Talán egy februári nap volt, mikor nézegettem a falinaptárt és írtam át azokat a hétvégéket, amikor itt vannak a gyerekek. Majd megakadt a szemem egy hétvégén, mikor hárman vagyunk és akkor van Tomi nagymamájának a szülinapja. Én már meg azonnal láttam magam előtt, hogy hogy fog örülni, ha meglepjük. Sőt meg is néztem, hogy milyen árban vannak a repjegyek. Ja mert persze arra gondoltam, hogy mehetnénk repülővel, legalább megnézzük, hogy Ubi hogy bírja. Este hazajött Tomi, neki is beadtam, és mikor megláttam a szemében felcsillanni a fényt, tudtam, hogyha találunk olcsó repjegyet, akkor nem kérdés, hogy megyünk e. Mert végül ettől tettük függővé. A durva, hogy magunknak találtunk hihetetlenül olcsón, de Ubié többe került, mint a kettőnké. Ki van ez okosan találva, meg persze a csomag, meg hát akkor már autót is kell bérelni, de nem érdekelt. Nekem már nincsenek nagyszüleim és úgy voltam vele, hogy amennyi időt csak lehet, annyit kell a még élő rokonokkal tölteni, legyenek is bármilyen messze és kerüljön bármibe.
Hát így indult a mi első repülős utazásunk. Mivel pont a reggeli alvás idejében mentünk, gondoltam, hogy majd aludni fog. A fenéket. Úgy pörgött, ugrált, kacérkodott, szerelte az ablakot, hogy pikkpakk eltelt a másfél óra. Majd landolás közben elaludt 🙂 Megkaptuk az autót és ott folytatta az alvást, így mire megérkeztünk, viszonylag kipihent volt.
Jó volt látni, ahogy örül a Nagymamájának, és egy kicsit sem érezhető, hogy nem találkoztak karácsony óta. Úgy ment hozzá, úgy ment utána mindenhova, mintha hetente találkoznának. Na itt kezdődött az evés-hullám. Folyamatosan evett, és mindent. Azt kapta amit mi, és ebben azért sok új íz volt: otthon, amit Omi főzött, szombat este elmentünk velük egy tekézős helyre, ott betolta a virslit, vasárnap vaddisznót krumpligombóccal, utána fagyit, sütit .. mikor mi jött 🙂 És nagyon jól elvolt mindenkivel. Tök jól kijött, hogy már szombaton találkozott az egész családdal, így volt idő megszokni őket és szórakozni velük. Tényleg nagyon cuki volt, ahogy élvezte 🙂 És jó volt látni, ahogy Urmi és a többiek meg csodálattal nézték és együtt örültek, játszottak vele. És nem mellékesen, nagyon jó érzés, hogy sikerült a meglepetés.
A hazaút volt kicsit kemény, 2-kor keltünk és indultunk a reptérre, mert 250 km-re voltunk onnan. Szerencsére az úton aludt szinte végig, meg a repülőn is kb fél órát, így sikerült a legjobban átvészelni. Utána pedig két napig tartott a regenerálódás.
Ismét bebizonyosodott, hogy egy kis szeretetreméltó boldogságbomba, akit nem nagyon lehet kizökkenteni, nyitott minden újra és mindenhol feltalálja magát, és mindenkinek elrabolja a szívét 🙂 Egy mérföldkőn ismét túl vagyunk 🙂 Készülünk a következő utazásra 🙂
