Nagyon sok változás volt ebben a hónapban Ubi életében. Talán ilyen sok egyszerre még sosem.

A méretei: 12,3 kg és 90 centi. Szépen pocakosodik 🙂

Kezdeném talán a legérzékenyebb ponttal, a cumival. Bár úgy gondoltam, hogy nem fogok neki cumit adni, de ez hamar megdőlt, viszont akármit nem fogadott el, így két évesen is még a csecsemőknek való cumijával ment aludni, meg az nyugtatta meg, amit mint tudjuk, nem a fogazattal rendelkező gyerekeknek lett készítve. Így várható volt, hogy egyszercsak feladja a kiképzést és elszakad. Ez egy hosszú folyamat volt, az utolsó napokban már tényleg csak egy hajszál tartotta, sőt mi már hozzá sem mertünk érni, nehogy nálunk szakadjon el és utána életünk végéig ezt hallgassuk. Egyik este lefeküdt, majd 5 perc után kiabált, megyek be, látom, hogy áll az ágyában kétségbeesetten és a két kezébe a cumi két darabja. Na gondoltam, most kezdődik a neheze. Szerencsére aznap pisilt először bilibe, így mondtuk, hogy aki ilyen nagyfiú hogy már bilibe pisil, annak cumi sem kell. Hihetetlen módon ezt elfogadta és el is aludt. Azóta néha kell neki, ilyenkor megkapja a karima-részét, de rájön hogy semmire nem megy vele, így visszaadja, de amúgy tök jól elvan nélküle. Viszont többször van a keze a szájában és ömlik sokszor a nyála. Úgyhogy tök jó, hogy a cumi nem hiányzik neki, de látszik, hogy valamivel pótolnia kell.

Mint említettem elindult a bilizés. Még karácsonyra kapta, néha ráült, de igazából nagy szerepe nem volt. Most viszont valamiért rákapott. Először még csak este pisi volt, majd másnap délben – szerintem mondjuk csak véletlenül – kaki is, és úgy megünnepeltük, meg ő is örült magának, hogy onnantől kezdve, felkelés után, délelőtt, lefekvés előtt és után, illetve fürdés előtt is bilibe pisil. Egyelőre még mindig pisis a pelus is, de nem is ez a cél hogy azonnal szobatiszta legyen, hanem hogy szokja és eljön majd az idő úgyis, amikor úgy érzi, hogy most már inkább szól .

Egyik délután kitalálta, hogy ő inkább a kanapén alszik és nem a kiságyban. De mivel mindig huncutkodott, ezért a végén mindig bekerült a helyére. Viszont mintha megértette volna, egy darabig ha délután letettük oda aludni, akkor 99%-ban ott is marad, sőt, most már éjszaka is. Ez annyiból változott, hogy ismét kiszedtük a kiságyból a rácsot, és most inkább megint ott alszik (de néha a hisztiknél muszáj vagyunk visszafordítani, hogy ne tudjon kijönni. Reggel ez annyiból jó, hogy nem arra kelek, hogy kiabál az ágyba állva nekem, hanem hogy hallom, hogy a hálózsákjában csoszog át hozzánk 🙂 Cuki, mert megáll az ágy mellett és nem szól egy szót sem, csak mosolyog. 🙂

Többször próbáltunk már neki mesét olvasni, de nem érdekelte. Esetleg a képeket megnézte, de átlapozta és közölte, hogy kész. Most már viszont a déli meg az esti alvás előtt is van meseolvasás. Délben magyarul, este németül. Kicsit szégyellem magam, mert nem vagyok felkészülve neki való magyar mesekönyvvel, így egyelőre a Mehemed meg az Iciripiciri van porondon, esetleg a Öreg néne őzikéje, meg a Kisvakond. Este viszont Tomi tök jó könyvből olvas, amiben vannak képek is, így ha nem is érti, be tudja azonosítani.

Megjött a jóidő, így előkerült a szülinapjára kapott futóbicaj. Egyszer már levittük Battára, de ott nem nagyon érdekelte. Most viszont, mintha eljött volna a tökéletes pillanat, rápattant és már száguldozott is vele. Kb a harmadik alkalom után meglökte magát, felemelte a lábát és ügyesen egyensúlyozott. Mi meg néztünk, hogy nem gondoltuk volna, hogy ilyen gyorsan eljutunk idáig. Mindennap lemegyünk és egyre bátrabb, sőt néha túl bátor is 🙂

Még mindig nagyon segítőkész, imád porszívózni, már besegít a portörlésbe, a mosógépkipakolásba, kajához ő terít meg és nagyon precíz mert nem mindegy, hogy a villa meg a kés hogy van lerakva a tányér mellé 🙂 Megtanulta, hogy melyik a sima kuka, melyik a papír és melyik a műanyag és kidobja a szemetet abba, amelyikbe éppen való. Unszolásra – meg a kellő motiválással – helyére pakolja a játékokat is.

Most épp Mickey-egér őrület van . Volt már törölközője még nyárról, meg a 2 éves szülinapjára kapott egy ugyanolyat, mint az 1 évesre és kb mindennap azt venné fel, ha tehetné. Néztem neki mindenféle ruhákat, de azért mert Disneys brutál áron vannak. Így majd hátha csurran cseppen innen-onnan, meg azért tudjuk, hogy hol lehet ilyet olcsón (bár kevésbé jó minőségben) beszerezni. Hihetetlen boldogság van, mikor meglátja a szekrényében és engedjük, hogy felvegye.

Talán ez már a 6. hét, hogy itthon vagyunk hármasban összezárva és azt mondanám, hogy mostanra megszokta ő is. Tudja, hogy nekünk dolgoznunk kell, így délelőtt néha elmegy Tomival bicajozni vagy futni, de amúgy játszik vagy nézi az angol dalokat, énekel, meg táncol hozzá. Szerencsére a német nagymama besegít annyival, hogy olvas neki német mesét, meg a magyar nagyszülők is szórakoztatják skype-on, így eltelik az idő. Azt pedig tudja, hogy a délután az övé, olyankor veszi a sasikját (sisak) és megyünk bicajozni. Vagy csak ide a ház mellé, vagy ki a Szigetre.

Hiszti is ritkán van, bár pont ma volt egy olyan, amivel nagyon nehezen tudtunk megbirkózni. Pofára esett a ház előtt, majd a liftben nem nyomhatta meg a gombot, és ettől annyira bekattant, hogy fél órán keresztül üvöltött, toporzékolt, sírt és semmit nem tudtunk vele kezdeni. Próbáltuk kedvesen megölelni, elterelni a figyelmét, tényleg rá figyelve, hisz valami oka volt, hogy így kiborult – az is lehet, hogy most sokallt be – de egyszerűen hatástalannak bizonyult minden. Végül a Rita (a kisebbik nővére) volt, aki ezt megtörte a varázsával és mintha mi sem történt volna, neki hajlandó volt válaszolni, az ölébe ülni és Eminek meg hagyta, hogy segítsen az ebédben. Ki tudja, hogy ilyenkor mi játszódik le a gyerek lelkében és fejében, de borzalmas az érzés, hogy nem tudsz vele mit kezdeni, és közben a te türelmed is fogyóban, de tudod, hogy ha kiabálsz vele, meg nálad is elszakad a cérna, akkor azzal többet ártasz, mint használsz.

A kommunikációjára azt mondanám, hogy nagyon sokat fejlődött, de még messze van a folyamatos értelmes beszéd. Mindent mond, megérteti magát, de csak szavakat rak egymás mellé. Viszont elkezdte használni az angol szavakat is, gondolom amiket a mondókákban hall, azt ismétli.

Na a lényeg, hogy nagyon várjuk, hogy újra mehessen bölcsibe, neki is kell, meg nekünk is. És ilyenkor derül is ki, hogy a bölcsiben dolgozók mennyire nincsenek rendesen megfizetve és mennyire hasznos tagjai a társadalomnak.

Nem is tudom miről írjak, annyi minden történt, de kezdem még hónap eleji dolgokkal. Bár Ubi nem lett beteg, de folyamatosan vagy köhögött vagy az orra folyt, így volt hogy én döntöttem úgy hogy nem viszem bölcsibe egy napot, volt hogy állitólag ott lázasodott be, bár mire a dokihoz értünk, semmi baja nem volt és a doktornő furán is nézett ránk, de betudtuk ezt a bölcsiben lévő szigorításnak.
Amúgy így 26 hónaposan 11,7 kiló és 89 centi 🙂

Egyre erősebb az akarata és a hisztije, nagyon nehéz őt kezelni, főleg, hogy mi sem vagyunk a türelem mintaképe, óriási tanulási folyamat ez mindkettőnknek. A másik pedig, hogy mindent ő akar csinálni, azt is amit nem tud, ha pedig nem engedjük, akkor a kezét karbateszi, hogy ne is nyúljunk hozzá és mondja hogy Én vagy Ubi. Az alábbi párbeszéd többször lejátszódott már

• Hogy hívnak?
• Ubi
• De mi a rendes neved?
• Alma (ez a jele a bölcsiben)

Még mindig az a legjobb, ha el tudjuk terelni a figyelmét valami feladattal, akár porszívózással, akár hogy ő pakoljon ki a mosógépből, vagy ő pakol be a konyhából a kajához. Ezek lekötik és akkor elfelejt unatkozni, mert hiszem azt, hogy a legtöbb hiszti az unalom miatt van.

Voltunk márciusban is a Babakutatóban, kétszer is, és volt hogy kétféle tesztet csináltak rajta. Volt aminél egyértelműen hozta amit kellett, volt, ami kevésbé ment, de igazából pont erről szól. Ahol egy helyben kellett ülni és nézni, ott türelmetlenebb volt. A legérdekesebb az volt, mikor egy matricát ragasztottak a fejére, így egyértelmű volt, hogy melyik pontot nézi a képernyőn, így tudták követni, hogy a helyes válaszra néz e.

Nem tudom arról írtam e már, hogy nem viseli el, ha koszos a keze. Szerintem amúgy még életében nem homokozott 🙂 A kakaóscsigát pl meg a nutellás kenyeret villával eszi, nehogy csokis legyen a keze és ha véletlenül valami hozzáér, akár viz, azonnal nyújtja, hogy töröljük meg.

A beszéde begyorsult, bár mondatokat még nem mond, de szavakat egymás mögé rak, így kifejezve, hogy mit akar (pl. Apa autóm Emi hú – apával megyünk Emi elé a vonathoz). Ha megkérdezzük, hogy hogy hívnak, akkor mondja, hogy Ubi, és mikor kérdezünk, hogy és akkor ki a Vecsei Iván, akkor mondja, hogy nem, Ubi. Fura hogy csak kb mi ketten hívjuk Ubinak, mindenki más a családban, a bölcsiben Ivánnak, mégis a Ubihoz ragaszkodik.

Szavak, amiket csak mi értünk:

• pupim – van egy kindertojás kaméleonja
• gigi – reggeli
• kakam – kakaó
• csucsi – Zsuzsi, husi, rudi
• api – narancs/lé
• kís – kés
• Ba – Bea
• Bobi – Bori
• Papi – Kami(lla)
• nonéni – doktornéni
• ninononéni – mentő
• ia – szia
• jóé – jóéjt
• csícs – csüccs
• Aji – Alíz
• koll – toll
• sasik – sisak
• bibi – bili

Ami még nekünk is meglepő, és bár lehet hogy minden gyereknél így van, de én ezt még nem tapasztaltam, az az, hogy milyen jó a memóriája. Minden kis apróságra emlékszik, olyanra is, ami nekünk lényegtelen, legyen szó akár valami helyszínről, akár emberről, akár vmi tárgyról.

A szobatisztaság még mindig messze van, mert bár sokszor megy a wc-re, de csak játszik, hogy belepisil, igazi produktum nincs mögötte. Annyi változás van, hogy ha bekakilt akkor szól. Ilyenkor mindig megbeszéljük, hogy legközelebb előtte szól, de nyilván ilyen még nem volt.

Voltunk oltáson is, iszonyú szerencsénk volt. Már említettem, hogy van egy tündéri doktornénink, akivel az Aldiban összefutottam. Én pedig gondolkodás nélkül rárontottam, hogy de jó, hogy találkoztunk, mi lesz így az oltással. Csak nevetett és mondta, hogy menjünk fél 6-ra még aznap. Odaértünk és nagyon örültem, hogy szigorú szabályokat vezettek be, egy család lehet bent, csak egy szülő mehet be a gyerekkel, minden fertőtlenítve van, a személyzet kesztyűben és maszkban. És még mindig hihetetlenül türelmesek és kedvesek a gyerekekkel. Persze Ubi amint meglátta a tűt, azonnal keserves sírásban tört ki, de nagyon ügyes volt és utána már büszkén mondta Apának, aki kint várt ránk, hogy nem is sírt 🙂

Március 16-tól pedig totálisan átalakult az életünk. Tomi az első pillanatól itthonról dolgozott, én hétfőn még bementem, de keddtől, március 17-től itthon vagyunk mindhárman. A munka változó, próbáljuk Tomival összehangolni a call-jainkat, hogy ne egyszerre legyenek, de így is nehéz, mert a kis duracellnyuszi nem érti, hogy ha mindketten itthon vagyunk, miért nem vele játszunk, miért nem figyelünk rá, miért a laptop előtt ülünk. Többször van, amikor mindkettőnknek muszáj dolgozni, hogy bekapcsolunk neki német vagy angol gyerekdalokat és engedjük, hogy nézze, mert mással nem lehet lekötni.

Megpróbáljuk ide a ház mellé levinni egy fél órára, úgy, hogy senkivel ne találkozzunk. Tudom, hogy itthon kell maradni, de ő nem érti meg ezt és muszáj levinni a levegőre. Ahogy látjuk, nagyon hiányzik neki a bölcsi és a közösség is. És nekünk is nagyon nehéz, még türelmesebbnek kell lenni, még alkalmazkodóbbnak. El nem tudom képzelni, hogyha én introvertált emberként ilyen rosszul viselem, milyen lehet egy extravertáltnak.

Igazából más történés nincs, minden napunk ugyanolyan, néha azt sem tudom milyen nap van és a hétvége is csak azért más, mert nem nyitjuk ki a laptopot.

És hogy félünk e? Igazából nem. Eleinte attól féltem, hogy a családtagjaink megfertőzödnek, de úgy vagyok vele, hogy nem foghatom a kezüket, csak reménykedem, hogy vigyáznak magukra. Én tisztában vagyok vele, hogyha elkapom, akkor kórházba kerülök. Aztán majd lesz valahogy, innentől nem gondoltam még tovább, de azt mantrázom, hogy nem lesz semmi gond és remélem, minél előbb visszakapjuk az normális életünket.

Kicsit kezd ez most így sok lenni, pedig még csak 10 napja tart. Tomi nagyon komolyan veszi a home office-t, leül reggel és tolja estig .. így inkább nekem kell Ubit lefoglalni, főleg ha call-ja van, nehogy kinyomja,de mellette legyen kaja, legyen rend, jussunk el bevásárolni is, meg legyen egy kis én-idő is. Még tanulnom kell ennek a menedzselését.

A 25. hónap nem kezdődött kellemesen. Először csak egy kis megfázásnak tűnt ez a nyavalya, majd amikor a köhögés erősödni kezdett – a múltkor tapasztalatok miatt – inkább elvittem a háziorvoshoz, aki mondta, hogy aszmatikus hörghurut, pár napot maradjon otthon. Majd jött a láz, ami már gyanús volt, így alapból úgy vittem vissza, hogy meg sem lepődtem, hogy a diagnózis tüdőgyulladás. Mit lehet tenni? Semmit, otthon pihenés, antibiotikum és gyógyulás türelmesen. Majd ez után jött a sokk, hogy nem gyógyul, tele van még mindig a tüdeje, irány a mellkasröntgen. Magyar egészségügyhöz képest nagyon gyorsan végeztünk, Ubi persze üvöltött, de inkább csak az ismeretlen helyzet miatt, meg hogy lefogtuk. De szerencsére a tüdőgyulladás felszívódott, így még egy hét pihenő és mehetett bölcsibe. Nagyon nagy mákunk van, hogy rugalmas a munkahelyünk, illetve van egy nagymamánk, aki ereje teljében van és hajlandó felutazni, hogy vigyázzon az unokájára, mert nem tudom, hogy hogy oldottuk volna meg ezt a három hetet.

Még egyszer meg kellett látogatnunk az orvosi rendelőt, de szerencsére csak oltást kapott. Hosszas gondolkodás meg utánajárás után úgy döntöttünk, hogy kapja meg az agyhártyagyulladás elleni oltást, sosem lehet tudni, főleg ebben a felgyorsult virusokkal teli világban …

Újabb lépést tettünk a nagyfiús szoba felé. Kiszedtünk két rácsot a kiságyból, így most már bátran jöhet-mehet. Eleinte nem mert kijönni, és most is csak akkor, amikor világos van. Ilyenkor megáll az ajtóban és közli, hogy “kész” 🙂 Vagyis kialudta magát.

Vannak amúgy fura dolgai, pl nem birja elviselni, ha össze van kötve a hajam. Ilyenkor sipitozik, hogy “anya nem, anya nem” és mutogat a fejére. Mondtam, hogy egyrészt idegesít ha lóg, másrészt meg az én döntésem, de nem sikerült meggyőzni, így egyszerűen megoldottam a problémát, levágattam a hajam 🙂 Igy nincs felkötve és nem is lóg 🙂 Azt mondta hogy tetszik neki. Amúgy az övét is levágtuk megint. Nagyon dús haja van, már most látszik, csak úgy potyogtak le a hajcsomók ahogy végighúztam a fején a gépet.

Régóta vártuk a pillanatot, hogy mikor fog végre otthon is bilibe vagy wcbe pisilni. Egy ilyen volt, amikor szólt, ráült és bele is pisilt. Mi nagyon megszeretgettük, meg megtapsoltuk, de azóta sem próbálkozott újra. A wc-re szivesen megy, lehúzza és közli, hogy kész, de nyilván nincs benne semmi.

A személyisége nagyon átalakult. Egyre gyakrabban veszi elő az “erőszakos akaratos” oldalát. Ha nem az van, amit szeretne, akkor hisztizik, csapkod, rúgdos, dobál és verekszik. Akkor is, ha csak rászólunk, hogy ne csináljon valamit, meg akkor is ha ő pl elesik és haragszik a világra. Ilyenkor vagy gondolkodni megy, vagy valahogy elterelem a figyelmét, de ez kevésbé szokott működni. Azért én megpróbálom. Tegnap pl elkezdtem mondani, hogy ő egy okos kisfiú és az okos gyerekek nem verekszenek, majd nem tudom már mit mondtam még meg hogyan, de a végén már hangosan kacagott. Lehet, hogy van még remény 🙂

Amúgy volt cuki jelenet is. Épp kint mosogattam, ő meg rajtam akart csüngeni (megint nagyon anyás). Mondtam, hogy most hagyjon, mint látja, mosogatok, és amúgy is rendet kell még rakni meg takaritani, mert óriási kosz van. Majd elengedett, mondta hogy jó, és bement a szobába. Kis idő múlva hallom, hogy megy a porszívó .. ez a kis menőmanó gondolta, hogy besegít és elkezdett porszívózni. 2 évesen!!! Mondanom sem kell, hogy azonnal könnyek szöktek a szemembe, hogy én itt türelmetlenül elhajtottam, és ő mégis úgy gondolta, hogy segít.

Mivel a szülinapja után 3 hétig otthon volt, így a bölcsiben lemaradt a farsangról – pedig volt cuki kutyajelmeze – és a szülinapja is csúszott. Kaptunk képeket, nagyon komolyan ült a torta előtt és mesélte, hogy ő fújta el és hogy megtapsolják a gyerekek 🙂 Rendkívül sokat mesél most már az ő babanyelvén, és amúgy egy csomó kamustoryt is kitalál 😀 Egyelőre még csak mi értjük Tomival, hogy mit akar mondani – vagy sokszor mi sem – és tolmácsolnunk kell, de folyamatosan és nagyon gyorsan fejlődik. Állitólag azok a gyerekek, akik egyszerre két nyelven tanulnak, sokkal később kezdenek el beszélni, ezért is gondolom, hogy nem vagyunk semmivel sem elkésve.

2 éves lett ezért úgy döntöttünk hogy egyre ritkábban kell babakocsi, ahhoz meg elég egy beülős esernyőrecsukható kocsi is, így kapott egyet, a másikat meg útra bocsátottuk. Nagyon szerettem, meg nagyon jó választás volt, de most már túl nagy volt neki. Ez meg könnyű, és szerintem ha jön a tavasz és motorozik meg bicajozik, úgyis inkább azt fogjuk használni.

Hát itt tartunk most, optimista vagyok, jön a tavasz és remélem, hogy az immunrendszere most megerősödött, így állja a további bacikat. Főleg hogyha jó idő lesz és sokat leszünk levegőn.

Elkezdtem írni az új szavakat amiket mond, de igazából, most már szinte mindent ismétel, amit mi mondunk. Igaz, hogy nehezen lehet még sok mindent érteni, de napról napra több szó

Karácsony után a gyerekek hazatértek, Ubi pedig a mamáékhoz, hogy végre mi is letölthessük a saját karácsonyunkat. Elmentünk színházba, vacsorázni és rendbe szedtük a lakást. Ubi pedig nagyon jól érezte magát, habár állítólag sokat unatkozott. Nyilván egyszerűbb lett volna, ha öltözködés nélkül ki lehet menni az udvarra, de majd annak is eljön az ideje.

31-én hazajött és már hárman búcsúztattuk az óévet és kezdtük az újat. Csodás esténk/éjszakánk volt, mindhárman jót aludtunk 🙂

2-án úgy voltunk vele, hogy elvisszük bölcsibe, mert a hosszú kihagyás után sok lenne neki az 5 nap, így kettő első körben elég is lesz, és szerintem jól is döntöttem, mert bár sírva ment mindkét nap a csoportba, de kevesen voltak és nagyon jól érezte magát, a következő hétfőn pedig már gond nélkül elengedte Apukáját. Viszont az alvásban megmutatkozott ez a sokk, mert éjszaka ismét felébredt és igényelte, hogy odafeküdjek mellé vagy ő befeküdhessen közénk. Ez utóbbi egyszer volt csak, de akkor 7.45-ig aludt így utólag nem bántuk, mert mi is kialudhattuk magunkat.

Levágtuk a haját. Nagyon imádtuk a kis loknis babahaját, de elől már nagyon megnőtt és kezdett NDK focistára hasonlítani, így egyik este meghoztuk azt a spontán döntést – vele együtt természetesen – , hogy MOST levágjuk. Szerencsére tudta miről van szó, mert én vágom Tomi haját és olyankor ő is ott segédkezett, így mikor ez kiderült, szaladt, hozta a kisszéket és már ült is rá 🙂 Kis szöszi golyófeje lett, de szerintünk nagyon cuki 🙂 Ő meg ment a tükörhöz és büszkén nézegette magát 🙂

Megtörtént az első wc-be pisilés. Igaz, hogy a bölcsiben, de már ez is tök nagy fejlődés. Otthon is ráül a wc-re fürdés előtt, de még nem sikerült terméket produkálnia. De így is büszkék vagyunk rá 🙂

Az alvás kicsit megborult, ugyanis este rendesen gond nélkül lefeküdt az ágyába, elaludt, majd az éjszaka különböző pontjain szólt, hogy át akar feküdni a kanapéra. Úgy voltam vele, hogy egyszer egyszer ok, de mikor már egy hete ez ment, akkor tenni kellett valamit és hálistennek sikerült megfékezni.

Úgy tűnik, hogy a bölcsiben egymásra talált egy kislánnyal, Alizzal. Annyira cukik együtt. Mikor megyek érte, mindig megy oda hozzá, megöleli és ad neki puszit és úgy jövünk el. Az első szerelem .. 🙂

És hát a hiszti .. Ez még mindig tart, az intenzitása változó. A legdurvábbakat akkor produkálja, amikor a telefont nem adjuk neki oda. Sajnos okos és gyorsan rájön mindenre, így mindenkinek írogat meg mindenkit próbál hívogatni, ezért nem kapja meg, csak nagyon ritkán. Viszont kiborul ha nálunk látja és nem adjuk neki oda játszani. Ez egy jel felénk is, hogy ha vele vagyunk, akkor nincs telefonnyomkodás.

Voltunk egy hétvégét kettesben, mikor Tomi elment a lányokkal Berlinbe. Kicsit (nagyon) féltem, hogy ki fogjuk borítani egymást, de sokkal jobb volt, mint vártam. Mondjuk ezen segített, hogy egy spontán ötlettől vezérelve szombaton levonatoztunk Battára. Nagyon élvezte, és úgy gondolom, hogy ez is kell, hogy ne mindig csak kocsival menjünk, hanem ismerje meg a tömegközlekedést is.

A múlt bejegyzésben említettem a “miért” korszakot … Hát sok mindent nem mond még, de azt hogy “miért” már tudja kérdezni, és mint egy papagáj, ismétli folyamatosan 🙂 Az a trükköm egyelőre, hogy mikor már nem tudok mit mondani, visszakérdezek, hogy “miért szeretnéd ezt tudni”? 🙂 Ilyenkor már nem kérdez vissza 🙂

Voltunk a védőnőnél 2 éves ellenőrzésen, ahol Ubi hozta a pörgős formáját. Cuki volt amúgy, mert azonnal kooperatív volt, meg barátságos, de hihetetlenül aktív. 87 centi, 12 kiló és amúgy minden rendben van vele. Annyi, hogy még nem megy a páros lábbal ugrálás, de majd idővel menni fog az is.

Végül, de nem utolsósorban, akit érdekel, hogy Vecsei Tamás valójában hogy éli meg a sokgyerekes apaságot, milyen ő valójában az kövesse Instán az “apadolga”-t vagy https://www.instagram.com/apadolga/. Őszinte, vicces és elgondolkodtató. (igen, ez itt a reklám helye) 🙂