Eddig még soha nem volt, hogy az én blogomba más írt volna, de most kivételt teszek, hisz az elmúlt időszakot nem egyedül csináltam végig, nem is ment volna egyedül, ezért gondoltam itt az ideje egy vendégpostnak .. vágatlanul ..

“Mozgalmas év volt és nehéz röviden összefoglalni. Talán olyan volt, mint egy hullámvasút. Nem olyan, mint ami itt a vidámparkban volt, hanem olyan igazán nagy, mint ami a Gru1-ben volt úgy három-négy loopinggal…

Már mielőtt megszületett volna a mi Uborkánk, mozgalmassá tette a napjainkat, éjszakáinkat. Aztán megszületett. Nem gondolom, hogy a szülés kapcsán túlstresszeltem volna magam, de amikor elkezdtek pusmogni a nővérek és a kedves poénkodásból, komoly és aktív ellátás kerekedett olyan 30 másodperc alatt, azért nem voltam nyugodt. De pár perccel később ott volt a kezemben egy kis Alien-Uborka és ezt követően Évi kapcsán is megnyugtattak, visszaállt a nyugalmam. Innen olyan rutinszerű volt, hogy hazamegyünk és kezdjük a közös életünket. Nyilván nem így történt…

Ezzel párhuzamosan a nagymamám is lebetegedett kórház-munka-kórház-munka-kezelés-munka-kórház… Ez nem volt egy egyszerű idő. Nem tudtam eleget otthon lenni, és Évit a kellő módon támogatni. Ennek ellenére próbáltam minden fontos alkalmon ott lenni és támogatni Évit. Egyébként milyen érdekes az élet. Ad egy új embert az életedbe és egyet elvesz. Ez a második ilyen eset, a nagypapám is nem sokkal Oti születése után ment el.

Elmúlt az első három hónap és kezdtek beállni a rendszerek az életünkben. Egyre több mindent tudtunk csinálni együtt hármasban vagy hatosban. A kis csodabogár mindenben társunk volt (nem mintha sok választása lett volna 😊) jöttünk-mentünk, hol hosszabb, hol rövidebb utakra. Néha a gyerekekkel, néha nélkülük. Volt, hogy csak itthon voltunk. Emellett próbáltunk magunkra is figyelni, és ebben sokat segített a Mama és a Papa, ahova le tudtuk passzolni egy-egy délutánra vagy akár egy fél hétre.

Amire a legbüszkébb és amiért talán a leghálásabb vagyok, az

• ahogy Évi megtalálta az útját az új kihívásban. Nem egy Ősanya, és én pont ezt szeretem benne. Csodálatos, ahogy Ubival bánik és ahogy a saját korlátait átlépve tanúsít sok esetben önuralmat.
• ahogy a gyerekek szeretik a kis Uborkát. Féltem, hogy milyen lesz a kapcsolatuk. Felesleges volt. Úgy szeretik, mintha édes testvérek lennének. Ez csodás, és nagyon remélem ez így is marad örökre.

Tudom, hogy mindig lesz, amikor egyszerűbb és amikor nehezebb lesz, de azt gondolom, hogy ha úgy tudunk tovább élni, hogy ezt sikerült az elmúlt egy évben, akkor minden nehézségen felül tudunk kerekedni.

Most így végig olvasva egy újabb örök igazsággal zárnám: az idő mindent megszépít! Éljen a demencia… 😊

Egy barátnőm mondta, hogy milyen jó, hogy mindent rögzítek, mert ő már nem emlékszik, hogy az ő kisfia mikor mit csinált, ezért is gondoltam, hogy kihasználom és összeszedem, hogy ez az egy éves csodamanó miket is tud, amire nagyon büszke vagyok:

• amint beül a fürdőkádba, szól, hogy fogat kell mosni
• ha kivesszük a kiságyból, mutat a párologtatóra, hogy kapcsoljuk ki
• kiabál, hogy TE TE, ha a telefonra üzenet jön
• nagyon jószívűen odaadja a játékát és ha megköszönjük, akkor fülig érő szájjal vigyorog
• ha meglátja a fürdőkádat, turbósebességgel spurizik a fürdő felé
• vitatkozik (nem, de, nem, de)
• mutatja az utat, hogy hova szeretne menni, vagy hogy mit szeretne
• okosan megfordul az ágyon és tolatva száll le
• felmászik a fotelbe és a kanapéra
• tud koccintatni
• tud pacsit adni
• felugrik ha meghallja a szirénázó autót vagy a villamost és akkor oda kell vinni az ablakhoz
• képes percekig nézni a villamost az ablakból, illetve főzni a plüsszöldségeivel és gyümölcseivel
• egyedül iszik a csőröspohárból, és bár még kicsit sután, de eszik villával
• amikor öltözés, vetkőzés van, feltartja a kezét meg a lábát, ezzel is segítve
• tudja, hogy mit mond a kisoroszlán, hogy megy az autó és hogy mit csinál a férfiember 🙂
• bár kapaszkodva, de ügyesen lépeget a fal, kanapé mellett
• tud puszit dobni, integetni
• a csip-csip csóka megy, a tapsi tapsi még csak nyomokban 🙂
• végül, de nem utolsósorban MINDENT!!!! megeszik, legyen az spenót, brokkoli, tojásrántotta, hal ….

Mindre egytől egyig nagyon büszke vagyok. És, hogy magammal kapcsolatban is megemlítsek pár dolgot, amire büszke vagyok

• sikerült következetesnek maradni és sosem aludt eddig velünk
• tök jó rutint alakítottunk ki a napirendhez, amihez – egyéb programtól függően – tartjuk is magunkat
• nem kapott eddig bébiételt, mindig külön főztem neki
• nem szálltam el a vásárlással

Aztán, hogy mit hoz a jövő, majd kiderül. Új év, új élmények, új kihívások jönnek, meglátjuk 🙂

Azt gondolom sikerült Ubink szülinapját jól megünnepelni. Bár valószínűleg ő még nem fog erre emlékezni, de készült annyi fotó meg videó, hogy meg tudjuk majd neki mutatni a vicces pillanatokat, pl mikor sírásban tört ki, mert megfogta a tűzforró viaszt 🙂 Vagy amikor majdnem magára borította a tortát 🙂

Na de vissza az elejére. Mivel karácsonyra rengeteg ajándékot kapott, amiből van, amit még ki sem bontottunk, így arra jutottunk, hogy megkérünk mindenkit, hogy ne vegyen semmit. Csináltunk egy albumot, amibe mindenki írhat akár vicces, akár komoly jókívánságot melléragasztva egy közös fotót. Ezt majd elrakjuk a kincsesdobozába, ahova gyűjtjük a gyerekkori emlékeit és 18 éves korában megkapja a pálinkagyűjteményével együtt 🙂 Amúgy meg, akinek nagyon ajándékozhatnia volt kedve, az a rászánt összeget átutalhatja Ubi számlájára. Szerencsére mindenki vevő volt rá erre a kreatívabb ajándékozásra.

Eljött a 25-e és úgy döntöttünk, hogy ezt a napot hármasban töltjük. Tízóraira megkapta az első tortáját, ami egy mini gyümis túrós markolós torta volt bababarát verzióban. A munkagépek nem igazán érdekelték, annál inkább a kaja. Senki nem mondta, hogy mit kell csinálni, de ösztönösen beleharapott 🙂

Elmentünk ebédelni, evett rántotthúst meg húslevest, majd összefutottunk Emmával, ettünk még egy sütit – nehogy cukorhiányunk legyen – aztán itthon elvoltunk. Este felbontottunk örömére és a miénkre egy üveg pezsgőt és miután letettük aludni, indult a tortagyártás. Bár először nem is gondoltam rá, de hála a Keresztanyjának, adott volt, hogy villamost kap. Bár nem lett tökéletes, de azért felismerhető és látszólag örült neki.

Szombat reggel felvette az ünneplős pólóját, összeszedtük a tesóit és mentünk Battára, hogy a család is jól megünnepelhesse. Persze ő azért alaposan átszervezte a napot, mert reggel 7:15-ig aludt, így kimaradt a délelőtti alvás, amit délben pótolt be 🙂 Majd jött a torta, aminél meg akarta fogni az égő gyertyát, ami persze forró volt, megijedt és jött a keserves sírás. De mikor felfogta, hogy ez újabb kaja, meg is nyugodott és onnantól újra mosolygott :

Azt hiszem nekünk emlékezetes lett 🙂 Lehet, hogy kicsit túltoltuk az “egészségtelen” kaját, de mégiscsak egyszer 1 éves és ez most róla szólt.

Izgalmasan kezdődött a 12. hónap, ugyanis Ubi lebetegedett. Volt már máskor is megfázva, de mivel nagyon csúnyán köhögött, ezért elvittük az ügyeletre, onnan meg a hivatalos verzió szerint, azért mert alacsony volt a véroxigén szintje, továbbküldtek minket a Madarász utcai Gyerekkórházba. Ott semmi más nem történt, mint megvizsgálták és hazaküldtek, hogy inhaláljuk és szívjuk az orrát. Tök hálás vagyok a doktornőnek, hogy nem gyógyszerezte tele, mert ez abszolút hatékony terápia volt, bár így is kellett egy bő másfél hét, mire rendbejött.

Ami vicces, hogy a papírjára ráírták, hogy ” a vizsgálat ellen hevesen tiltakozó csecsemő”. Ő meg mintha azóta ezt kihasználná, hogy már papírja is van róla, hihetetlen hisztiket tud levágni. Hátracsapja magát, így figyelni kell, hogy meg tudjuk tartani. Már eljutottunk arra szintre, hogy amikor nem bírunk vele, berakjuk az ágyába. Egy darabig ott is folytatja, de utána lecsillapodik, és ismét cukimókus.

A villamos-nézés még mindig állandó program, reggel, amikor úgy alakul, akkor az az első, hogy álldogál az ágyunkban az ablak előtt és szól ha jön a villamos.

A mászást is már csúcstechnikára fejlesztette és egyre többször “fut” úgy, hogy fogjuk a kezét. Nem siettetjük, majd eljön az ideje, amikor önállóan áll és elindul.

Kedvenc helye, még mindig a konyha, nem lehet úgy kaját csinálni, hogy ő ne legyen láb alatt és ne akarjon ő is közreműködni és persze enni. Hihetetlen … És ha már evés .. most már nagyrészt ugyanazt eszi, amit mi és semmi baja vele. Kapott tojásfehérjét is, először pöttyös lett tőle, de most már úgy tűnik ezt is bírja. A mennyiségről nem is beszélve, egy-másfél hét alatt hízott fél kilót 🙂 Ugyanis kétszer reggelizik, kétszer vacsorázik. De erre most már figyelni fogunk, hogy uzsonna és az esti kaja közben ne együnk vele, a végén még ő is pufóka lesz. Végre elkezdett napközben is inni, ami tök jó hír, mert eddig max egy-két kortyot volt hajlandó. Most le van téve az üvege a földre és ahogy jön-megy, meghúzza és megy is tovább.

Leesett egy nagyobb mennyiségű hó is, így itt volt az ideje, hogy kipróbáljuk az Omitól kapott szánkót. Egy darabig bírt, de miután felborultak vele, nem akart visszaülni rá. Amúgy fura ez, hogy mi, az amitől tart. Imádja a vizet, de gyűlöl hajat mosni és amint a fejéhez víz ér, üvölt. Ennél már csak az furább, hogyha Tomi a háta mögött csorgatja a vizet, már arra is menekül. Nem igazán értjük.

Ha minden igaz, áttért a napi kétszeri alvásra. Alszik reggel másfél-két órát reggeli után, és szintén ennyit délután ebéd után. Az estéket még mindig nehezen bírja, de megint elkezdtünk sétálni 6 körül, így talán ez segít, meg most már közelebb vagyunk a jó időhöz, így hátha ahogy világosodik és melegszik az idő, egyre jobb lesz.

Ismét voltunk a CEU-ban, de most kevésbé volt sikeres, mert Tominak tartania kellett, hogy ne mozogjon, ő meg ezt elég szarul viseli, úgyhogy pár másodperc után sírásba tört ki. Megpróbálkoztunk még egy másik vizsgálattal, ott valamennyire sikerült, de annál is türelmetlen volt. Mondta is a vizsgáló-orvos, hogy úgy tűnik, neki valami aktívabb feladatot kell adni, mert ezek unalmasak számára. De imádta, hogy végigmászhatott a hosszú folyosón.

Megjelentek az első szavakra hajazó “hangok” is, így már van bababababa meg hasonlók. Meg amikor reggel kiválasztja, hogy a két ruha közül melyiket szeretné felvenni, akkor is azt mondta hogy “ezt”. Legalábbis szerintem 🙂 A TETETE még mindig megvan, elsősorban a telefonra, amúgy a villamosra is ezt kiabálja, illetve mutatja, hogyha felvesszük, hogy merre akar menni. Az ágyról pedig nagyon okosan letolat és nem fejjel előre akar lejutni a földre. Most pár nap alatt nagyon sokat fejlődött, reméljük ez marad is így. Most már igazán jöhetne a többi foga, mert még csak 4 van, de gondolom azok sem fognak bent maradni 🙂

És hogy hogy is telt az első szülinap? Ezt majd egy következő post-ban kifejtem 🙂