Mostanában elég spontánra sikerülnek az estéim, főleg hogy soha nem tudom mikor végzek, így tervezni is nagyon nehéz. Ma már annyira fáradt voltam, hogy a Lehel téren jutott eszembe, hogy a laptopomat bent hagytam a cégnél.. nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek azon, hogy milyen szerencsétlen vagyok.. Épp már itthon voltam, fetrengtem a kanapén, amikor hívott Stenya, hogy nem megyünk e valahova.. Na itt kellett a spontaneitás. Kis rábeszélés után már lent voltam a ház előtt, vettünk kaját, legurultunk a Duna partra, romantikáztunk, nosztalgiáztunk, közben dumáltunk, jó sokat röhögtünk… meg ezt-azt csináltunk….. Azt hiszem, ennél mélyebb kapocs senkihez nem köt…. és nem is fog soha….. és ez kölcsönös.. hát így…