Évkezdés .. mindig nehéz. Úgy mint, mindennek a kezdete. És ezen az sem segít, hogy reggel 8-kor kezd világosodni. Később is sötétedik cserében. De nehéz így elindulni. Fizikailag is, meg mentálisan is. Egyelőre még azt sem tudom, hogy merre .. csak egyhelyben toporgok.

Ráadásul a január sosem az én hónapom. Mindig is depis meg rosszhangulatú voltam. Ez azóta változott egy kicsit, hogy Iván szülinapja január végén van és a készülődés valamennyire eltereli a figyelmemet. Ha hiszünk abban – és én hiszek benne – hogy minden okkal történik, akkor valószínűleg nem véletlen, hogy januárban született, bár ez csak most jutott eszembe ..

Bár ez nem változtat a tényen, hogy most a munkahelyemen sem érzem annyira jól magam. Eljutottam egy pontra, hogy én hiába pörgök dolgokon, ha nem haladunk előre, ha nincs következménye a dolgoknak és bár lehet, hogy egy hajóban ülünk, de sokan nem egyirányba evezünk. Ebből kell majd valahogy kimásznom és újra motiváltnak lennem. Lehet hogy segít majd ha visszatérek az irodába és azokkal veszem magam körül, akiket értékes és értelmes embereknek tartok.

Óvoda – hétfőn nem ment. Omival volt és úgy indult el itthonról, hogy ő most csak németül fog egész nap beszélni. De kedden már ment. Kérdeztem este, hogy mi volt aznap a legjobb dolog és mondta, hogy az hogy végre mehetett óvodába. És ezt olyan jó hallani. Amit még beszéltünk, hogy furamód itt nincsenek olyan konfliktusai mint otthon. Nem tudom, hogy ez a nyelvtudása miatt van, vagy csak a közeg más. Vagy csak az, hogy itt megtalálta azokat a kisbarátait, akikkel nagyon egymásra találtak. Van egy kisfiú, aki bár nekem kicsit fura, de úgy tűnik, hogy nagyon szeretik egymást. Az egyik szombati programon (később írok róla) is együtt voltak és volt nagy öröm, amikor megjelent Jannick is.

Na de a hétvégét csak sikerült felpörgetnünk és kicsit kibillennem a melankóliából. Péntek este munka/ovi után Omiék bedobták, hogy menjünk el a Thüringer Glitzerwelt-be, ami kb olyasmi lehet, mint otthon a Lumina park – bár ott még nem voltunk. Én néztem ezt már régebben, de egyrészt messze is van tőlünk – kb 80 km – meg nagyon drága is volt a belépő – 15 euro. De így, hogy együtt mentünk és osztoztunk a költségeken, azt mondom, hogy nagyon megérte. Egy tópartján volt az egész, csodálatosan megvilágítva a karakterek, kivilágított játszótér, gyönyörű Jéghercegnő és a kastélya. Tényleg egy csodahely. Az egyetlen fekete foltja a 6,5 euroért árult tenyérnyi lángos, amiért először beálltunk a sorba, de mikor megláttuk, hogy mekkora, gyorsan ott is hagytuk.

Másnap délelőtt a fiúk magamra hagytak a takarítással, ők meg elmentek a Bauhausba, ahol minden hónap első szombatján gyerekdélelőtt van és most épp rakétát készíthettek a gyerekek. És ahogy írtam feljebb, extra meglepetés volt, hogy ott volt a barátja is és együtt tölthették a délelőtt egy részét.

Tomi a héten hallotta a rádióban, hogy szombat délután Knutfest lesz Wünschendorfban. Ez egy svéd hagyomány, miszerint összegyűjtik a karácsonyfákat és egy kis falusi ünnepség keretében egyben elégetik őket. Eredetileg január 13-án ünneplik, de itt minden héten van valahol. A szomszéd faluban a helyi önkéntes tűzoltók szervezték és minden fenyőfa után járt egy pohár forralt bor, a gyerekeknek volt ugrálóvár, szólt a zene, tényleg nagyon hangulatos volt. Így hivatalosan is vége a karácsonyi időszaknak.

Ma délben tudatosult bennem, hogy már csak két hétvégénk lesz itt és már mindkettőre van is programunk. Hihetetlenül gyorsan elment ez a pár hónap és ahogy most végignéztük Iván fotóalbumát, elég aktívra is sikerült.