeri a körülötte lévőket. Jó látni, ahogy örül a testvéreinek, meg ahogy cinkosan néz és huncutul mosolyog az apjára .. cukik ezek a reakciói. 🙂
A sétákat is kezdi megszokni (időben 🙂 ). Egy csomószor most már nem alszik, hanem nézelődik, főleg ha valami boltba bemegyünk. Új barátnőket is szerzett, a gyógyszertáros nénik személyében, akik már megismerik és nagyon örülnek neki. Nincs semmi gond, amiért ennyit megyünk, de hol egy tápszer, hol valami csepp, hol naptej kell … Ez utóbbi elég nagy fejtörést okozott, mert mégiscsak érzékeny bőrű gyerek a vörös hajával, így valami extra-védelmet akartunk neki, de szerencsére a nénik segítettek, meg utánanéztünk és remélhetőleg sikerült a leghatékonyabbat és legbaba-barátabb naptejet beszerezni. Majd nyáron kiderül, mennyire döntöttünk jól 🙂
Van egy kérdőív, amit ki kell töltenünk minden hónapban és le kell adni a védőnőnek. Ott szinte mindent teljesít, amit ebben a korban kell, egyelőre még átfordulni nem sikerült, pedig az erő megvan hozzá, csak szerintem még a taktikára nem jött rá 🙂 De amúgy az aktivitása nem csökken, néha lenyom egy teljes Michael Flatley előadást 🙂 Meg elkezdte magát felhúzni, úgy tűnik nagyon szeretne már ülni. És mindent megfog, bekap, megcsócsál. Huba – a plüss maci-alvóka – még mindig a kedvenc barátja, ő az akivel alszik, akit viszünk mindenhova és akit nagyon szeret 🙂
Lassan jön a foga is, legalábbis a nyáltengerből erre következtetünk, meg hogy a keze sokat van a szájában. Próbáltam kitapogatni, de még nem érezhető. Pedig egyik délután azt hittük, hogy beindult, mert annyira sírt de ki tudja, a védőnő még nem látta. De no para, bent még nem maradt fog ..
És hogy én hogy vagyok? A külsős visszajelzések alapján jól, állítólag nyugodtnak tűnök és magabiztosnak 🙂 Ezt azért nem mindig érzem így. Inkább azt mondanám, hogy szerencsés vagyok Ubival. Mivel ő nyugodt baba (egyelőre), így én is az vagyok és ez pozitív irányba görget mindent. Vannak dolgok, amik bosszantanak, foglalkoztatnak, rosszul esnek, de ezeken próbálok túllépni és beletörődni, hogy pl vannak emberek, akik részei az életünknek, vannak akik nem. Igazából a barátaim nagy része megmaradt, sőt van, aki a múltból tért vissza, így mindig van kihez fordulni vagy egy-egy rossz pillanatban valahogy mindig megérzi valaki, hogy rámírjon. Ráadásul néha úgy érzem, hogy nagyobb pörgésre van szükségem, hogy menjünk, hogy történjen már valami, de ilyenkor belegondolok, hogy napról napra látni ennek a kismanónak a fejlődését is egy csoda és nem lehetek telhetetlen. Majd ha már nagyobb lesz, akkor visszatér a régi életünk aktívabb része. A vérnyomásom is visszatért a régi kerékvágásba, sőt néha már túl alacsony, igaz csak a gyógyszernek köszönhetően, de legalább emiatt nem kell tovább aggódni.
Hát így zajlanak a napjaink .. várjuk – izgatottan és kicsit félve a fogzás miatt – a következő hónapot.
Itt látszik, hogy mennyit változott, mennyit babásodott és milyen kis mosolygós, huncut minimanó lett 🙂


Bátraké a szerencse

Posted by

0

Bár még nem telt el egy hónap, de ez az esemény külön post-ot érdemel.
Az egész másfél hónapja kezdődött, amikor Tomi kitalálta, hogy lepjük meg a húgát a szülinapján és utazzunk ki Németországba a hosszú hétvégén. Én, akinek ilyenben nulla tapasztalata volt, rábólintottam, hogy ok ez egy tök jó ötlet, de azért ott volt bennem, hogy egy ekkora kisbabával nem kicsi kihívás lesz, de bátrak vagyunk, vágjunk bele. Egészen múlt előtti vasárnapig így gondoltam, mikoris Ubi az egész battai napot végigszenvedte, hol sírt, hol küzdött, de a lényeg, hogy hazafele teljesen elbizonytalanodtam és szívem szerint lemondtam volna az egészet, de addigra már az ünnepelten kívül mindenki tudott a tervünkről és mindenki várt minket. Aztán úgy voltam vele, hogy kifele éjszaka megyünk, ott nagy valószínűséggel aludni fog, hazafele lesz inkább kemény, hisz azért itthon is szokott nyűgös lenni, mi lesz vele a kocsiban .. nem beszélve az ott töltött napokról, amikor mindenki látni akarja, folyamatosan megyünk, a jól megszokott rutinja teljesen fel fog borulni.
Na de ami történt, az minden elvárásomat, álmomat felülmúlta. Ez a 3 hónapos csöppség végigaludta a kifele utat, egyszer kelt fel, mikor megálltunk tankolni, de ott amúgy is be volt tervezve az éjszakai alvás előtti etetés. Legközelebb már akkor ébredt amikor megérkeztünk reggel negyed 6-kor, de ott is evett és aludt még velünk 3 órát. Hihetetlenül jól bírta az aktív napokat is. Persze nyilván többször sírt, mert volt kis kaki-problémája (legalábbis ezt feltételezem), meg csak nem a megszokott helyén volt, nem a megszokott idejében aludt, evett, de ahhoz képest, hogy min ment keresztül, le a kalappal.
Na és akkor eljött a hazautazás ideje, nem titkolom, hogy azért attól eléggé rettegtem. Nem is magunk miatt, hanem inkább azért, hogyha végigüvölti az út felét, háromnegyedét, akkor azt a gyerekek hogy viselik. De ez a kis tüneményes angyalka az út 90%-át végigaludta és messze nem ő viselte legrosszabbul. A végén elfogyott a türelme – igazából már mindenkinek – de hihetetlen, amit és ahogy végigcsinált. Főleg ő, aki utál lekorlátozva lenni, meg egy helyben lenni, kis szünetekkel kibírt 10 órát lekötözve. Nem is tudom, hogy hogy lehetünk ilyen szerencsések, hogy egy ilyen csodababát kaptunk, aki még akkor is mosolygott, mikor hazaértünk és ő adott nekünk energiát, amikor a pihenőknél tisztába tettük és vigyorgott mint a vadalma. Soha ne legyen rosszabb utunk és maradjon ilyen kis cukorfalat!
Indulás előtt péntek este és hazaérkezés után kedd este 🙂

Türelem rózsát terem avagy mi is volt a harmadik hónapban

Posted by

0

Rengeteg minden történt, remélem nem hagyok ki semmit. A hónap azzal kezdődött és végződött, hogy megkapta az első oltásokat. Az elsőnél még üvöltött, mint a fába szorult féreg, a másodiknál “csak” sírt, de nagyon ügyes és cuki volt. Amúgy most már 4,5 kiló és 58 centi, úgyhogy szépen növekszik (már kis tokája is van :D)
Beállt a rendszer is az életünkbe. Este 9 után fürdés, kaja, majd alszik 5-6-ig, napközben pedig 4 óránként eszik. Az esti alvás megmaradt, annyi, hogy később és kevesebbet, így 7 körültől alszik fürdésig. Ahogy látjuk, kell neki és a fürdés nem zökkenti ki. Volt olyan is, hogy konkrétan aludt fürdés közben 🙂
A hasfájás szerencsére teljesen elmúlt. Már a hónap elején látványosan csökkent, de mára teljesen elhagytuk a cseppeket. Sajnos a tej teljesen elapadt, így 10 hét után áttértünk a tápszerre. Lelkileg túltettem magam rajta, így is fel fog nőni, és látom a fejlődésén és kedvén, hogy neki is jobb. Ennek így kellett lennie, ebbe bele kell törődni. Mint ahogy megtanultam, minden történik valamiért.
Az életünk kicsit felpezsdült ebben a hónapban, sokat voltunk úton, itt voltak a német nagyszülők, voltunk Battán, voltunk kirándulni. Volt, amit jobban viselt, volt amit kevésbé, de még szokni kell az ilyen programokat és reméljük, hogy nem lesz gond. Egyre többet sétáltunk, bár mózest elég hamar megunta, mert nem látott ki, így most az autós hordozóban viszem ki. Nem annyira szereti, de levegőzni kell, és van amikor bealszik 🙂
Egyre látványosabb amúgy a fejlődése, jár a keze-lába, magyaráz egyfolytában, nagyon sokat mosolyog, van most már alvókája, amit előszeretettel ölelget meg nyálaz össze, megtalálta az ujját is, és folyamatosan folyik a nyála. Mindennap meg tud lepni valamivel. A legnagyobb ajándék a játszószőnyeg, ami szerintem mindkettőnknek ajándék. Ubi nagyon szereti, én meg addig tudok mást csinálni, és közben jókat mosolygok, ahol beszélget a kis barátaival. Nagyon cukorfalat olyankor. Hordozót is próbáltam, de azzal nem sikerült még sikert elérni. Mint kiderült, nem is kényelmes neki amit vettünk, így továbbpróbálkozunk.
És megkapta a személyijét is, nagyon kooperativ volt a kormányablakban és elsőre sikerült használható képet produkálnia 🙂 Jó mondjuk még elég kómás volt, de nyugodtan tűrte ahogy fotózgatták.
De hogy írjak kevésbé pozitívumot is, amikor unatkozik, akkor nagyon nyűgös és hisztis. Nem tudom mondjuk tud e egy három hónapos kisbaba hisztizni, de ő valami olyasmit csinál 🙂
Én is sokkal jobban vagyok lelkileg, főleg így, hogy kezdünk összehangolódni és kötődni, és kezdjük érteni egymást.


Megszoksz vagy megszöksz – avagy a második hónap viszontagságai

Posted by

0

Nem nagyon volt más választásom, minthogy megszokom azt, ami van és reménykedem, hogy folyamatosan csak jobb lesz. Az éjszakák tényleg jobbak lettek, hisz Ubi csak egyszer kel fel enni, utána pedig akkor, amikor már amúgy is kelnie kellett Tominak, így megmaradtak a közös reggelik. A hasfájás is mintha enyhült volna – főleg így, hogy a háziorvos szerint nem is hasfájós kisbaba. És természetesen minden megmaradt ahogy volt, vagyis ami egyik nap működött, az a másik nap már nem. Messze nem voltam olyan depiRozi, mint az első hónapban, de azért sokszor jött a mélypont, amikor fogalmam nem volt, hogy épp most mi a baja, vagy miért nem alszik, miért nem jó neki sehogy. se fekve, se karban. Ráadásul a vérnyomás issuem még mindig aktuális és gyógyszer mellett is elég durván ingadozik, ezért ez sem segít a kedvemen. De a lényeg, hogy Ubi jól van tök szépen fejlődik, mivel erős és könnyű, ezért elég hamar felemelte a fejét hason fekve és forgatta jobbra-balra, viszont annyira izgága és örökmozgó, hogy amit megeszik annak egy részét le is dolgozza a privat-aerobic gyakorlataival. 🙂 És ami fontos, és életben tart, hogy nagyon sokat mosolyog és elkezdett gügyögni, így már nagyon várom, hogy eljöjjön a kacagós időszak, mert egy-egy ilyen pillanat hosszú időre tud erőt adni.



Ami nem öl meg … avagy hogy éltem túl az első hónapot

Posted by

0

Mert ez a túlélésről szólt. Sokan mondták, hogy nehéz lesz, össze kell szokni, de sosem gondoltam volna, hogy ennyire. 9 hónapja is írtam,hogy ez abszolút out of comfort zone, de ez a legvadabb álmaimat is felülírta. Talán elmondhatom, hogy ez első két-három hét életem legnehezebb időszaka volt, pedig volt pár előtte is, hisz fogalmam nem volt mit kell csinálni, mivel teszek jót, ami egyszer működött, az utána nem. Nem tudom melyikőnk sírt többet, Ubi vagy én .. Ráadásul jöttek a tanácsok, hogy ezt csináld, meg úgy csináld, de én voltam én, én éltem meg, én próbáltam az egész napos sírást átvészelni, úgy hogy fogalmam sem volt, hogy mit csináljak vele. Ráadásul a tej se úgy indult, ahogy kellett volna, így többször eljött a mélypont, hogy kérem vissza a régi életemet. Tudom, hogy ez csúnya gondolat, de akkor abban a pillanatban ezt éreztem. Az sem mellékes, hogy a többi barátnőm folyamatosan mondogatta, hogy mennyi tejük van, meg mennyi áll már a fagyasztóban, így még inkább szaralaknak éreztem magam, nem mintha ez olyan lenne amiről tehet az ember. És igazából fórumokat sem kellene olvasgatni, de néha azért voltak olyan bejegyzések, amik megnyugtattak. Gondolom még működtek a hormonok is, én sem voltam fizikailag tökéletesen felépülve (még most sem vagyok), pedig azt hittem. Ezt mondjuk most már máshogy csinálnám. Hazajöttem a kórházból és alig pihentem, mert úgy éreztem, hogy jól vagyok, ha kellett pakoltam, főztem, mostam mint előtte, csak a pihenésre és az összeszokásra nem figyeltem. Most már valószínűleg nem érdekelne, hogy van e kaja vagy tiszta ruha, csak hogy legyen Ubinak elég tej és én pihentebb legyek. Sajnos a körülmények is úgy alakultak, hogy nagyon sokat voltam egyedül, így ez még inkább megnehezítette a napokat, alig vártam, hogy este legyen és persze addigra sokszor annyira magam alatt voltam, hogy már normális kommunikációra sem voltam képes. Próbálok pozitív dolgot találni, de nem nagyon tudok, örülök, hogy túl vagyunk rajta, hogy túléltük, hogy amit el kellett érni, azt elértük Ubi súlyában és fejlődésében és akkor tiszta lappal nekikezdtünk a második hónapnak. És hogy mennyit fejlődött? A hónap első és utolsó napján készült fotók: