Kezdeném a legfontosabb dologgal, végre tud cuppanós puszit adni. 🙂 Ennek nagyon örülök, mert eddig csak tátott szájjal odanyomta a fejét az arcunkhoz és ez volt a puszi. Na ez most megváltozott 🙂

Sajnos ez a hónap inkább a betegeskedésről szólt. Folyamatosan folyt az orra meg köhögött, de annyira nem volt komoly, hogy orvoshoz vigyem. Majd egyszercsak hivtak a bölcsiből, hogy belázasodott és menjünk érte. Elvittem a doktornénihez, aki mondta, hogy a torka is tiszta, a tüdeje is, biztos a foga, így mehet hétfőn bölcsibe (ez csütörtökön volt). Hétfőn szabin voltam, igy gondoltam kap még egy nap pihenőt, viszont annyira köhögött, szinte már fulladozott, hogy visszavittem és kiderült, hogy tüdőgyulladása van. Szerencsére az elején elkaptuk, így csak egy napig volt lázas és a negyedik napra már a köhögés is elmúlt, de azért megviselte. Sokat aludt, keveset evett, sőt volt hogy semmit 🙁 Ez pedig mivel nem jellemző rá, így tudtuk, hogy baj van. A felügyeletét meg úgy oldottuk meg, hogy egyik nap én voltam vele, másikon Apa, harmadikon Mama, negyediken Omi. Ő meg ezt nagyon élvezte. Én már kevésbé 🙂
De a lényeg, hogy meggyógyult és ment újra bölcsibe, ahol kemény három napot bírt, a negyediken hívtak, hogy ismét lázas. Inkább nem osztom meg, hogy miket mondtam és hogy reagáltam. Megint elvittük az orvoshoz, megint nem talált nála semmit, így gyógyszerrekkel megpakolva indultunk utunkra.

Szerencsére még a betegség előtt találkozott az Avis-es Mikulással, meg a kerületivel is, így nem maradt le annyira a bölcsisről. Nem nagyon ijedt meg, adott neki pacsit és örült, hogy kapott csokit 🙂

Voltak fent a Mamáék, voltunk érte együtt a bölcsiben, aminek nagyon örült. Másnap a Teták mentek érte, meg voltunk náluk is, úgyhogy mozgalmas napok is voltak. Még mindig imád tömegközlekedni, habár a metrót 3 megálló után megunja, a villamosozást viszont nagyon szereti, valószínűleg mert tud nézelődni és most gyönyörű volt a város.

Itt voltak Omiék is, először nem értette, hogy hogy kerülnek ide, eddig a telefonban látta őket, de nagyon hamar feloldódott és látszólag nagyon sok mindent értett. Péntek délelőtt csak velük volt, mert mi dolgoztunk, és nagyon jól elvoltak. Annyira jó lenne, ha többet tudnának találkozni és úgy kötődne hozzájuk is, mint Anyuékhoz és egyszerre tanulná meg mindkét nyelvet.

Advent első napjától kint van neki is az adventi naptár és mindennap hoz neki valami apróságot az angyalka. Annyira cuki, ahogy szalad oda reggelente és mutatja boldogan, ha talál benne valamit. Van, amikor egy kis csoki, van amikor keksz, volt amikor színes ceruza volt, vagy egy kicsi könyv. Nagyon szeretném, ha megmaradna ez, hogy minden apróságot értékel.

Voltunk karácsonyi vásározni is, megkóstolta a Chai Latte-t, meg a forró almalevet, mindegyik bejött neki, de szerette a fényeket is.

Egyre jobban feszegeti a határokat és én vagyok az, akinél a legtöbb mindent megenged magának, én meg ezt nehezen viselem. Próbálok türelmes lenni, meg mindent megmagyarázni, de mikor szándékosan földhöz vág mindent, ott nálam is elszakad a cérna. Egyelőre még működik a “gondolkodóágy”, de ki tudja meddig. A bölcsiben ezeknek a hisztiknek nyoma sincs, így nekünk kell okosan kezelni. És fura mód, ha ott vagyok úgy hogy mások is, akkor van a legnagyobb hiszti meg az Aja Aja .. amint kikerülök a látóképből, azonnal normalizálódik a helyzet. Ezt is nehezen viselem.

Úgy tűnik, mintha elindult volna a beszélőkéje, egyre több mindent ismétel. Végre mondja, hogy Omi, hogy Emi, miiiiiz (méz), kék, lila, zöld és az ő kis huncut mosolyával próbál utánozni minket. Még mindig úgy gondolom, hogy jobb lesz, ha elkezd végre beszélni és el tudja mondani, hogy mit akar, de majd erre térjünk vissza pár hónap múlva, mikor beindul a “de miért” időszak. 🙂