Kezdeném az óvodai dolgokkal. A hetet már úgy kezdtük, hogy hétfőn már ott is aludt. Mikor mentem érte negyed3-kor akkor mondta, hogy túl korán mentem érte. Kedden 11 körül telefonáltak, hogy menjünk érte, mert sír. Nem is értettük, hogy mi történhetett, aztán kiderült, hogy az óvóbácsi kiment a mosdóba, Iván nem látta, kérdezte az ovistársát, hogy hol van, ő mondta, hogy hazament, ettől Iván beijedt és elkezdett sírni. De mire Tomi odaért, már nyugodtan játszott. Szerdán már 3-ra mentem érte, de megint megkaptam, hogy túl korán érkeztem és elmondta, hogy a világon itt főznek a legjobban. Meg, hogy evett uzsonnára babapiskótát almaszósszal és hogy ez a világon a legfinomabb. Este volt szülői, ahova nyilván Tomi ment és mondta, a vezetőóvónő leült mellé és mondta, hogy Iván milyen szépen beilleszkedett, meg látja, hogy barátkozik. Nagyon tetszik, hogy itt projekt van erre a félévre, a témája pedig az “én-identitás”. Át fogják beszélni a testet, hogyan működik, beszélnek a nemiségről, (nyilván nem a nemiátalakító-műtétekről) ami tök fontos, beszélnek az érzelmekről és mindezt gyakorlatba is átteszik. Volt a héten fogászati foglalkozás, hogy hogy kell fogat mosni és mindezt játékosan feladatokkal prezentálták.

Csütörtökön volt az első igazi ovis nap, amikor ment reggel korán, és 4-kor mentem érte, ahogy otthon is. Láttam, hogy kint vannak az udvaron, majd kerestem a sárga kabátos gyerekemet, de nem láttam, majd megjelent kék kabátban. Kiderült, hogy mikor kimennek az udvarra, hogy a benti kimenősét vette fel és nem a hazamenőset, viszont hiába akartunk bemenni a ruhájáért, már nem engedtek be, így gumicsizmában és esőruhában jött haza. Azt tudom, hogy nem segítenek nekik öltözni, de azért ránézhettek volna az “új gyerekre” és mondhatták volna neki, hogy azt vegye fel, amiben haza is megy. 🙂 Nomindegy. Pénteken délután már bent voltak délután, így ezzel már nem akadt gond. Mondta, hogy új barátja van, Eva és a előző kisfiú már nem a barátja 🙂

Időjárás … jelenleg ez a legnagyobb challenge, hisz itt reggel 10 fog körül van, és napközben nincs több 15-20nál. Valamilyen szinten jó, mert ha hazamegyünk se lesz most már a panelben meleg, így legalább hozzászokunk, de azért nekem hiányzik a napsütéses 20 fokos ősz. Na és akkor az esőről ne is beszéljünk ..

Az agya továbbra is egy szivacs. Hétfőn este a semmiből elkezdett német dalt énekelni az erkélyen és utána nyilván mindenkinek el kellett küldeni. Meg sétáltunk és kiment a bokám. A következő beszélgetés zajlott le:

• Anya, még jó, hogy fogtam a kezed, mert elestél volna és hívhattam volna a mentőket.
• És hivtad volna?
• Hát persze. Elkértem volna a telefonodat és azon.
• És mit mondtál volna?
• Hát hogy “komm schell, Mama hilfe”.

Hirtelen nem is tudtam, hogy erre mit reagáljak, hisz erről még sosem beszéltünk, pedig már sokszor gondoltam rá. Meg hallottam, ahogy a kisautóival játszik és németül beszél hozzájuk. Állítása szerint egész nap egyedül szokott játszani, de amilyen szociális gyerek, ezt azért kétlem.

Az önállóság újabb lépcsőjére léptünk. Eddig is segített reggelit csinálni, de most már konkrétan kiküld minket a konyhából és ő főzi nekem a kávét egyedül, meg odateszi a teavizet, intézi a piritóst és rendkívül büszke magára. Remélem ez a cukisága meg is marad 🙂

Hétvégére nem terveztünk semmit, mert esőt mondtak, így szombaton Omiékhoz mentünk ebédelni, utána Iván ott is maradt. Vasárnap meg elmentünk reggelizni, kicsit autózott, délután meg jöttek a vendégek ünnepelni, viszont már reggel úgy ébredt, hogy duplákat tüsszentett, aminél már tudom, hogy nem jó jel. Ez estére addig fajult, hogy lázas is lett, úgyhogy még jó, hogy nincs ovi hétfőn kedden, így remélhetőleg ki tudjuk kúrálni. Ezt az időjárást, meg a lakáshőmérsékletet még mindenkinek szokni kell.