Hova rohan az idő?? – 18. hónap

Posted by

0

Még mindig nem hiszem el, hogy a mi kicsi Uborkánk másfél éves, hogy 18 hónapja belecsöppentünk életünk egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) kalandjába, hogy ez a kis csodabogár mindennap meg tud lepni és hogy mennyi szeret van benne, amivel minket is napról napra formál és alakít. Lehet, hogy ez egy kicsit érzelmesebb post lesz, mint az eddigiek, mert én is újabb felismeréssel lettem gazdagabb, rájöttem, hogy miért volt olyan nehéz az eleje és hogy mitől féltem a legjobban.

Az alap talán az, hogy én nem vagyok egy túlságosan érzelmes ember, nem vagyok olyan, aki becézget, aki folyamatosan az érzelmeiről beszél és kinyilatkoztatja. Mindig úgy gondoltam, hogy szeretni nem szavakkal, hanem tettekkel kell. És ezt is óvatosan, megtartva a tisztes távolságot, mert amúgy védtelen vagyok és sebezhető. Aki ismer, ezt tudja rólam, hogy bizonyos szintig szinte mindenkivel közvetlen vagyok, de van egy “fal”, amin nagyon kevés embert engedek át. Na és akkor jött ez a kicsi ember, én meg rettegtem, hogy hogy fogom őt szeretni, hogy fogom neki megadni azt, amire szüksége van, úgy hogy a “falam” megmarad. Ez rettenetesen frusztrált és magamban nagyon sokat hadakoztam és harcoltam, amibe belegondolva, ez borzalmas dolog, de az érzelmeket nem lehet irányítani. Majd jött a mi kis Uborkánk és ezt a falat egy váratlan rugással lebontotta és úgy közel férkőzött hozzám, mint még soha senki. Én meg ettől bepánikoltam. Én ezt nem gondoltam volna, hogy ilyen érzések léteznek és hogy van valaki, akivel együtt lélegzünk, akivel együtt sírunk, ha fáj valamije és együtt nevetünk minden hülyeségen, és úgy ölel, mint senki más. És persze ma megkaptam, hogy ősanya lettem, de szerintem nem, csak elengedtem valamit, amihez eddig foggal-körömmel ragaszkodtam és hagyom hogy most már az eszem helyett (néha) a szívem irányítson. Lehet, hogy ez a korral is jár, vagy csak észrevétlenül hagytam magam sodródni, de most így jó.

Na de ez Ubiról szól, meg az ő 18. hónapjáról, ami megint nagyon aktív volt. Valószínűleg ezért is rohan így az idő, mert folyamatosan megyünk, csinálunk valamit.

Beindult a bicajozás, szinte mindennap mentünk vagy mentek Tomival valahova. Most már ha szóbakerül, hogy megyünk bicajjal, akkor megy a fogashoz és mutogat, hogy kéri a sisakját. Úgy tűnik teljesen megszokta, hogy közben nézelődik, hogy csikizi Tomi hátát. Én azért nem vagyok teljesen nyugodt, mert gyűlölök Budapesten bicajozni, főleg ha autók között kell menni, de szerencsére van több bicajút és ott azért jó menni, meg könnyebb így közlekedni. Ők voltak az Orczy-kertben, közösen voltunk a Városligetben a Pántlikában és a Kertemben, Óbudán a Görzenálban, a Margitszigeten, a Grundon, mindenhol el lehetett engedni, így ő is és mi is ki tudtunk kapcsolódni.

Június végén itt volt Omi, voltunk vele meg a tesóival strandon, amit nagyon élvezett, ki sem akart jönni a vízből. Evett megint új dolgokat, amiket még soha, mint pl kukoricát, babgulyást, sárgabarackot, ribizlit és slambucot, nem meglepő, hogy minden ízlett neki.

Voltunk megint a Babakutatóban is, ott azt vizsgálták, hogy mennyire figyel és mennyire tudja megkülönböztetni a dolgokat és rámutatni. Én ezt semlegesnek értékelném, mert talán kicsit unta, de azért ügyesen mutogatott.

Voltunk Battán nyaralni, először csak egy hétvégét, amin mi Tomival elmentünk a Balaton-átvezetésre. Szerencsére semmi gond nem volt vele, bár estére már hazaértünk. Utána Bori volt nálunk egy hétig. Cukik, ahogy szeretik egymást, és ragaszkodtak egymáshoz. Majd a következő héten mi voltunk Battán. Tetszett neki a szabadság, hogy bármikor kimehetett, ott volt a kutya; nem zavarta az sem, hogy mezítláb mászkált, volt egy kis medencézés is és persze a nagyszülei lesték minden kívánságát. Jó volt látni, hogy odament a málnabokorhoz és ette a málnát róla, vagy felvette a leesett sárgabarackot és elnyammogta (úgy, hogy a magját kivette és eldobta 🙂 ).

Szombaton itt voltak Anyuék, és elvittük őket a Zwack múzeumba és gyárba, ahova gyereket nem igazán lehet vinni, így addig Vesznáékkal volt. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megviseli, úgy sírt, hogy kapkodott levegő után és közben mondogatta, hogy Aja Aja .. hálistennek utána a gyerekekkel elvolt és megnyugodott, de nem értem, hogy miért akad így ki, hisz ismeri őket, szeretik őt és tudja, hogy visszajövünk. Remélem azért ez idővel változik.

Egyre több mindent mond. Az APA már régebben is megvolt, de nem mondta olyan szépen, mint most. Ha Tomival van, akkor AJA kell neki, ha velem akkor meg APA. Fura, hogy sem a Mamát, sem a Papát nem mondja, pedig azt a gyerekek első körben szokták. Túl sok új szó nem került be a repertoárjába, csak a halandzsa maradt.

Továbbra is kétszer alszik még napközben, este 8 körül megy ágyba és reggel 6-7-ig alszik, ami érdekesség, hogy egyre több kutya van az ágyában. Kezdett egy kis állattal, most már kell a takarója és 3-4 kutya, mikor mennyi jut eszébe. Van, amikor ha elaludt, kipakolom őket, mert nem fér el 🙂

Volt szülői a bölcsiben. Szeptember 23-án kezd, alma lesz a jele és a Süni csoportba fog járni. Négyen kezdenek újként kb egyidősek és két nagyon kedves és szimpi bölcsisnénijük lesz. Remélem ez a szimpátia megmarad, egyikőjük karakánnak is tűnt, amire Ubinak szüksége is van.

Félelemérzete továbbra sincs. Folyamatosan rohan, meg is volt az első pofára esése, jól lehorzsolta az orrát meg homlokát, de ez kell a babakorhoz. Simán felmászik mindenhova egyedül, legyen az mászóka, vagy a játszón a hintázó elefánt, vagy a csúszda.

De, hogy ne csak a pozitív dolgokról essen szó, nemtetszését elég durván nyilvánítja ki: harap, csip, húzza a hajam, földhöz vág amit csak tud, illetve megáll a parkettán (nem ám a szőnyegen) és dübög a lábával. Az alsó szomszéd már jelezte, hogy kicsit hangosak vagyunk, de ha rászólok, akkor még inkább csinálja. Ha nem hagyja abba, akkor szokott jönni, hogy megy az ágyába gondolkodni. Sajnos ilyenkor nem lehet máshogy leállítani, 5 perc az ágyában és utána az esetek nagy részében már “normális”.

Csodálatos Ausztria – nyaralás hármasban

Posted by

0

Ahogy már korábban írtam, ragaszkodtunk hozzá, hogy hármasban is elmenjünk nyaralni és ebben elég tervezősek vagyunk. Már januárban elkezdtünk gondolkodni rajta, hogy hova kellene és igazából nem lett volna olcsóbb itthon sem, ezért elkezdtem nézni a kuponos oldalakat és ott találtam rá egy ausztriai szállodára Dachstein-ben. 4 napra mentünk, de bőven meg tudtunk volna tölteni élménnyel egy hetet is, mert annyira csodás az a környék.

Csütörtök reggel indultunk és mivel 6 órásnak írta a tervező az utat, így pont jól jött ki, hogy kb félútnál megálltunk vásárolni Bécsnél a Primarkban. Itt nem is a vásárlás volt meglepő, hanem a mosdók, mintha valami 5 csillagos hotelben lennénk. Hihetetlen hogy ilyen létezik.

Délután megérkeztünk, akklimatizálódunk és másnap belevetettük magunkat a sűrűjébe. Sífelvonóval felmentünk a hegy tetejére, ahol már alapból csodás volt a kilátás, de Tomi kitalálta, hogy menjünk át a másik hegyre, ott lát egy “kocsmát”. Kicsit őrültnek tartottam az ötletet a 30 fokban, de úgy voltam vele, hogy hát menjünk. Ubit beraktuk a hordozóba, Tomi hátára fel és indulás. Voltak mélypontok, de az amit ott láttunk az mindenért kárpótolt. Ubi néha aludt, néha nyűglődött, néha magyarázott, de összességében úgy tűnt, hogy élvezi, bár így még nem utazott. Ott ittunk egy fröccsöt, ettünk (főleg a fiatalember) egy gőzgombócot, kicsit rohangálhatott és visszatúráztunk. Mivel az alvást nem vitte túlzásba, ezért estére megbolondult egy kicsit, de nagyon jól bírta.

Másnap jött Hallstatt, ami nekem bakancslistás hely volt évek óta. Elsőre azt mondanám, hogy nem úgy néz ki mint az agyonphotoshopolt képeken, teljesen más, de talán még gyönyörűbb. Itt is felmentünk felvonóval (Tomi egy hős, aki a tériszonya ellenére bevállalta), körbenéztünk és próbáltam mindent lefotózni, de a képek sajnos nem adják vissza az igazi látványt, Míg mi ittunk egy fröccsöt, ő sétálgatott, ismerkedett, összehaverkodott a pincérrel majd visszamentünk a városba és ott sétálgattunk, fagyiztunk. Ubi is hol a babakocsiból nézelődött, hol velünk sétált, de szerintem tetszett neki és persze folyamatosan kommentált mindent 🙂 Valószínűleg a turisták csak a központi részre koncentrálnak, de mi kiszúrtunk egy kevésbé forgalmas kis szigetet és ott volt az a pont, hogy na akkor most itt akarok maradni. 🙂 Utána még elmentünk egy erdei tóhoz, ahol a fiúk pancsolhattak, míg nekem sikerült belelépnem egy darázsba. Ubi pedig kavicsozhatott kedvére az átlátszóan tiszta vízben. Cuki volt, mert már remegett a szája a hideg víztől, de ő mégsem akart kijönni és iszonyatosan élvezte. 🙂 Ez a hely is egy rejtett kincs volt az erdő közepén 🙂

Másnap sajnos már indultunk haza, de még előtte megálltunk Salzburgban, bementünk a Mirabell-kertbe, sétálgattunk a városban, Ubi örülhetett az “Uborka-társainak”, én meg kiélhettem a Muzsika hangja imádatomat és onnan indultunk haza.

Nagyon jó választás volt Ausztria, sokkal szebb, mint gondoltam és annyira más világ. Tökéletes hely pihenni, feltöltődni, lelassulni és álmodozni.

Ubi pedig megint bebizonyította, hogy vele aztán tényleg bárhova el lehet menni. És nyilván volt hiszti mikor fáradt volt, ráadásul a foga kicsit bekavart (ami tegnap ki is bújt), de büszkeség és öröm volt látni, hogy mindenkire mosolyog, mindenkivel közvetlen, mindent!! megeszik, nem kellett miatta egyik programon sem módosítani, vagy törölni. Ha zenét hallott tapsolt, meg táncolt, a kocsiban nézelődött, vagy dumált (leszámítva a 20 perces üvöltést), ment oda az állatokhoz ( mindenki vau-vau volt, legyen az ló vagy tehén 😀 ), mindenkinek adott a kekszéből, az innivalójából. A szálloda személyzetét teljesen levette a lábáról 🙂 Csak azt sajnálom, hogy még túl kicsi, hogy emlékezzen erre. De remélhetőleg még úgyis visszatérünk 🙂

Áfonya az új brokkoli – avagy a 17.hónap

Posted by

0

Már a múltkor is írtam, hogy szereti az áfonyát, de akkor még finoman fogalmaztam. Mondtam is neki, hogy csődbe fogunk menni, mert tök mindegy hogy reggel fél7 van vagy este, fogja a kis tálkáját, és megy a hűtőhöz, hogy tegyek bele áfonyát, ő meg addig eszi amíg van. A piacon már törzsvásárlók vagyunk és megismernek minket 🙂

Azt hiszem, hogy kimaxoltuk az eperszezont is, nagyon sokat megevett abból is, meg spárgából is. Semmi extra nem kellett neki, csak megfőzni a spárgát, egy kis mártás rá és addig ette amíg volt a tányérjában. Aztán utána a pisis pelussal húzta maga után a büdi-csíkot, de ilyenkor kit érdekel, amikor ennyi egészséges zöldséget megeszik. Jön be az őszibarack, azt is imádja. Ilyenkor tök jó lenne egy kert, ahova csak kimegyünk és azt eszik amit csak szeretne. Ami fura, hogy a joghurt már annyira nem jön be, illetve kapott pár szem málnát és az sem. Viszont paradicsom, uborka bármikor 🙂 Többször volt zöldborsóleves is friss zöldségekből, ezt is addig ette, amíg volt a tányérjában 🙂

Ebben a hónapban is volt “csodagyerek”-es viselkedése. Először az Emi konfirmációjakor, amikor a templomban tök jól bírta a 2 órás istentiszteletet. Mondjuk az segített, hogy nem kellett ülnie egy helyben, hanem a galérián játszhatott, meg volt nálam keksz, de akkor is megdicsérte őt a lelkésznő is, hogy le a kalappal. Meg volt az Eminek meglepi szülinapi bulija és alvás nélkül végigtolta azt is.

És hogy ezt ellensúlyozzam, megjelent a toporzékoló hiszti is. Egyelőre még vicces az egész és gyorsan el lehet terelni a figyelmét. remélem hamar “kinövi” és nem lesz durvább, mint most.

Megkaptuk az értesítést, hogy felvették a bölcsibe, abba amit kinéztünk, így július végén, a szülőin az is kiderül, hogy mikor kezdjük a beszoktatást. Nyilván ez attól is függ, hogy engem hogy vesznek vissza (egyelőre ez elég rosszul áll 🙁 )

Továbbra is imád a konyhában sündörögni és ő is süt meg főz. Végülis ezt látja mindkettőnktől. Sőt reggelente felül a pultra és az ő feladata, hogy választ teát a dobozból az apjának meg kávét nekem. Ez is beépült a rutinok közé, közben persze csipeget, amit talál 🙂 Ráadásul emlékszik, hogy mit hol talál, így most már önállóan kihúzza a kisszekrényt, kiveszi belőle a rumaromát meg vaníliaaromát, kiveszi a kisedényt a másik fiókból és ő is főz, meg kever meg öntöget 🙂

Már nem tudom mit írtam, hogy hány foga van, de most már elvileg 10, eléggé szétszórva. Elől még csak felül 3, alul 4, illetve kijött 3 őrlőfoga hátul. Ahhoz képest, hogy a nagykönyv szerint azok fájdalmasak, annyira nem viselte meg. Nyilván nyűgös volt, meg néha sírdogált, de nem volt az, amit mások meséltek, hogy a gyerek nem evett, meg használhatatlan volt napokig.

Ami újdonság volt az életében, hogy Apukájával elkezdték használni a futóbabakocsit és járnak futni. Bár én nem tudom, hogy bírja, de állítólag a Szigeten megnézi a csajokat, meg vissza is néz utánuk 🙂 Hiába, férfi 🙂

Voltunk strandon, bicajjal este unokatesós találkozón, a Szigeten baráti találkozón, itt voltak a nagynénjéék, meg a német nagymamája, BKV-tzunk babakocsival is, meg hordozóval is, voltunk hármasban reggelizni, szóval nem volt unalmas hónapja. Voltunk Zsuzsiéknál is, mert bár Simon már 7 hónapos, még nem sikerült találkoznunk. Vicces volt, amikor Simon nálam volt, akkor jött és bújt oda, meg őt is fel kellett vennem, hisz én az ő anyukája vagyok 🙂

Beindult a dumagépezet is, bár egyelőre még nem nagyon értjük, viszont az lejön belőle, ha fel van háborodva valami miatt 🙂 Olyan jó lenne tudni, hogy ilyenkor mit gondol, vagy mit mond, de eljön annak is az ideje. Viszont ha ennyit fog dumálni akkor is, amikor már beszél rendesen, akkor azt hiszem néha kaparni fogjuk a falat 🙂
Amire rájöttünk – mondjuk már régebben is – hogy nagyon fontos neki a mi hármas egységünk. Akkor érzi elemében magát ha mindketten vele vagyunk, akár itthon, akár máshol. Gondolom ezzel minden gyerek így van, de ahogy nő és értelmesedik, ez annál erősebben érezhető. És annyira jó, hogy lehet már vele “beszélgetni” és mindent megért. Cuki mikor reggel megcsináljuk ketten a reggelit és mondom, hogy na mehetsz Apának szólni. És akkor büszkén elindul és a saját kis halandzsa-nyelvén szól Tominak 🙂

Eljött a második névnapja is. Szándékosan nem kapott semmi nagyobb ajándékot, hanem valami olyat ami hasznos és a szívéhez is közel áll, így lett egy kutyás kis hátizsák, amit vihet majd a bölcsibe, kirándulni, nyaralni de mégis egy kutya van rajta. Este pedig elmentünk megünnepelni a keresztszüleivel, hogy ilyen csodás nevet kapott születésekor (és ahogy kb senki nem hívja 😀 ) Azt hiszem, hogy ennél jobban nem is sikerülhetett volna, ő rohangál a szabadban, mi pedig iszogattunk és beszélgettünk. Win-win 🙂


Fut, robog a kicsi Ubi – 16. hónap is elment

Posted by

0

Megy, fut stabilan. Nem is szeret már babakocsiban ülni, csak amikor elfáradt. És amikor olyan napja van, akkor nagyon ügyesen jön mellettünk és szót fogad. És van amikor nem 🙂

Megtörtént az első hajvágás. Na nem nagyon, csak volt egy Kozsó-tincse, és jobbnak láttuk megszabadulni tőle. Furán nézett, ahogy közeledtem felé az ollóval, de nem volt baja. Amikor szólok, hogy túl nagyok a körmei, akkor már automatikusan áll fel és megy a székhez, hogy akkor vágjuk le és ott sincs baja az ollóval.

Voltunk 15. havi orvosi ellenőrzésen is. Megtudtuk, hogy nem hisztis, hanem akaratgörcsei vannak 🙂 Viccesen hangzik, de nem az, főleg amikor még síkit is hozzá. Ráadásul amikor azt gondolom, hogy már nem lehet hangosabban, mert ezt tuti a földszinten is hallják, simán rátesz még egy lapáttal. De nagyon cuki volt, 80 cm, 10 kiló volt kb egy hónapja, kijött azóta még egy foga, és célegyenesbe ért még egy vagy kettő, ezt pontosan nem láttam. Megkapta a következő kötelező oltását is meg a bárányhimlő ellenit is. A háziorvos mondta, hogy most már úgy adják, hogy nem fekszenek a babák, hanem odabújnak valamelyik szülőhöz, így talán nem éri őket akkora sokk, és tényleg. Szeretem, hogy a dokink ilyen modern és nyitott kipróbálni új módszereket.

Ez a hónap sem volt eseménytelen. Voltunk újabb bicajos túrán a Tisza-tónál. Ezt nem bírta annyira jól, mint a szentendreit, ráadásul a cumiját is eldobta útközben, amiért Tominak vissza kellett menni. A végén találkoztunk Annamariékkal (Kende 3 hónappal idősebb Ubinál), vártuk, hogy majd a két fiú mit kezd egymással, de egyelőre még semmit 🙂

Az alvás gond is egyelőre megoldódott (bár a múltkor is elkiabáltam), de úgy tűnik, hogy a foga szokott bekavarni. Az még megvan, hogy 5-6 között kel, eszik és még szórakoztat minket, amíg mi fel nem kelünk 🙂

Egy újdonság volt, ami meglepő volt számunkra is, hogy eddig nem volt gond, ha otthagytuk valakinél. Tomival elmentünk a Colorrun-ra futni és arra gondoltunk, hogy ez jó alkalom, hogy Vesznáékkal legyen. Mint kiderült, miután elindultunk, szinte azonnal bevágta a durcit, megsértődött, sirdogált, nem volt hajlandó se enni, se inni, semmit se csinálni. Ilyen még soha nem volt 🙂 Úgyhogy megvan a tanulság, mivel most már nagy és megért egy csomó mindent, most kell ráfeküdni arra, hogy hozzászokjon másokhoz is. Amúgy utána cuki volt, meglátott minket és onnantól pörgött megint mint a búgócsiga 🙂

Kaja tekintetében semmi meglepő nincs, bejöttek az idény-zöldségek és gyümölcsök, és ugyanúgy imád mindent, mint eddig. A spárgás csirkés spagettiből először kiette az összes spárgát, utána jött a többi. Imádja az áfonyát és az epret. A piacon is csodájára jártak, kapott is ajándékba egy marék áfonyát az egyik árustól 🙂
Azért nem minden rózsaszín, mert ha nem az van amit ő akar, vagy valamiért rászólunk, akkor elkezd verekedni. De néha akkorát lekever, hogy még én is meglepődök. Ilyenkor nyilván megkapja, hogy ezt nem szabad, mert fáj és ha nem hagyja abba, akkor megy gondolkodni a kiságyába.

Elkezdett beszélgetni is, az Apa nagyon tisztán megvan, sőt néha bekattan és mint egy magnó folyamatosan kiabálja. De mondja már hogy autó, meg Ottó, meg Emma meg Rita (bár az utóbbit nehéz érteni). Meg hétvégén mondta hogy Egészségedre, mikor koccintottunk. Ezen azért kicsit meglepődtünk 🙂 De van zsizsi, ami a mazsola, meg továbbra is mondja, hogy köszi, meg hogy szivi. Nagyon cuki ilyenkor 🙂


A kisbőrönd újra úton

Posted by

0

Nem akartam írni a mostani utunkról külön, de annyira sok minden történt, meg Ubi ismét annyira meglepett minket, hogy muszáj lesz. Bevallom mivel éjszaka utaztunk, ezért az oda-úttól nem féltem, inkább azért aggódtam, hogy mi lesz hazafelé.

Már izgalmasan indult a keddünk is, mert a kocsi aznap lett kész. Összepakoltunk mindent, én elmentem németre és az volt a terv, hogy Tomi megfürdeti Ubit, összeszedi a gyerekeket és jönnek értem fél9-9 körül. Majdnem össze is jött, de beragadt a csomagtartó, így még a szerelőt is útba kellett ejteni. Fél10 körül sikerült is elindulni. Összességében jó út volt, viszont Ubi nagyon sokszor felriadt, felsírt és csak simogatással aludt vissza. Megérkeztünk, megreggeliztünk és szerencsére még aludt velünk, így a május 1-jei buliba viszonylag frissen érkeztünk. Hihetetlen volt, ahogy pörgött, ahogy ment mindenkihez, nagyon élvezte, hogy szaladgálhat a kertben (igen, szalad, mert nem tud lassan menni). Többször volt, hogy a lejtős kertben pofára esett nagy sietségében 🙂 És persze a délutáni alvást is kihagyta, mert nem akart semmiről lemaradni. 🙂 Ott is hagytuk egy időre, mert a lakás amit béreltünk Airbnb-n, undorítóan koszos volt, én mondtam hogy oda még mi sem megyünk, nemhogy gyerekkel, így Tomival röpke másfél óra alatt turbótempóban kitakarítottuk.

Másnap mentünk kirándulni a gyerekekkel meg Tomi nagybátyjáékkal egy barlangba. Tomi vitte hordozóval, amit nem annyira bírt, így egy idő után kijöttünk vele és hagytuk kint rohangálni. Volt egy külsős gyereknek való park is, azt nagyon élvezte, bár amikor nem az volt, amit ő szeretett volna, akkor azért földhöz vágta magát. Másnap Tomi nagynénjével mentünk megint kirándulni egy csodás kis birtokra. Egy hatalmas kert, eléggé lerobbant házakkal, de ott is lehetett sétálni, meg felmászni fadarabokra, bár előtte eső volt és vizes volt minden, de Ubit nem nagyon zavarta. Megálltunk egy étteremben ebédelni, öröm volt nézni, ahogy eszi a főtt spárgát meg a sok zöldséget. Délután Omitól megkapta első fagyikelyhét, amit magához hűen, be is tolt 🙂

Este Flórián-nap alkalmából volt tűzgyújtás meg majális-féle, amit szintén tök élvezett. Evett, ivott, táncolt, 9-ig bírta. Viszont annyira elfáradt, hogy az 5 perces hazaúton elaludt a kocsiban és arra sem kelt fel, hogy otthon átöltöztettük 🙂

Szombaton őt otthagytuk a nagymamájánál, míg mi elmentünk vásárolni meg randizni, délután aludt egy nagyot, este pedig mentünk a szülinapi buliba. Alapból csinos volt így már ezzel levett mindenkit a lábáról. Majd meglátták, hogy MINDENT eszik és iszik, majd megszólalt a zene, meg meglátta a fényeket és ment a táncparkettre… iszonyú cuki volt és tök büszkék voltunk rá, hogy ilyen kis talpraesett meg barátságos kisfiú. Mi addig persze iszogattunk 😀 9-ig bírta itt is, utána már nagyon nyűgös volt, aludt is másnap fél7-ig. Arra sem kelt fel, hogy összepakoltunk körülötte, hogy mikor felkel, csak eszik és indulunk reggelizni, majd haza.

És a hazaút… ettől nagyon tartottam. Ubi egy olyan gyerek, aki nem tud megülni a fenekén 5 percnél tovább. Mondta is Tomi Anyukája, hogy kemény utunk lesz és reméli, hogy nem fogja végigüvölteni az utat. Én már előre sajnáltam a gyerekeket, hogy szegények ezt hogy fogják bírni. De mondtam Ubinknak, hogy azt kérem Anyák Napjára, hogy legyen jófiú és bírja ki. Nyilván megértette .. 😀 De ez a csodagyerek egy perc sírás nélkül utazott 9 órán keresztül. Ebben segített, hogy az Ottó sokat játszott vele, de amúgy aludt, evett, nézegette a mesekönyvét és szuperul elvolt. A végén csak összenéztünk Tomival, hogy ezzel a gyerekkel tényleg el lehet mindenhova menni. Valószínűleg látta, hogy a testvére is be vannak kötve, és ők is nyugodtan ülnek, így ez jó hatással volt rá is. Kétszer álltunk meg, az elsőnél hagytuk kicsit rohangálni a parkolóban, de a másodiknál annyira esett az eső meg fújt a szél, hogy csak gyorsan pelust cseréltünk és indultunk is tovább.

És ismét nagyon büszkék vagyunk rá, mert mi felnőttek is nagyon elfáradtunk ebben az 5 napban, és ő ezt a pörgést, a sok programot, a sok jövés-menést nagyon jól viselte. Sose legyen rosszabb utunk 🙂