Egyik este rendhagyó estimesét tartottunk:

• Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú. Ennek a kisfiúnak az egyik kedvenc mesélje a …
• … Paddington ..
• Igen, és ennek a kisfiúnak volt egy kívánsága, miszerint el szeretett volna utazni ..
• .. Londonba ..
• Igen és miért pont Londonba?
• Mert ott lakott Paddington, és meg szerette volna nézni a házát.
• Így van. Hát akkor holnap reggel megyünk Londonba.
• Tényleg? Tényleg megyünk Londonba? Nem vicceltek?

Így lett vége az estimesének és másnap felkerekedtünk, felültünk a hajnali gépre és London felé vettük az irányt.

Régóta nézegettem már egy napos utakat, Iván régóta mondta, hogy szeretné megnézni Paddingtont Londonban, és mivel hála Károly koronázásának, akciós volt a repjegy, így adta magát, hogy Iván ezt kapja névnapjára.
Azért ez az egy napos túra (igazából 12 órás) elég nagy előkészületet igényelt, hogy minden beleférjen, de ne is legyen túltolva. Vonattal mentünk be a városba, megnéztük a házat, ahol Paddington a filmben lakott, elmentünk Paddington állomásra, ahol minden a kis maci körül forgott, találkoztunk az unokatesómékkal, akivel a fiúk még sosem, és én is legalább 5 éve utoljára.

Majd miután egy gyors közös kávézás után elköszöntünk egymástól Nottinghillbe sétáltunk, ahol megkerestük Mr Gruber boltját, aminek elég fontos jelentősége volt a filmben.

Egy londoni látványosság fér bele ebbe a napba, ez pedig a London Eye, aminek ahogy vártam is, nagy sikere volt, bár itt Iván már eléggé kókadozott. Hozzájárult, hogy nagyon meleg is volt, meg tömeg is, de becsületesen végigtolta velünk a napot és a 12 km sétát (na jó, ő 10-11-et, mert a többit Tomi nyakában utazta.

Nagyon fárasztó nap volt, utána pár napig még nyígtunk, de azt gondolom, hogy egy ilyen ajándék ezerszer többet ért neki, mint bármilyen tárgyi dolog és mikor azt mondta kis elpilledés után a metrón, hogy ez volt a legjobb ajándék, amit valaha kapott tőlünk, akkor úgy gondoltam, hogy jól döntöttünk.

Ez az üzenet várt minket, amikor kinyitottuk szombat este itthon az ajtót. Mert igen, hazatértünk. Nagyon jól esett és tök jó meglepi volt, főleg a hosszú út után. Véget ért az 5 hónapos kalandunk. Egy hete már benne volt a levegőben, hogy itt a vége, feszültebbek voltunk, szomorúak és nehéz volt a búcsú mindentől és mindenkitől. Plusz feszültségként pedig ott volt, hogy hogy fogunk ennyi cuccot bepakolni a kocsiba. Tomi hétfőn még próbált nyugtatni, de ahogy gyűltek a csomagok, úgy tűnt el az ő nyugodtsága is.

Végül két szatyor kivételével minden befért, de a végén már a ruháinkat a különféle lyukakba próbáltuk betömködni, hogy beférjenek 🙂 Majd 8 előtt pár perccel útnak indultunk .. nehéz volt, hisz azért ennyi idő alatt lehet kötődni, meg lehet szeretni ismeretlen embereket, mégiscsak családtagokat hagytunk ott és félbehagytunk egy folyamatot, ami remélhetőleg nem fog visszafordulni, de azért bennem van, hogy mi van ha … Ez pedig Iván nyelvtudása.

Fura érzés, mert 8 órás út után először beköszöntünk a szüleimnek, meg hazajöttünk felcuccoltunk, elkezdtünk kipakolni, de rájöttem, hogy csak jobb lett volna úgy hazajönni, hogy kitakaríttatjuk valakivel a lakást. De ma ki lett takarítva, el van pakolva minden és ahogy itt ülünk a kanapén, megy a tv-ben a Paw Patrol, olyan mintha az egész egy nagyon jó álom lett volna és semmi nem változott volna. Onnan tudom, hogy nem álom volt, hogy a két fiú egymással németül beszél, ez pedig előtte nem történt meg. Bár Tomi mondta, hogy amikor valamit mondtam, akkor a kinti lakásunkra azt mondtam, hogy “otthon”, ami mutatja, hogy tényleg otthon éreztem magam.

Amúgy az utunk tényleg jó volt, forgalom sem volt és olyan gyönyörű helyeken jártunk, ahogy átjöttünk a hegyeken, amilyet még életemben soha nem láttam.

Hogy is összegezném ezt a majdnem fél évet?? Eddig életünk egyik legjobb döntése volt belevágni és Gerába menni. Közelebb kerültünk a családhoz – akiknek nem lehetünk elég hálásak, amiért ennyit segítettek és támogattak mindenben – , megismertünk új embereket – a végére az is közvetlen lett, aki az elején nagyon tartotta a távolságot – , Iván is újabb újdonságot látott a világból, lettek új barátai és ami a legfontosabb, hogy megtanult németül folyékonyan, akcentus nélkül, a fő cél pedig ez volt. Az, hogy közben kirándultunk, felfedeztünk egy csomó szépséget már csak hab a tortán.

És, hogy mit hoz a jövő? Nem tudjuk, lehet, hogy maradunk, lehet hogy nem, de az biztos, hogy merni kell nagyot álmodni, merni kell bátornak lenni és kockáztatni, mert nagyon megéri.

Kerek évfordulóhoz értünk, vagyis nekem már elég kerek az 5. Néha úgy érzem, hogy pikkpakk eltelt, néha meg úgy hogy jaj milyen hosszú idő volt, de az tény, hogy eseménydús volt. Nem tudom hány gyerek mondhatja még el magáról,hogy ennyi minden történt vele az első 5 évében. A héten sokat nosztalgiáztunk, hogy mi történt 5 évvel ezelőtt 🙂

Az előző születésnapján már tudtuk, hogy az év második felét Németországban töltjük, így próbáltuk erre felkészíteni. Néha azt gondoltuk, hogy flottul megy, néha azt hogy nem, de az majd egy külön post lesz, hogy mi lett a végeredmény. Most viszont, ahogy már szoktam is, összegzem (magamnak és talán majd neki), hogy milyen is ez az 5 éves fiatalúr.

• az első ami eszembe, hogy jut egy energiabomba, idén simán letekerte a 25 km-es bicajtúrát, vagy lefutotta a 7 db 400 méteres kört
• a memóriája még mindig tökéletes, olyanokra emlékszik elég nagy részletességgel, aminél mi dobunk egy hátast
• rendkívül kedves mindenkivel és nyitott. Szereti megválogatni, hogy kit ölel meg, de nagyon furcsàllja, amikor nem kapja vissza. Nehéz megértenie, hogy nem mindenki olyan közvetlen, mint ő. Talán ezért is szereti őt a kisbarátja az oviban, mert egy szeretetgombóc
• A jószívűségét mindenki megjegyzi, képes egy kocka csokit is háromfelé osztani, hogy jusson mindenkinek. A testvéreivel meg pláne mindent is meg akar osztani
• tavaly boldogan írtam, hogy már egyedül alszik el .. na ez változott, sem délben sem este nem hajlandó egyedül elaludni, kell neki hogy valamelyikőnk ott feküdjön mellette meseolvasás után és simogatni kell a hátát vagy pocakját 🙂 és sokszor éjszaka is szól és akkor be kell mellé feküdni
• továbbra is megeszik majdnem mindent, a kedvenc kajájára a brokkolit mondja a mai napit, bár szerintem ezt már csak megszokásból 🙂 Ami nem megy az a gomba, a joghurt bizonyos fajtái, a spárga, a sajt néha. Vannak tiltólistás termékek, amiket nem ehet: GUMICUKOR, nagy cukortartalmú édességek, néha forrócsoki
• mindezek mellett sokszor kiborít minket a hisztijeivel. Ilyenkor mintha egy kisördög belészállna, se kép se hang csak sikit, ordit és verekszik. Mivel iszonyú erős, ezért nagyon nehéz őt lenyugtatni és inkább vettünk egy boxzsákot, azt püfölheti ilyenkor, általában működik is. Utána jön a nyugodt duzzogás, majd megint cuki.
• rendkívül hálás tud lenni minden apróságért, legyen akár egy kis csoki, egy lufi, vagy ha veszek neki valami új ruhát, mindent sokszor megköszön
• még mindig benne van az, hogy ő mindent ki akar próbálni, azt is amihez esetleg még kicsi és megsértődik, ha nem engedjük
• rendkívül gyorsan vág az esze pl ahogy írtam is, porszivózásért jár 10 perc tablet-idő, erre ő közölte, hogy ő akkor kétszer fog porszívózni
• fél a sötétben és a fürdőbe se mer bemenni, ha be van húzva a zuhanyfüggöny, mert tuti ott vannak a szörnyek
• kedvenc meséi még mindig a Paw Patrol, a TűzoltóSam, de most már végigtud nézni egy hosszabb filmet is, és karácsonykor imádta a Karácsonyi krónika 1-2-t, A Jégvarázst is többször megnézte magyarul meg németül is, volt egy időszak amikor folyamatosan Grincset nézett (szigorúan a mesét), szóval most már megpróbálhatjuk megint akár a mozit is
• gyönyörűen és folyékonyan beszél németül, ezt a feedbacket kaptuk a családtól és az óvódából is, hogy hihetetlen, hogy fél év alatt ezt sikerült elérnie (persze türingiai dialektussal :D).
• rendkivül nagy a mozgásigénye és ha nem mozogha ki magából, vállalhatatlan lesz a viselkedése
• még mindig alszik délben
• még mindig csak a jármûvek érdeklik, pl egy állatkertbe felesleges menni vele, mert unatkozik
• mindenrôl van véleménye és ezt a választékos szókincsével ki is fejezi
• egyre többször használja a mi kifejezéseinket (“nem akarod tudni, hogy mi lesz ha háromig számolok” vagy “tudod, hogy mi az, hogy türelem?”

A ma reggel viccesen indult, mert bár nagyon várta a szülinapját, de nehezen tudott felkelni, először közölte, hogy ő fáradt, és majd később hozzuk a tortát, de utána mondta, hogy ez a legjobb szülinap eddig és ő nagyon örül 🙂 Azt hiszem, tényleg boldog volt neki.

A héten most nem is jegyzeteltem és teljesen el is felejtettem, hogy írnom kellene. A hétköznapok mentek a maguk útján. Benne volt a levegőben, hogy pakolni kellene, de csak vasárnap jutottunk el oda, hogy akkor elő a dobozokat, zsákokat és elkezdtük megtölteni őket. A “spájz”-ból elvitték a polcokat is, így adta magát, hogy itt az idő. Úgyhogy most a lakás minden pontján van valami csomag. Ahogy Iván fogalmaz, kupedráj van (kupleráj) mindenfelé. A hét közepén összerakjuk majd egy kupacba, hogy lássuk mennyi cuccunk van és hogy fogunk beférni a kocsiba.

De hogy mi is történt, mert azért a hét második felé elég eseménydúsra sikerült. Pénteken Omi meghívott minket vacsizni egy itteni indiai étterembe. Én szeretem az indiai kaját, de a gyomrom nincs barátságban a curryvel, az indiai étteremben pedig talán még a levegőben is van curry. Volt gyerekmenü, de még az is csípős volt, így Iván rizs evett meg az én Pakorámból falatozgatott. A mango lassi sem jött be neki, azt hiszem maradunk az olasz kajáknál 🙂 De amúgy gyönyörű hely volt, és minden nagyon jól, nézett ki.

Szombatra pedig meg volt hirdetve a szülinapi buli. A fiúk rendbe szedték a lakást, én meg elfoglaltam a konyhát és előkészültünk a bulira. Megcsináltam a Paw Patrolos (mi más) tortát, csináltunk sós falatkákat, virslist táskát, sós rudat, pizzás csigát. Majd jött az ebéd utáni alvás, és addig mi feldiszitettük a lakás.

Majd mikor felébredt, nagyon cuki volt, mert mint utólag kiderült, ő nem rakta össze, hogy mi lesz itt, és csodálkozva nézett körül, hogy neki most partyja lesz és jönnek vendégek is 🙂 Annyira cuki volt, ahogy zavarba jött és mondta, hogy ő most nagyon boldog és nagyon örül. Majd ki is ment az erkélyre, hogy várja a vendégeket. Mindenki el tudott jönni és nagyon örült mindennek. Mondta is este, hogy ez volt eddig a legjobb nap és nagyon jól sikerült a partyja 🙂

Volt egy kis baki, mert elküldtem Anyukámnak a tortát, mikor kész lesz, ő meg mondta alvás után, hogy felhívja a Mamát és észrevette a tortát. Mondta, hogy ő pont ilyet szeretne a szülinapjára 🙂 Sikerült elhessegetni a gondolatot, de utána este mondta is, hogy pont olyan tortája volt, mint amit látott a képen 🙂

Mivel szombat este óriási hóesés meg hóvihar volt, így adott volt, hogy vasárnap lesz szánkózás. Mivel mi pakolást terveztünk, így adta magát, hogy mikor Omi felajánlotta, hogy elviszi szánkózni, akkor kb már öltözött is. Még jó, hogy van váltásoverállja meg mindenből több, mert ilyenkor fetreng a hóban, meg minden szűz hóba hóangyalkásat játszik.

Délután pedig Móniékhoz mentünk, akik Gera szélén laknak. Eredetileg ez egy különálló falu volt, később csatolták a városhoz. Eddig is cuki hely volt, de ilyenkor hóban, gyönyörű. Felettük egy hegyoldal, előttük pedig egy hatalmas rét, ami most fehér volt, és lehetett szánkózni. is. Gyönyörű volt az egész. Valamennyire már olvadt, meg vizes volt a hó, de muszáj volt kihasználni, főleg, hogy otthon kevés esély lesz, hogy lesz hó.

Azért remélem, hogy mikor megyünk haza, akkor már tiszta utunk lesz. Hát akkor jöjjön az utolsó hét 🙁

Elindult a visszaszámlálás .. két hét múlva ilyenkor már otthon leszünk. Nagyon fura érzés és nagyon rossz. Én tényleg szeretek itt lenni és ha most feltennék a kérdés, hogy akarok e még maradni egy hónapig, azonnal rávágnám, hogy igen, pedig van több olyan ok is, ami miatt nem. De többségében több érv szól mellette. Ezen a héten nem is történt semmi különleges, mindenki csinálta a dolgát, már semmi újdonság nem történik az életünkben. És bár már régóta itthon érzem magam, meg berendezkedtünk, beilleszkedtünk, mégis most van az, hogy akkor beállt minden állandóra. Erre pont most lesz vége. Többen kérdezték, hogy ha már fél év, miért nem február vége, miért január vége … Valamiért fél tanévben gondolkodtunk végig.

Augusztusban indulás előtt két héttel már a fél szoba tele volt pakolva, azzal amit hoztunk. Most is tudnék már pakolni, de valamiért nem megy. Mert ha elkezdek pakolni, akkor az már olyan vége-feeling, azt meg nem szeretném. Majd jövő vasárnap, amikor lement a családi banzáj, és már el tudunk pakolni egy csomó mindent, amit már az utolsó héten nem használunk.

A hétvégénk is tök nyugis volt. Iván a nagynénjééknél volt, traktoroztak, meg játszottak a szomszéd kisfiúval, mi meg kihasználtuk az időt és elmentünk a Globusba, ami kétszer akkor mint a Kaufland, nyilván sokkal nagyobb választékkal. Sajnos türelmem még mindig nem nagyon van a vásárláshoz, de igy is volt olyan sor, ahol több időt eltöltöttem, meg egy csomó mindent vinnék haza. De nyilván a kocsiban limitált helyünk van.

Na de még van két nagyon intenzív hét előttünk, azt megpróbáljuk kimaxolni és még mindent is belerakni 🙂