Örömmel jelentem, hogy a karantént épen, egészségesen túléltük, és most már élvezzük a szabadságot. Főleg, hogy megnyílt újra a bölcsi, így a napjaink hatékonyabbak és nyugodtabbak.

Egyre több ismerőssel találkoztunk, sőt egy szomorú eset miatt egyszer Ubit itt is hagytuk és a Tetával volt, meg Karcsi Papával. Az elején rosszul viselte, de aztán nagyon belejött velük a játékba. Látszott azért, hogy hosszú volt neki is a 2,5 hónap, nagyon hozzánk szokott és nagyon anyás is lett.

Újra felültünk tömegközlekedési eszközökre, mert mi ketten vonattal mentünk Battára, így kedvére metrózhatott, buszozhatott meg vonatozhatott 🙂 Nagyon élvezett mindent, vicces volt, mikor nem lehetett tudni, hogy a metro sipol vagy ő 🙂

Mivel többször volt, hogy nem aludtunk itthon, tanakodtunk, hogy az utazóágyba aludjon e, de arra jutottunk, hogy elég nagy, így Battán Borival aludt, amikor meg elutaztunk, az Ottóval, és nagyon örült, hogy ő már nagyfiú 🙂 Így ennek is búcsút mondhatunk 🙂 Az új ágyát is megrendeltük, így tényleg lassan lezárul a babakorszak.

Voltunk a tesókkal körbetekerni a Velencei-tavat, szerencsére jó időnk volt, Ubi aludt is egy jót közben, és hihetetlenül élvezte a pörgést, meg hogy rohangálhatott utána a parton, meg belenyúlhatott a vízbe. Találkoztunk rokonokkal is egy hétvégére Lipóton. Egy csodaszép helyet találtunk, elkerített modern faházak, hatalmas kert, így Ubi nagyon jól érezte magát, jött-ment, bicajozott, motorozott, igazán elemében volt. Most először volt olyan házban, ami kétszintes, és nagyon élvezte a lépcsőzést is. Ismét rájöttünk, hogy kell egy kertesház vagy csak egy nyaraló.

Volt a Mamáéknál is két napot, amíg mi Tomival beváltottuk a karácsonyi ajándékunkat. Hálistennek nagyon jól érezte magát, annak ellenére is, hogy bár megkapott mindent, de ott is voltak szabályok, amiket be kellett tartani. De azt hiszem, ez kell is neki.

Na és a bölcsi .. nem tagadtam akkor sem, hogy nagyon várjuk, hogy megnyisson, mert bár tényleg cuki volt, meg többségében kooperatív, de unatkozott már velünk és nagyon vágyott gyerektársaságra. Így amikor megjött az email, hogy nyitnak és be lehet fizetni az ellátást, kb 3 percen belül be is volt fizetve :). Első reggel még keservesen sírt, pedig készült, mert a reggelijét is alig akarta megenni, de délután már jókedve volt. Onnantól kezdve pedig egyre bátrabban és magabiztosabban ment. A szabály maradt a régi “Apa bisz (visz), Anya érte” ahogy ő mondja. Egyszer vittem én, de alig akart köszönni. Nyílt az ajtó, ment lázat mérni és szaladt is az öltöző felé 🙂 Talán most érett meg teljesen a bölcsire. Azóta persze mikor délután itthon van egy igazi kis ördögfióka hisztivel, ellenkezéssel, de valahol le kell vezetnie a feszültséget.

A dumagép pozíciót most is mindig felveszi, mint egy kis rádió. Amíg jövünk haza a bölcsiből, be nem áll a szája, én kérdezgetem, ő válaszolgat (bár még csak igen-nem-mel), meg mondja, hogy melyik kocsi milyen márka és kinek van olyan autója. Illetve már játszik a szavakkal, meg kifejezésekkel. Imádom, mikor kérdezem, hogy kér e valamit és mondja hogy “Nem Aja, köszi” vagy amikor összeütközünk vagy elfelejt valamit, hogy “Jaj bocsi Aja”. Azt hiszem elég választékosan fog beszélni 🙂 Már el tudja mondani hogy “Becsei Imán” a neve, meg a családtagokat is fel tudja sorolni (a Szabó-t fordítva mondja, így azt nem híreszteljük, hogy milyen ügyesen tudja a nevemet :D) A kedvencem ahogy mondja, hogy “Százhalombatta”. Mert persze tudja, hogy hol lakunk mi, hol a testvérei, hol a Mamáék és hol Omiék.

Ismét kreálódtak nagyon vicces szavak:

• pisző – cipő
• kókaka – takaró
• hepi tötö – happy birthday
• paku – kapu
• kokki – zokni
• keppá – lekvár
• keszöj – kelj föl
• Apa kicsi apa autóm – Tomi cabrioja
• metto – metro

Az volt a célunk kicsi korától kezdve, hogy önállóságra neveljük. Így tanult meg nagyon hamar egyedül enni, egyedül fogat mosni, de azt hiszem, hogy néha szerintem már túllő a célon. Olyanokat is ő akar egyedül csinálni, amit nem kellene. Esélytelen nekem reggel a kávéfőzés, mert felül a pultra, és egyedül lerendezi a kávéfőzést, vagy ő akarja késsel vágni a dolgokat és hasonlók. A bölcsibe is .. ha Tomi kirakná a kapuban, menne és intézné magát egyedül.

Megünnepeltük a névnapját is, azt hiszem ismét nagyon emlékezetesre sikerült (sajnálom, hogy ő nem fog emlékezni). Bicajjal elmentünk érte a bölcsibe, onnan pedig Vesznáékhoz. Megkapta az áhított barkácskészletét a fúróval, úgyhogy le se lehetett törölni az arcáról a mosolyt meg a boldogságot. Mi sokáig gondolkodtunk, hogy minek örülhetne még, mert hülyeséget nem akartunk, így jutott eszünkbe aznap reggel, hogy “apa kicsi autójá”-ért teljesen odavan, mi lenne ha azt kapna játékban. A sors itt is mellénk állt és találtunk ugyanolyan 1979-es 1-es golf-ot annyi, hogy nem Cabrio. Megkapta azt és ahogy magához szorította és fülig érő szájjal mondta hogy “kicsi autóm”, az volt az a pillanat, hogy azt éreztem, hogy nem érdekel mennyibe került, de ez volt a tökéletes választás neki.

Nekem azért vannak mélypontjaim .. pl mikor nincs türelmem és felemelem a hangomat és látom rajta, hogy dehát ő csak játszik, nem gondolta, hogy ezt nem szabad és utána nyilván el is szégyellem magam. Vagy amikor nincs erőm nevelni és ráhagyom a dolgokat. Tudom, hogy ezt nem szabadna, dehát nekem is van gyengébb napom.

Most először volt olyan, hogy visszajutott hozzám, hogy a hátam mögött kritizálták a nevelésünket és pont olyan, aki akkor találkozott először Ubival. Tisztában vagyok vele, hogy nem csinálok/csinálunk mindent tökéletesen, én konkrétan most vagyok először ilyen helyzetben, és aki az életünk részét képezi, attól el is fogadom a kritikát, de egy olyan ember ne szóljon semmit, hogy mit hogyan kellene csinálni vagy mit nem kellene engedni, aki semmit nem tud rólunk.

Mindezektől persze eltekintve, örülök, hogy halad a paradicsom-projektem, már mintha kezdene virágozni, lesz egy csomó citromunk, szóval the life is back and beautiful.

91 cm es 12,6 kg.

Ez a hónap olyan gyorsan eltelt. Valószínűleg azért, mert megszoktuk ezt az itthonlétet, és sikerült kialakítani a rutint. Beosztottuk, hogy kb ki mikor foglalkozik Ubival. Tominak visszavették a munkaidejét, így neki a szerda délelőtt és a péntek szabad és ilyenkor elfoglalta Ubit, én meg tudtam dolgozni. De amúgy meg ha mindkettőnknek munka volt, akkor – tudom nem ez a legjobb megoldás – megkapta valamelyik digitális eszközt és azon nézte a dalait vagy a járműveit. Esetleg ha odaültem mellé a laptopommal, akkor eljátszott egyedül.

Most messze nem volt annyi történés meg változás, mint előző hónapban. Ami talán látványos, hogy az angoltudása látványosan fejlődött köszönhetően a sok dalnak, illetve magyarul is mindent ismétel (óvatosnak is kell most már lennünk :D) meg mond, kivéve az igéket és néhány betű még keveredik. pl a V-t M-nek mondja .. így én káMét iszom, meg én ÉMi vagyok .. hiába tudja hogy a kutya mit mond és azt jól mondja V-vel, valahogy a szavak nem mennek.

Ahogy telt az idő, egyre jobban lazultunk és kimentünk. Ünnepeltünk Zsuzsiékkal, igaz, hogy szabadtéren, de legalább új környezet volt Ubinak. Voltuk Anyuéknál, sőt ott is aludtunk. Azt hiszem, hogy ez plusz löketet adott mindenkinek és nagyon jó volt látni, hogy Ubi is új életre kelt, meg mi is. Kell egy kertesház, ha még esetleg nem mondtam volna 🙂

Voltunk többször a Dunaparton, sőt sikerült is belemásznia úgy, hogy térdig tiszta víz volt a gumicsizma ellenére 🙂

Az alvás kicsit macerás, mert nem mindig hajlandó a kiságyában aludni. Ki van véve két rács, így jöhet-mehet, de nyilván kényelmesebb neki a kihúzható kanapé. Délben azon szokott aludni, de éjszakára még áttesszük a kiságyba, ha esetleg nem ott aludna el.

A mesék továbbra is mennek, annyi különbséggel, hogy az Ubi mesék (amit karácsonyra kapott) között van egy doktornénis és azt minden délben és este el kell neki olvasni. Tomi rendelt neki még német mesekönyveket, amikben rövid mesék vannak, így este az a kötelező program. Nem tudom mennyit ért belőle, de büszkén mondja, mikor kérdezem hogy mit beszéltél Apával, hogy “ja” “nein” és “doch”.

De amúgy egyre nehezebben viseljük ezt a bezártságot és valószínűleg ezért is próbálunk menekülni mindenfelé meg elfoglalni magunkat. Én paradicsomot ültettem, így most itt nevelgetem az ablakban, Tomi meg nekiállt kovászt csinálni és azt etetgetni mindennap 🙂 Az élet apró örömei.

A másik öröm, pedig hogy kezdődik a bölcsi, így visszatérhet a saját korosztályába, a kis barátai közé. Nagyon kíváncsi leszek, hogy ott fog e ennyit hisztizni, és hogy jön elő az akaratossága.

1. Ki a viccesebb? – Apa
2. Ki főz jobban? – Anya
3. Kivel szeretsz fürdeni? – Apa
4. Ki olvas jobban mesét? – Apa
5. Kivel szeretsz felöltözni? – Apa
6. Kivel veszekszel többet? – Anya
7. Ki a szebb? – Anya
8. Kivel szeretsz bicajozni? – Apa
9. Ki a szigorúbb? – Anya
10. Ki főz jobb kávét? – Apa
11. Kivel szeretsz boltba menni? – Anya
12. Ki takarít szebben? – Anya
13. Kivel szeretsz játszani? – Anya

13+1Kivel szeretsz aludni? – Ubi 😊

Nagyon sok változás volt ebben a hónapban Ubi életében. Talán ilyen sok egyszerre még sosem.

A méretei: 12,3 kg és 90 centi. Szépen pocakosodik 🙂

Kezdeném talán a legérzékenyebb ponttal, a cumival. Bár úgy gondoltam, hogy nem fogok neki cumit adni, de ez hamar megdőlt, viszont akármit nem fogadott el, így két évesen is még a csecsemőknek való cumijával ment aludni, meg az nyugtatta meg, amit mint tudjuk, nem a fogazattal rendelkező gyerekeknek lett készítve. Így várható volt, hogy egyszercsak feladja a kiképzést és elszakad. Ez egy hosszú folyamat volt, az utolsó napokban már tényleg csak egy hajszál tartotta, sőt mi már hozzá sem mertünk érni, nehogy nálunk szakadjon el és utána életünk végéig ezt hallgassuk. Egyik este lefeküdt, majd 5 perc után kiabált, megyek be, látom, hogy áll az ágyában kétségbeesetten és a két kezébe a cumi két darabja. Na gondoltam, most kezdődik a neheze. Szerencsére aznap pisilt először bilibe, így mondtuk, hogy aki ilyen nagyfiú hogy már bilibe pisil, annak cumi sem kell. Hihetetlen módon ezt elfogadta és el is aludt. Azóta néha kell neki, ilyenkor megkapja a karima-részét, de rájön hogy semmire nem megy vele, így visszaadja, de amúgy tök jól elvan nélküle. Viszont többször van a keze a szájában és ömlik sokszor a nyála. Úgyhogy tök jó, hogy a cumi nem hiányzik neki, de látszik, hogy valamivel pótolnia kell.

Mint említettem elindult a bilizés. Még karácsonyra kapta, néha ráült, de igazából nagy szerepe nem volt. Most viszont valamiért rákapott. Először még csak este pisi volt, majd másnap délben – szerintem mondjuk csak véletlenül – kaki is, és úgy megünnepeltük, meg ő is örült magának, hogy onnantől kezdve, felkelés után, délelőtt, lefekvés előtt és után, illetve fürdés előtt is bilibe pisil. Egyelőre még mindig pisis a pelus is, de nem is ez a cél hogy azonnal szobatiszta legyen, hanem hogy szokja és eljön majd az idő úgyis, amikor úgy érzi, hogy most már inkább szól .

Egyik délután kitalálta, hogy ő inkább a kanapén alszik és nem a kiságyban. De mivel mindig huncutkodott, ezért a végén mindig bekerült a helyére. Viszont mintha megértette volna, egy darabig ha délután letettük oda aludni, akkor 99%-ban ott is marad, sőt, most már éjszaka is. Ez annyiból változott, hogy ismét kiszedtük a kiságyból a rácsot, és most inkább megint ott alszik (de néha a hisztiknél muszáj vagyunk visszafordítani, hogy ne tudjon kijönni. Reggel ez annyiból jó, hogy nem arra kelek, hogy kiabál az ágyba állva nekem, hanem hogy hallom, hogy a hálózsákjában csoszog át hozzánk 🙂 Cuki, mert megáll az ágy mellett és nem szól egy szót sem, csak mosolyog. 🙂

Többször próbáltunk már neki mesét olvasni, de nem érdekelte. Esetleg a képeket megnézte, de átlapozta és közölte, hogy kész. Most már viszont a déli meg az esti alvás előtt is van meseolvasás. Délben magyarul, este németül. Kicsit szégyellem magam, mert nem vagyok felkészülve neki való magyar mesekönyvvel, így egyelőre a Mehemed meg az Iciripiciri van porondon, esetleg a Öreg néne őzikéje, meg a Kisvakond. Este viszont Tomi tök jó könyvből olvas, amiben vannak képek is, így ha nem is érti, be tudja azonosítani.

Megjött a jóidő, így előkerült a szülinapjára kapott futóbicaj. Egyszer már levittük Battára, de ott nem nagyon érdekelte. Most viszont, mintha eljött volna a tökéletes pillanat, rápattant és már száguldozott is vele. Kb a harmadik alkalom után meglökte magát, felemelte a lábát és ügyesen egyensúlyozott. Mi meg néztünk, hogy nem gondoltuk volna, hogy ilyen gyorsan eljutunk idáig. Mindennap lemegyünk és egyre bátrabb, sőt néha túl bátor is 🙂

Még mindig nagyon segítőkész, imád porszívózni, már besegít a portörlésbe, a mosógépkipakolásba, kajához ő terít meg és nagyon precíz mert nem mindegy, hogy a villa meg a kés hogy van lerakva a tányér mellé 🙂 Megtanulta, hogy melyik a sima kuka, melyik a papír és melyik a műanyag és kidobja a szemetet abba, amelyikbe éppen való. Unszolásra – meg a kellő motiválással – helyére pakolja a játékokat is.

Most épp Mickey-egér őrület van . Volt már törölközője még nyárról, meg a 2 éves szülinapjára kapott egy ugyanolyat, mint az 1 évesre és kb mindennap azt venné fel, ha tehetné. Néztem neki mindenféle ruhákat, de azért mert Disneys brutál áron vannak. Így majd hátha csurran cseppen innen-onnan, meg azért tudjuk, hogy hol lehet ilyet olcsón (bár kevésbé jó minőségben) beszerezni. Hihetetlen boldogság van, mikor meglátja a szekrényében és engedjük, hogy felvegye.

Talán ez már a 6. hét, hogy itthon vagyunk hármasban összezárva és azt mondanám, hogy mostanra megszokta ő is. Tudja, hogy nekünk dolgoznunk kell, így délelőtt néha elmegy Tomival bicajozni vagy futni, de amúgy játszik vagy nézi az angol dalokat, énekel, meg táncol hozzá. Szerencsére a német nagymama besegít annyival, hogy olvas neki német mesét, meg a magyar nagyszülők is szórakoztatják skype-on, így eltelik az idő. Azt pedig tudja, hogy a délután az övé, olyankor veszi a sasikját (sisak) és megyünk bicajozni. Vagy csak ide a ház mellé, vagy ki a Szigetre.

Hiszti is ritkán van, bár pont ma volt egy olyan, amivel nagyon nehezen tudtunk megbirkózni. Pofára esett a ház előtt, majd a liftben nem nyomhatta meg a gombot, és ettől annyira bekattant, hogy fél órán keresztül üvöltött, toporzékolt, sírt és semmit nem tudtunk vele kezdeni. Próbáltuk kedvesen megölelni, elterelni a figyelmét, tényleg rá figyelve, hisz valami oka volt, hogy így kiborult – az is lehet, hogy most sokallt be – de egyszerűen hatástalannak bizonyult minden. Végül a Rita (a kisebbik nővére) volt, aki ezt megtörte a varázsával és mintha mi sem történt volna, neki hajlandó volt válaszolni, az ölébe ülni és Eminek meg hagyta, hogy segítsen az ebédben. Ki tudja, hogy ilyenkor mi játszódik le a gyerek lelkében és fejében, de borzalmas az érzés, hogy nem tudsz vele mit kezdeni, és közben a te türelmed is fogyóban, de tudod, hogy ha kiabálsz vele, meg nálad is elszakad a cérna, akkor azzal többet ártasz, mint használsz.

A kommunikációjára azt mondanám, hogy nagyon sokat fejlődött, de még messze van a folyamatos értelmes beszéd. Mindent mond, megérteti magát, de csak szavakat rak egymás mellé. Viszont elkezdte használni az angol szavakat is, gondolom amiket a mondókákban hall, azt ismétli.

Na a lényeg, hogy nagyon várjuk, hogy újra mehessen bölcsibe, neki is kell, meg nekünk is. És ilyenkor derül is ki, hogy a bölcsiben dolgozók mennyire nincsenek rendesen megfizetve és mennyire hasznos tagjai a társadalomnak.

Nem is tudom miről írjak, annyi minden történt, de kezdem még hónap eleji dolgokkal. Bár Ubi nem lett beteg, de folyamatosan vagy köhögött vagy az orra folyt, így volt hogy én döntöttem úgy hogy nem viszem bölcsibe egy napot, volt hogy állitólag ott lázasodott be, bár mire a dokihoz értünk, semmi baja nem volt és a doktornő furán is nézett ránk, de betudtuk ezt a bölcsiben lévő szigorításnak.
Amúgy így 26 hónaposan 11,7 kiló és 89 centi 🙂

Egyre erősebb az akarata és a hisztije, nagyon nehéz őt kezelni, főleg, hogy mi sem vagyunk a türelem mintaképe, óriási tanulási folyamat ez mindkettőnknek. A másik pedig, hogy mindent ő akar csinálni, azt is amit nem tud, ha pedig nem engedjük, akkor a kezét karbateszi, hogy ne is nyúljunk hozzá és mondja hogy Én vagy Ubi. Az alábbi párbeszéd többször lejátszódott már

• Hogy hívnak?
• Ubi
• De mi a rendes neved?
• Alma (ez a jele a bölcsiben)

Még mindig az a legjobb, ha el tudjuk terelni a figyelmét valami feladattal, akár porszívózással, akár hogy ő pakoljon ki a mosógépből, vagy ő pakol be a konyhából a kajához. Ezek lekötik és akkor elfelejt unatkozni, mert hiszem azt, hogy a legtöbb hiszti az unalom miatt van.

Voltunk márciusban is a Babakutatóban, kétszer is, és volt hogy kétféle tesztet csináltak rajta. Volt aminél egyértelműen hozta amit kellett, volt, ami kevésbé ment, de igazából pont erről szól. Ahol egy helyben kellett ülni és nézni, ott türelmetlenebb volt. A legérdekesebb az volt, mikor egy matricát ragasztottak a fejére, így egyértelmű volt, hogy melyik pontot nézi a képernyőn, így tudták követni, hogy a helyes válaszra néz e.

Nem tudom arról írtam e már, hogy nem viseli el, ha koszos a keze. Szerintem amúgy még életében nem homokozott 🙂 A kakaóscsigát pl meg a nutellás kenyeret villával eszi, nehogy csokis legyen a keze és ha véletlenül valami hozzáér, akár viz, azonnal nyújtja, hogy töröljük meg.

A beszéde begyorsult, bár mondatokat még nem mond, de szavakat egymás mögé rak, így kifejezve, hogy mit akar (pl. Apa autóm Emi hú – apával megyünk Emi elé a vonathoz). Ha megkérdezzük, hogy hogy hívnak, akkor mondja, hogy Ubi, és mikor kérdezünk, hogy és akkor ki a Vecsei Iván, akkor mondja, hogy nem, Ubi. Fura hogy csak kb mi ketten hívjuk Ubinak, mindenki más a családban, a bölcsiben Ivánnak, mégis a Ubihoz ragaszkodik.

Szavak, amiket csak mi értünk:

• pupim – van egy kindertojás kaméleonja
• gigi – reggeli
• kakam – kakaó
• csucsi – Zsuzsi, husi, rudi
• api – narancs/lé
• kís – kés
• Ba – Bea
• Bobi – Bori
• Papi – Kami(lla)
• nonéni – doktornéni
• ninononéni – mentő
• ia – szia
• jóé – jóéjt
• csícs – csüccs
• Aji – Alíz
• koll – toll
• sasik – sisak
• bibi – bili

Ami még nekünk is meglepő, és bár lehet hogy minden gyereknél így van, de én ezt még nem tapasztaltam, az az, hogy milyen jó a memóriája. Minden kis apróságra emlékszik, olyanra is, ami nekünk lényegtelen, legyen szó akár valami helyszínről, akár emberről, akár vmi tárgyról.

A szobatisztaság még mindig messze van, mert bár sokszor megy a wc-re, de csak játszik, hogy belepisil, igazi produktum nincs mögötte. Annyi változás van, hogy ha bekakilt akkor szól. Ilyenkor mindig megbeszéljük, hogy legközelebb előtte szól, de nyilván ilyen még nem volt.

Voltunk oltáson is, iszonyú szerencsénk volt. Már említettem, hogy van egy tündéri doktornénink, akivel az Aldiban összefutottam. Én pedig gondolkodás nélkül rárontottam, hogy de jó, hogy találkoztunk, mi lesz így az oltással. Csak nevetett és mondta, hogy menjünk fél 6-ra még aznap. Odaértünk és nagyon örültem, hogy szigorú szabályokat vezettek be, egy család lehet bent, csak egy szülő mehet be a gyerekkel, minden fertőtlenítve van, a személyzet kesztyűben és maszkban. És még mindig hihetetlenül türelmesek és kedvesek a gyerekekkel. Persze Ubi amint meglátta a tűt, azonnal keserves sírásban tört ki, de nagyon ügyes volt és utána már büszkén mondta Apának, aki kint várt ránk, hogy nem is sírt 🙂

Március 16-tól pedig totálisan átalakult az életünk. Tomi az első pillanatól itthonról dolgozott, én hétfőn még bementem, de keddtől, március 17-től itthon vagyunk mindhárman. A munka változó, próbáljuk Tomival összehangolni a call-jainkat, hogy ne egyszerre legyenek, de így is nehéz, mert a kis duracellnyuszi nem érti, hogy ha mindketten itthon vagyunk, miért nem vele játszunk, miért nem figyelünk rá, miért a laptop előtt ülünk. Többször van, amikor mindkettőnknek muszáj dolgozni, hogy bekapcsolunk neki német vagy angol gyerekdalokat és engedjük, hogy nézze, mert mással nem lehet lekötni.

Megpróbáljuk ide a ház mellé levinni egy fél órára, úgy, hogy senkivel ne találkozzunk. Tudom, hogy itthon kell maradni, de ő nem érti meg ezt és muszáj levinni a levegőre. Ahogy látjuk, nagyon hiányzik neki a bölcsi és a közösség is. És nekünk is nagyon nehéz, még türelmesebbnek kell lenni, még alkalmazkodóbbnak. El nem tudom képzelni, hogyha én introvertált emberként ilyen rosszul viselem, milyen lehet egy extravertáltnak.

Igazából más történés nincs, minden napunk ugyanolyan, néha azt sem tudom milyen nap van és a hétvége is csak azért más, mert nem nyitjuk ki a laptopot.

És hogy félünk e? Igazából nem. Eleinte attól féltem, hogy a családtagjaink megfertőzödnek, de úgy vagyok vele, hogy nem foghatom a kezüket, csak reménykedem, hogy vigyáznak magukra. Én tisztában vagyok vele, hogyha elkapom, akkor kórházba kerülök. Aztán majd lesz valahogy, innentől nem gondoltam még tovább, de azt mantrázom, hogy nem lesz semmi gond és remélem, minél előbb visszakapjuk az normális életünket.

Kicsit kezd ez most így sok lenni, pedig még csak 10 napja tart. Tomi nagyon komolyan veszi a home office-t, leül reggel és tolja estig .. így inkább nekem kell Ubit lefoglalni, főleg ha call-ja van, nehogy kinyomja,de mellette legyen kaja, legyen rend, jussunk el bevásárolni is, meg legyen egy kis én-idő is. Még tanulnom kell ennek a menedzselését.