Egy hónapja vagyunk itt és nagyon gyorsan eltelt ez az idő, félő, hogy a következő 4 még gyorsabban elrepül.

A hétfő nem úgy kezdődött ahogy terveztük. Mivel itt hétfő-kedd ünnep volt (hétfő bridgeday, kedd meg Gyereknap) és nekünk nem, ezért az volt a terv, hogy Omival mennek kirándulni valamerre, de sem az idő nem volt jó, sem az egészsége, ezért Omival voltak otthon, játszottak, rajzoltak, mesét néztek és csak úgy együtt voltak. Keddre vettünk ki szabit, szintén kirándulást terveztünk, de nem gondoltuk jó ötletnek egy egész napos túrát, így délelőttre megbeszéltem az otthoni óvónénikkel, meg felhívnak minket ezzel is meglepjük őt. Nagyon nagyon örült, bár eléggé zavarban is volt 🙂 Minden ovistársa kívánt neki valamit meg mondták, hogy nagyon várják vissza. Délután elmentünk egy szabadtéri rendezvényre, és bár jó volt nagyon (kivéve látni a nutellás lángost), de érezhető volt, hogy Ivánnal valami nem stimmel. Hazafelé mivel nem tudunk neki szerezni lufit elkezdte az “őrjöngést”, ezt folytatta a kocsiban is azzal hogy rugdosta az ülést, majd itthon meg teljesen elszakadt nála a cérna. A mai napig nem tudom, hogy mi történt, hogy vajon az ovis-telefonálás kavarta fel, vagy most tudatosult benne a változás és ez a feszültség jött ki rajta .. nem tudjuk és nem is tudtunk vele mit csinálni. Megvártuk amíg kitombolja magát és onnantól semmi baja nem volt.

Másnap már ment oviba, ahol mondta az óvónéni hogy az egyik kisfiúval nagyon egymásra találtak és nagyon cukin játszanak együtt. Délután pedig jótékonysági futóversenyre mentünk. A terv az volt, hogy mivel mi hárman egy csapat vagyunk, ezért majd Apa futja az oroszlánrészt, mi meg futunk 1-1 kört, de ember tervez … ez a Duracellnyuszi bemelegítéssel együtt 8 kört futott. Persze nem egyben, de 1 óra alatt lefutott 3200 métert. Ráadásul vicceskedett is, mert mikor mondtam, hogy lassabban fusson, mert hamar elfárad, mondta hogy “de anya, nem sétanapon vagyunk, hanem futónapon”, meg mikor már a végén láttam a hatodik körben, hogy kezd elfáradni, mondtam, hogy akkor ez az utolsó, akkor mondta hogy “nem mert még nem gyűjtöttünk elég pénzt a beteg gyerekeknek” . Annyira nagyon nagyon büszkék voltunk rá, az egy dolog, hogy ennyit lebírt futni, de hogy neki ez tényleg ilyen fontos és teljesen tisztában volt azzal, hogy mi a futóverseny célja.

Csütörtökön Omi huga ment érte és vele volt 3-tól 6-ig, ahol annyira jól érezte magát, hogy mondta, hogy másnap is a Neraval akar lenni és egyáltalán nem érdekelte, hogy a Nera nem tud magyarul, mert simán megértette magát. Másnap Omi ment érte, és együtt mentek az erdőbe gombát szedni. Mondta hogy hozzá magyarul beszélt – mert nyilván tudja, hogy ő tud – de a Nerához németül. 🙂

A hétvégét próbáltuk lazára venni. Szombat reggel elmentünk az egyik szülinapi reggelizős kuponomat beváltani. Elég könnyű beleszokni ezekbe a menő reggelizésekbe, bár azért hozzá kell tenni, hogy eléggé megkérik a árukat, viszont ez egy olyan élmény, ami többet ér mindenféle tárgyi ajándéknál.

Utána kimentünk a helyi bolhapiacra, aminek itt nagy hagyománya van. Nekem ezekhez nincs türelmem, de Tomi imádja .. fura, hogy ilyenekre van türelme 🙂 De igazából jól is jártunk, mert Ivánnak vettünk 5 euroért egy nagy doboz legót – azóta is azzal játszik – magunknak meg egy órát a konyhába.

Már otthon is nézelődtünk, de egyik sem nyerte le a tetszésünket, ez viszont szerelem volt első látásra. Majd elmentünk egy autópiacra, ahol Iván beleülhetett minden autóba, mi meg kiválasztottuk a jövőbeni lakóautónkat. A hosszú távú terveink között szerepel venni egy lakóautót és azzal járni Európát. 🙂 Délután még kimentünk Omiék kertjébe, grilleztünk, napoztunk, legoztunk, elmentünk sétálni a közeli erdőbe és jó volt csak úgy lenni.

Vasárnap még ennyit sem terveztünk, és jó volt ez így. Kell Ivánnak is, hogy elfoglalja magát itthon, játsszon a játékaival és pihenjen.

Szerencsére bekapcsolták a fűtést, így már 22,5-23 fok között van a lakásban a hőmérséklet, de mindezt úgy, hogy mi még nem nyitottuk ki a radiátorokat, csak az átmenő cső melegít. Itt nagyon okosan van megoldva, minden radiátoron van hőmennyiségmérő, ami csak akkor működik ha meleg a radiátor, úgyhogy amíg bírjuk, addig húzzuk az időt.

A hiszti pedig .. utánaolvastam, beszéltem másokkal is erről, az otthoni óvónéni is mesélte, hogy a gyerekek hasonlót produkáltak, és az itteni kisbarátja anyukája is, úgyhogy simán lehet hogy ez valami életkori sajátosság is, amit azért nehezen akarunk elfogadni, hogy ez normális viselkedés. Mi is sokat beszéltünk róla, hogy hogy is kellene kezelni és úgy tűnik, hogy egyelőre működik. Semmi titok nincs benne, csak hogy mi maradjunk nyugodtak, semmi kiabálás (mert az csak olaj a tűzre), érezze, hogy itt vagyunk neki és amikor nem számít rá, akkor zökkentsük ki. Eddig 3/3-szor sikerült, reméljük ez marad is így, vagy csökkennek majd ezek a kirohanások.