Ma reggel ismét eljutottam arra a pontra, hogy nem megyek ma sehova. Megláttam az első emaileket, és az aki eddig támogató volt és még hiteles embernek gondoltam magam körül, olyan támadójátékba kezdett, hogy minden bizalmam elszállt. Ez már akkor kezdődött, amikor egy másfél éves tervet keresztülhúztak két hete, de még hittem abban, hogy menthető a helyzet. Most már nem hiszem és most is kaptam hasonló kérdéseket, mint reggel. Sosem szerettem, amikor olyan dolgokat kérnek számon rajtam, ami még bőven az “én időm” előtt történt, és utálom, hogy mondjam meg, hogy mi történt. Hát honnan az istenből tudjam? Nyilván van tippem, de nem fogok senkit sem bemártani, inkább hagyom csöndben… Eddig azt gondoltam, hogy ezt a pár hónapot már féllábbal is kibírom, de ennyit nem ér az egész és nem fogom az embereket kockáztatni azzal, hogy olyanba kényszerítem bele őket, amivel nem értek egyet. Nagyon közel álltam ma hozzá, hogy elővegyem a telefonom és olyat tegyek, amit utána úgyis megbántam volna, de annyira nem tudom, hogy mit csináljak és hogy ezeket hogy kezeljem, hogy más kiút akkor nem volt előttem. Hálistennek délutánra annyira betáblázódtam és értelmes feladataim voltak, hogy ez ki is ment a fejemből..egészen mostanáig..