Reggeleink .. mondhatnám, hogy úgy indulnak, mint otthon vagy mint minden normális családnál, de nálunk nem. A reggelünk úgy indul, hogy megreggelizünk és megnézzük, hogy hogy áll az EUR árfolyam és persze szörnyülködünk, hogy miért nem váltottunk többet, amikor 390 volt. Bevallom, én optimista voltam, hogy hátha megy még lejjebb, de kezdem feladni és most már úgy voltunk vele, hogy amint 400 alá megy, azonnal váltunk. Így is tettünk, úgyhogy most egy hónapig elvagyunk és csak reménykedünk, hogy nem fog nagyon elszállni ősszel.

Amiről még mindig írni akartam és ami szintén fájó pont, de teljesen más hozzáállást kíván, az a benzinár. Otthon ugye be van fagyasztva és persze könnyű hozzászokni, hogy mindegy hol tankolunk, mindenhol 480. Hát itt nem. Kedden mentünk Ivánért a nagynénjéhez és már sipákolt a kocsi. Néztük, hogy 1,779, milyen “olcsó”, tankoljunk, de tök sokan voltak a kútnál, úgyhogy majd visszafele. Visszafele ugyanott már 1,759 volt. Mondta Tomi, hogy itt naponta (sőt napon belül is) változik az üzemanyag ára és általában hétvégére tolják fel, mert ugye akkor utaznak a legtöbben. Fájt is látni a számlát, hogy mennyibe is került a teletankolás és nincs levonás :(. De jól jártunk, mert hétvégére több helyen a 2 eurót is meghaladta a benzinár. Mint kiderült, szeptember 1-jén megvonták a benzintámogatást is, ezért emelkedtek így meg az árak és ezért is próbált mindenki még szerdán tankolni.

Egy olyan házban lakunk, amiben – feltételezéseink szerint – idősek laknak illetve szociálisan rászorultak. Egyik nap jöttünk haza és láttuk, hogy egy élelmiszeres autó áll a ház előtt, majd a másik oldalára jöttünk, akkor realizáltuk, hogy ez egy mozgó bolt. Mennyire jófejség, hogy az időseknek nem kell elmenni a messzebb lévő bevásárlóhelyre, hanem házhoz jön a mindent is áruló bolt. Ilyet eddig csak a filmekben láttam 🙂 Az árakat nem láttam, de lehet, hogy majd egyszer közelebb is merészkedem és megvizsgálom.

És akkor jöjjön a legizgalmasabb rész, az óvoda. Nem tudom elmondani, mennyire vártuk, hogy szeptember 1. legyen. Kedden már elsétáltunk az ovi felé, megnéztük, hogy biztos ott van e, be is kukucskáltunk és ki is jött egy hölgy, hogy menjünk be nyugodtan. Na itt elő kellett vennem a szegényes némettudásomat, elmondtam, hogy mi vagyunk a magyar család és majd csak csütörtökön jövünk, viszont nem tudjuk hányra kell jönni. Nagyon kedves volt a hölgy, mondta hogy 9-re és kérdezte Ivánt, hogy hogy hívják, meg melyik csoportba fog járni. És mivel kedves volt, ez Ivánnak is jót tett. Na és akkor eljött a csütörtök és a két fiú elindult. Abban maradtunk, hogy Tomival fogja csinálni a beszoktatást, egyrészt a nyelv miatt, másrészt meg vele kevésbé hisztizik. Itt tiszta középsős csoportba jár, kb 20-an vannak.

Első nap két órát maradtak, bemutatkozott, részt vett a reggeli meetingen, együtt tízóraiztak, majd kimentek az udvarra és még ott is játszhatott. Lett egy kis “buddyja”, aki segít neki az ismerkedésben, meg a szabályokban, többen jelentkeztek, de végül Maria lett a kiválasztott. Illetve kaptunk listát, hogy mit kell bevinni meg még volt kitöltendő papír. Péntekre összeszedtük a hacukáját (váltó nadrág, póló, zokni, gatya, esőruha, takaró és párna alváshoz – és pizsama is lehetett volna, de mondtuk hogy nekünk jó a benti ruhája), és nagy lelkesen elindult. Pénteken is 2 órát voltak, és abban maradtak Christoph-fal, az óvóbácsival, hogy hétfőn már mehet egész délelőttre, bár ő nem lesz, csak a másik csoportban lévő óvónéni, Sophie, de Iván azt mondta, hogy nem baj jó lesz így is. Fura, hogy a beszoktatási időszak 2-3 hét, és neki is, hiába középsős. Lehet, hogy a nyelv miatt kell a hosszabb idő, na de ennyi az már túlzás. Nagyon tetszenek neki a játékok, és külön sikerélménye volt, hogy ugyanazt a dalt énekeltek a játékidő végén, mint amit az otthoni oviban is szoktak és elég lelkesen jött haza, hogy jó volt az oviban.

Gondolkodtunk sokat, hogy mit lehetne csinálni a kirohanásaival meg a verekedésbe torkolló feszültségoldásával, mikoris egy véletlen folytán szembejött a megoldás. Kell neki egy bokszzsák, amit kedvére püfölhet és még erősödik is közben, meg fejlődik az mozgása. Mikre nem jók az itteni jófogás oldalak, elég olcsón sikerült hozzájutnunk, úgyhogy már csak egy helyet kell keresni ahova fel lehet lógatni, és mehetnek az itthoni edzések.

Hétvégén megint nem unatkoztunk, becsatlakoztam a gerai fB-csoportba ahol folyamatosan tolják a programokat, én meg lelkesen kiszedem ami nekünk jó lehet. Szombaton egy közeli település önkéntes tűzoltósága szervezett programot, volt ugrálóvár, lehetett tüzet oltani, utazni tűzoltóautóval így nem volt kérdés, hogy ott a helyünk. Ivánnak csak azért nem ért körbe a mosolya, mert ott volt a két füle, rettenetesen élvezte. Feltűnően türelmesen várta ki a sorát a tűzoltóautós túrára is 🙂

Vasárnap pedig ismét elővettük a bicajokat és most észak felé céloztunk be egy kisvárost (Bad Köstritz), ahol bár dáliafesztivál volt, de nem ezért választottuk, hanem mert ez sík-terep, végig a folyó mentén és csak bicajozni akartunk amíg szép idő van. Ide most jött velünk Tomi nagybátyja is. Útközben megálltunk egy őz-parknál, ahol lehetett őket etetni, ez is tetszett neki, pedig általában nem szokták érdekelni az állatok.

A fesztivál miatt egy csomó program is volt a gyerekeknek, gumi-mászófal, logikai játékok és persze az elmaradhatatlan kirakodóvásár, de hálistennek le lehet állítani, hogy nem kell mindenhol venni egy plusz kacatot. Visszafele úton már kicsit fáradt volt, de rájöttünk, hogyha sikerül kizökkenteni valamivel (ki ér előbb az x ponthoz), akkor tud ő tekerni teljes erőbedobással. 🙂 Enyhén sem erős benne a versenyszellem.

Most pedig ülök az erkélyen, élvezem, hogy ilyenünk is van, megittam a délutáni kávét és készülök a következő hétre, ami szintén tartogat mindenféle izgalmat.