Hogy is éljük az életünket? Úgy, ahogy mi szeretnénk vagy úgy ahogy a társadalom elvárja tőlünk? Akkor ez most kinek is az élete? Hány életünk is van? Sokat gondolkodtam mostanában ezeken a kérdéseken, amire a válasz egyszerűnek tűnik, de mégsem az. Ha a társadalmi elvárások szerint élünk, akkor az a komfortzónán belül van (de mint tudjuk, csodák kívül történnek), általában békén hagynak és az hogy közben nem érezzük jól magunkat, az csak másodlagos. De van a másik verzió, amikor úgy élek, ahogy én szeretnék, a mának.. de lehet hogy ezért mások elítélnek, ilyenkor bomba robbanhat, ilyenkor mindenki beleszól minden lépésbe, de ha a halálos ágyamon vissza fogok gondolni a cselekedeteimre, akkor inkább a polgárpukkasztó és szenvedélyes dolgokra fogok emlékezni és nem pedig a papírforma szerint történésekre. Hiszek abban is, hogy mindenkinek az élete előre el van döntve és nem véletlenül találkozunk bizonyos emberekkel. Ők kellenek egyrészt azért, mert tőlük/velük tanulunk, tapasztalunk, vagy azért, mert ők innentől meghatározó tagjai lesznek az életünknek és ők fognak végigkísérni ezen az úton, akár megpróbáljuk megakadályozni, akár nem. Biztos sületlenségnek tűnik ez most itt, de épp ezen a ponton vagyok és ilyeneken jár az agyam, meg még sok minden máson is … amit majd talán egyszer megosztok..