Mit vasárnap. Hétvége. Undorító. Utálom. Ilyenkor mindig szomorkás, melankólikus hangulatba kerülök. Az ilyen alkalmak szülnek bennem újabb és újabb elmélkedéseket. Az előző bejegyzésen gondolkodtam sokat, hogy miért nem tudok én senkire sem haragudni. Legyen az családtag, barát, munkatárs, ismerős. Miért bocsátom meg, ha belém rúgnak, átvernek, hülyének néznek? Találtam egy nagyon nagyon jó idézetet….
“A buta nem emlékszik és nem bocsát meg; a naiv emlékszik és megbocsát; a bölcs megbocsát, de nem felejt. ” Thomas Stephen Szasz
Azt hiszem én az utolsó kategóriába tartozom. Megbocsátok mindent, de utána sokáig nem felejtem el, sőt, talán soha. Erről sokan tudnának mesélni azt hiszem 🙂 Sajnos sokszor az illetők fejéhez is vágom…. ezt pedig nekem szokták megbocsátani 🙂 Az élet egy hatalmas körforgás 🙂

Amúgy nemcsak elmélkedtem ma, hanem gyártottam egy csomó diétás édességet. Legalább ezzel feldobtam ezt a pocsék napot.