Ez a hetünk nem pont úgy alakult, ahogy terveztük. Úgy kezdődött, hogy az utunk 8-9 óra helyett 14 óra lett egy közbejött virus miatt. Este 7-re érkeztünk meg és nem mondom, hogy nem voltunk fáradtak .. A fiúk elmentek pékáruért, mondtam, hogy hozzanak felvágottat is, majd láttam kipakolás közben, hogy hoztunk otthonról, hogy legyen első estére kajánk. Majd Tomi felhívott, hogy mit is kell még venni a pékáru mellett? Hát így.

És hogy mennyi cucc is fért be a mi csodautónkba? Hát ennyi 🙂 Ennek a felét sikerült is még aznap este elpakolni.

Második nap elindultunk nagybevásárlásra, mert bár sok mindent vettünk a múltkor is, de azért kellett frissáru meg egy-két tartós élelmiszer. Itt ért az első sokk. Rengeteg minden sokkal olcsóbb, vagy ha nem is olcsóbb, de sokkal sokkal nagyobb a választék. Csak néhány példa:

Mivel ez a – valószínűleg magyar – vírus engem is utolért, így kb bezárva töltöttem az első pár napot, de a fiúk azért mentek ide-oda. Első nap elmentek Tomi húgához, akinek a szomszédját Iván már az egy hónappal ezelőtti esküvő előtt megismerte, így már úgy kezdte, hogy ő Willihez megy, nem Monihoz 🙂 Mondta Tomi, hogy szó nélkül ment vele és játszottak, mintha semmi gondja nem lenne azzal, hogy ő nem tud annyira németül. Hasonló volt a gyerekorvosnál is, ahova szintén nem mentem velük, de Tomi nagyon büszke volt rá, hogy válaszolt a doktornő kérdéseire, és megkaptuk a zöldlámpát, hogy mehessen óvodába. Úgyhogy visszaszámlálás indul ..

És akkor az ősanyák most ne olvassanak tovább, mert jön a lelki része a hétnek, amikor is azt gondoltam, hogy Ivánnál az első nehézségek akkor jönnek, amikor elkezdi az ovit és leesik neki, hogy itt bizony nem az ő nyelvén beszélnek. Hát ez egy kicsit előbb érkezett és úgy, hogy váratlan pillanatokban agresszívvá vált, de csak felém. Azt mondta, hogy rám haragszik, de hogy miért, ezt nem tudja elmondani. Vicsorított, szorította a kezemet, rugdosott, csapkodott, durván visszabeszélt, és be kell vallanom, hogy volt olyan pillanat, amikor nálam is elszakadt a cérna és visszaütöttem, kiabáltam vagy erősebben megszorítottam. Nyilván ezek után meg lelkiismeret furdalásom volt, hisz ő csak a frusztrációját próbálta így levezetni és ezt nekem kellene okosabban kezelni, de nem mindig vagyok erős, türelmes és okos. Nagyon fura dolgok mehetnek végbe a lelkivilágában, mert közben meg mindent velem akar csinálni. Ezért is jó, hogy egy héttel előbb jöttünk (vagy ki tudja, hogy jó e), hogy így van időnk együtt, én is tudtam szabit kivenni, és kicsit meg tudjuk erősíteni, hogy jó lesz ez. Az a mondat már elhangzott a szájából hogy “Ez az otthon jobban tetszik, mint a másik ott Magyarországon”, szóval ez jó jel, de azért még kicsit tartok szeptember első 2-3 hetétől. Azt gondolom, hogyha azon túlleszünk, utána már nem lesz gond.

Azért a hétvégét sikerült jól lezárnunk, mert ma elmentünk bicajozni egy szomszéd településre. Ivánnak még a múltkor vettünk itt bicajt – mivel a sajátját kinőtte – mi meg hoztuk a sajátjainkat, így mivel ma már az eső sem esett, Tomi kinézett egy 10 km-re lévő kisvároskát és nekiindultunk. De beszéljenek helyettem a képek: