Évkezdés .. mindig nehéz. Úgy mint, mindennek a kezdete. És ezen az sem segít, hogy reggel 8-kor kezd világosodni. Később is sötétedik cserében. De nehéz így elindulni. Fizikailag is, meg mentálisan is. Egyelőre még azt sem tudom, hogy merre .. csak egyhelyben toporgok.

Ráadásul a január sosem az én hónapom. Mindig is depis meg rosszhangulatú voltam. Ez azóta változott egy kicsit, hogy Iván szülinapja január végén van és a készülődés valamennyire eltereli a figyelmemet. Ha hiszünk abban – és én hiszek benne – hogy minden okkal történik, akkor valószínűleg nem véletlen, hogy januárban született, bár ez csak most jutott eszembe ..

Bár ez nem változtat a tényen, hogy most a munkahelyemen sem érzem annyira jól magam. Eljutottam egy pontra, hogy én hiába pörgök dolgokon, ha nem haladunk előre, ha nincs következménye a dolgoknak és bár lehet, hogy egy hajóban ülünk, de sokan nem egyirányba evezünk. Ebből kell majd valahogy kimásznom és újra motiváltnak lennem. Lehet hogy segít majd ha visszatérek az irodába és azokkal veszem magam körül, akiket értékes és értelmes embereknek tartok.

Óvoda – hétfőn nem ment. Omival volt és úgy indult el itthonról, hogy ő most csak németül fog egész nap beszélni. De kedden már ment. Kérdeztem este, hogy mi volt aznap a legjobb dolog és mondta, hogy az hogy végre mehetett óvodába. És ezt olyan jó hallani. Amit még beszéltünk, hogy furamód itt nincsenek olyan konfliktusai mint otthon. Nem tudom, hogy ez a nyelvtudása miatt van, vagy csak a közeg más. Vagy csak az, hogy itt megtalálta azokat a kisbarátait, akikkel nagyon egymásra találtak. Van egy kisfiú, aki bár nekem kicsit fura, de úgy tűnik, hogy nagyon szeretik egymást. Az egyik szombati programon (később írok róla) is együtt voltak és volt nagy öröm, amikor megjelent Jannick is.

Na de a hétvégét csak sikerült felpörgetnünk és kicsit kibillennem a melankóliából. Péntek este munka/ovi után Omiék bedobták, hogy menjünk el a Thüringer Glitzerwelt-be, ami kb olyasmi lehet, mint otthon a Lumina park – bár ott még nem voltunk. Én néztem ezt már régebben, de egyrészt messze is van tőlünk – kb 80 km – meg nagyon drága is volt a belépő – 15 euro. De így, hogy együtt mentünk és osztoztunk a költségeken, azt mondom, hogy nagyon megérte. Egy tópartján volt az egész, csodálatosan megvilágítva a karakterek, kivilágított játszótér, gyönyörű Jéghercegnő és a kastélya. Tényleg egy csodahely. Az egyetlen fekete foltja a 6,5 euroért árult tenyérnyi lángos, amiért először beálltunk a sorba, de mikor megláttuk, hogy mekkora, gyorsan ott is hagytuk.

Másnap délelőtt a fiúk magamra hagytak a takarítással, ők meg elmentek a Bauhausba, ahol minden hónap első szombatján gyerekdélelőtt van és most épp rakétát készíthettek a gyerekek. És ahogy írtam feljebb, extra meglepetés volt, hogy ott volt a barátja is és együtt tölthették a délelőtt egy részét.

Tomi a héten hallotta a rádióban, hogy szombat délután Knutfest lesz Wünschendorfban. Ez egy svéd hagyomány, miszerint összegyűjtik a karácsonyfákat és egy kis falusi ünnepség keretében egyben elégetik őket. Eredetileg január 13-án ünneplik, de itt minden héten van valahol. A szomszéd faluban a helyi önkéntes tűzoltók szervezték és minden fenyőfa után járt egy pohár forralt bor, a gyerekeknek volt ugrálóvár, szólt a zene, tényleg nagyon hangulatos volt. Így hivatalosan is vége a karácsonyi időszaknak.

Ma délben tudatosult bennem, hogy már csak két hétvégénk lesz itt és már mindkettőre van is programunk. Hihetetlenül gyorsan elment ez a pár hónap és ahogy most végignéztük Iván fotóalbumát, elég aktívra is sikerült.

Hétfőn Omiéknál kezdtünk, ahol a gyerekek megkapták ottani ajándékokat. Sajnos nem úgy sikerült ahogy szerettük volna, mert mindketten (Omi meg Opa) lebetegedtek, de azt hiszem, hogy ebből is sikerült kihozni a legjobbat. Imádom amikor Iván kibont egy ajándékot és azt mondta hogy pont ezt szerettem volna. Kb mindenre ezt mondta 🙂 Majd őket otthagytuk regenerálódni és indultunk a nagycsaládos ebédre. Majdnem teljes volt a létszám, 4-en hiányoztak a 25-ből és azt kell, hogy mondjam, hogy sokkal jobb volt, mint vártam. Bár a hely nem annyira volt felkészülve – 4 éve ahol voltunk, ott volt karácsonyi étlap 5 féle kajával, ami mind kész is volt így rendelés után 5 perccel már ettünk – a kajára várnunk kellett majdnem 1 órát, de addig a gyerekek tök jól elvoltak. Iván most találkozott másodszor a másodunokatesóival, akik 3 hónappal idősebbek nála és bár tök más mentalitás, meg nevelés, de tök jól elvoltak. Ebéd után a Marioéknál folytatódott a partizás egészen vacsora utánig.

Szerdára én pihenőnapot kértem. Szükségem volt arra, hogy ne menjünk sehova, ne ugráljak egész nap, így amit muszáj volt megcsináltam és végre nekiestem a “Micsoda Anyák” című könyvemnek, amit még októberben rendeltem meg és idáig ott várt Battán. 1 nap alatt kivégeztem, ami azért nagy jó, mert idén nem volt szinte 1 könyvet sem türelmem elolvasni, vagy legalábbis nem emlékszem rá. A másnap is hasonlóan telt, majd csütörtökön elmentünk Jénába, ahol a fiatalok korcsolyázhattak. Iván nagyon ügyes volt, bár azért előtört belőle az akaratosság és inkább elesett, de nem fogadta el a segítséget.

Hihetetlen kitartó tud lenni, amit egyszer a fejébe vesz, azt addig csinálja és gyakorolja, amíg nem megy. Eleinte a pingvinnel körözött, de aztán elengedte és önállóan próbálta. Így van a fütyüléssel is, képes répát enni folyamatosan, és gyakorol, hogy tudjon fütyülni. 🙂 Mi pedig addig iszogattunk és nézelődtünk.

Péntek reggel 4-kor keltünk, mert vittük a gyerekeket a berlini reptérrel, sajnos véget ért a vakációjuk velünk töltött része. Megvártuk, amíg átmennek a securityn és utána el is jöttünk. De azért nem ment minden flottul, mert ott kiszedték a csomagjaikat és átnézték, majd már úton voltunk, mikor Emi hívott, hogy mivel nincs szülői nyilatkozat náluk, nem akarják felengedni őket a gépre. Vicces módon, elég volt egy whatsapp üzenet és mehettek is.

Mire mi elértünk Lipcsébe, addigra ők megérkeztek Budapestre 🙂 Eredetileg Drezdába készültünk, de mivel akivel találkoztunk volna, lebetegedett, így gyors újratervezés és inkább Lipcsében álltunk meg, ami útba is esett. Ott van Primark, amit én nagyon szeretek, legalábbis gyerekruha téren, mert olcsó és nagyon jó minőség. Utoljára másfél éve Bécsben voltunk és amit ott vettünk Ivánnak még mindig jól tartja magát. Majd Iván kívánsága az volt, hogy a Mekiben együtt (nem is ettünk ott mióta kint vagyunk). Nem tudom, hogy otthon milyenek az árak, de itt 20 euro-t fizettünk a három menüért, ami szerintem borzalmasan sok.

Este mentünk volna még lángospartyra, de mivel Iván nem aludt a kocsiban, így estére kidőlt és aludt szombat reggelig.

A szilveszterünk nyugis volt, nem terveztünk sehova se menni, viszont itt olyan tűzijáték volt éjféltől (igazából már délután elkezdődött ahogy besötétedett), hogy csak ki kellett állnunk az erkélyre egy pohár pezsgővel és fél órán keresztül nézhettük a kb privát előadást 🙂 Mi is vettünk párat, de csak kicsiket és 6 után – amikor már engedélyezett volt – kilőttük, hogy Iván örüljön. De a nagyja utána jött, nem tudom, hogy mennyi pénzt lőhettek el, de folyamatosan ment és lőtték az emberek.

És hát újév .. óév. Nem panaszkodhatunk, elég jó évünk volt. 1 éve ilyenkor azt mondtam, hogy 2022 az utazás éve lesz. Nem pont így gondoltam, de végigutaztuk az évet. Nagyon jó volt a tavaszi olasz utunk is, kellően feltöltött és 2023-ban is szeretnék március/áprilisban elmenni valahova egy hosszú hétvégére. A többi utazás meg Németországba/ban volt. Ami pedig a tervünk volt és a célunk, azt elértük, Iván megtanult németül és nagyszerűen is használja a mindennapokban is. Tegnap este megkérdeztük, hogy melyik ovit szereti jobban és most azt mondta, hogy a németet. Nem tudom, hogy ez pillanatnyi gondolat volt, vagy tényleg így érzi, de jó volt hallani megerősítésnek.

Amire büszkék vagyunk 2022-ben és amiért hálásak vagyunk:

• sikerült megvalósítani a tervünket és kiköltözni fél évre
• Iván megtanult németül
• rendeződtek félrement családi kapcsolatok
• kifizettem a lakáshitelemet, így ide már tiszta lappal érkeztem
• bármit elterveztünk, kis módosítással, de minden megvalósult
• és végül de nem utolsósorban, minden okkal történt és minden úgy, ahogy és amikor történnie kellett

2023 – mit is várunk tőle? Ne legyen rosszabb, mint az előző volt. De a legfontosabb, hogy egészségesek maradjunk. Látjuk a környezetünkben is, hogy hiába van pénz, hiába van meg minden, ha nincs egészség, nincs semmink. Amin pedig dolgoznom(nunk) kell az a felszaladt kilók eltüntetése, az, hogy elfogadjam, hogy vannak dolgok, amiken nem tudok változtatni, mert nincs ráhatásom, nem vagyunk egyformák és mindenki máshogy gondolkodik és cselekszik, és ezen ne húzzam fel magam. Ez igaz a magánéletre is, meg a munkára is. Illetve, hogy ne másoknak akarjak megfelelni. Muszáj néha önzőbbnek lenni, és magamra is figyelni, és nem azzal foglalkozni, hogy mások mit gondolnak, mások mit mondanak.

Utazás 2023-ban? Lesz, az biztos. Vannak vadabb terveim, vágyaim, messzebbi tervek, közelebbiek, majd meglátjuk, hogy mi valósul belőle.