Most, hogy ilyen takonyidő van, Iván már nem bicajjal jár oviba, így tök jó vele kézenfogva hazasétálni és beszélgetni. Ilyenkor olyan cukin mesél, meg elmondja a kis véleményét. Ugyanilyen jó vele amikor reggel felkel, átjön hozzánk és elkezdünk beszélgetni. Fel tudja dobni a napkezdést. Mindig elcsodálkozunk ilyenkor, hogy mikor nőtt meg ennyire, és milyen gyorsan eltelt ez az 5 év.

Hétfőn este már ment a lázas készülődés, pucolta a cipőjét, rendet rakott a játékai között, hogy a Mikulás biztos be tudjon jönni.

Meg is érkezett, kapott szokásos csomagot, hasznos dolgokat (fogkefe, fogkrém) és természetesen virgácsot is. De még annak is örült. Bár úgy tűnik, hogy túltoltuk, de nem. Próbáltunk olyan ajándékokat venni, amik kis dolgok meg hasznosak. Érkezett hozzá Grincsy is, aki Elf-et célozta be helyettesíteni, de idén nem annyira voltam fogékony és kreatív. Pedig mikor kitaláltam októberben még lelkes voltam, de valahogy ez mostanra eltűnt, így csak egy új kisbarátja lett.

Az ovisokkal délelőtt elmentek az egyik helyi áruházba mert oda is vittek csizmát, és azt is megkapták feltöltve. Nagyon cuki ez a kezdeményezés. Majd délután a Marioék mentek érte és elmentek együtt a könyvtárba, ahol megint ott volt a Mikulás meg felolvasták a történetét. Erre azt mondta hogy uncsi volt 😀 Kapott tőlük egy zenélő vonatot, de igazából nem is ez volt a legnagyobb ajándék tőlük, hanem az a szeretet, amivel körülveszik és amennyit foglalkoznak vele. Majd megjött Moni is az ő Mikulás-ajándékaival, úgyhogy csodálatos kis napja volt.

Szerdán az oviban volt karácsonyi buli. Voltak sütik, forró csoki, forralt bor, karácsonyi zene, kézműveskedés és természetesen Mikulás. Amit persze a gyerekek azonnal levágtak, hogy Christoph volt, az óvóbácsijuk. És megértettük hogy miért tiszta sár mindig a gyerekünk ruhája. Hát mert azt játszották, hogy nekifutásból térden csúsznak a sárban… nice. De nagyon élvezték és jó volt látni őket, hogy tényleg szeretik egymást a gyerekek. Végre sikerült fotót csinálni a barátaival is, meg a nevelőivel is, ami majd bekerül az albumába.

Csütörtök reggel úgy kelt, hogy fáj a dereka, meg a szeme is fura volt, de elment oviba. 9 előtt hívtak minket, hogy menjünk érte mert lázas. Nyilván azonnal ugrottunk, hazahoztuk és tényleg rosszul volt, mert szó nélkül befeküdt a szobájában az ágyába és ott is volt, délutánra jött ki a kanapéra, de az összes callunkat végigaludta. Mivel én nem vagyok gyógyszermániás, így csak délután 4-kor kapott lázcsillapítót mikor már 39 fölé ment, addig úgy voltam vele, hogy dolgozzon csak a kis szervezete a bacik ellen. Estére már teljesen jól lett legalábbis az étvágya visszatért – előtte csak gyümölcssalátát evett – úgyhogy tudtuk, hogy nagy baj nincsen. Éjszaka még lázas volt, de reggel úgy kelt, mint akinek semmi baja. Azért még pénteken itthon kellett maradnia, de hálistennek itt nem veszik annyira szigorúan és nem kell orvosi igazolást vinnünk. Azt mondták, hogy most 48 óra megfigyelés és ha nincs semmi baja akkor következő nap mehet. Most jól is jött ki, hogy hétvége előtt történt, így volt még két napja regenerálódni.

Szombatra gondoltuk bepótolni a múlt héten elmaradt erfurti karácsonyi vásárt, és először meg is ijedtem, hogy na megint ugrott a betegség miatt, de szerencsére Iván jobban lett, így fél 2-kor felültünk a vonatra és elindultunk Erfurtba. A net szerint ez a karácsonyi vásár benne van az európai Top5-ben, így pláne kíváncsi voltam rá. Nagyon jó volt az infrastruktúra, mert az állomáson felültünk a villamosra és 3 megállóval később a célállomáson voltunk. Gyönyörű volt az egész piac, ráadásul Ivánnal felültük az óriáskerékre és fentről is láthattuk. Egy igazi meseváros. Igaz nagy volt tömeg, de a látvány mindent kárpótolt.

Olvastam, hogy idén a Bazilikánál lévő piac lett a legszebb európai, de az szerintem meg sem közelíti ezt. Az árakról pedig nem is beszélve, hogy itt minden megfizethető, nem úgy mint otthon. Egy forralt bor 3 euro, egy roster zsömlében 4 euro, de egy főétel is 8-9 euro max. Fura mód itt nem volt egységes bögre, kb minden standon másban adták a bort, így így is sikerült megtalálnunk a legszebbet. Sajnos Iván nem aludt délben, és hamar elfáradt, így csak kb 2 órát voltunk, de ez is csodás élmény volt.

Mindig csak a jó dolgokról mesélek, de azért nem mindig minden meseszerű. A héten egy barátom megkérdezte, hogy ténylegesen hogy vagyunk? Tényleg ilyen jó minden, mint ahogy instán látszik? Mondtam, hogy igen persze, de nyilván itt is vannak nehézségek, meg kihívások – ahogy otthon is – , de azt gondolom, hogy mindenen túl lehet lendülni, ha akarjuk. Nyilván nekünk kettőnknek a legnagyobb challenge, hogy 0-24-ben össze vagyunk zárva, nincs semmi külön töltött idő és ez megedzi az idegeinket. De azzal, hogy beszélünk róla, meg foglalkozunk vele, talán is meg is fogjuk tudni oldani. Amire figyelnünk kell, hogy a feszültség azonnal Ivánon csapódik és ilyenkor teljesen megzakkan, de igazából haragudni sem tudok rá, meg őszintén “megbüntetni” sem, mert az összes ilyen hisztijének oka van. Meg hát ő a mi őszinte tükrünk. Ha mi jól vagyunk, ő is, ha mi feszültek vagyunk, ő is. De másfél hónap múlva vége a kalandunknak és utána visszatérünk a régi életünkbe. Én őszintén már várom, hogy bemehessek újra az irodába, találkozzak emberekkel (pedig régebben ilyet nem mondtam) és érjenek máshol is impulzusok.