Ha azonnal mondanom kellene rá egy jelzőt így kicsit több, mint 2,5 évesen, ami eszembe jut róla, akkor bár gondban lennék, de legjellemzőbb az, hogy JÓSZÍVŰ. Így, csupa nagybetűvel. Mindent megoszt, mindenből ad, ha boltba megyünk, akkor Apának is kell venni valami, ha ő is kap, ha a reggeli vitamint osztja, akkor Ottónak is tesz ki – úgy hogy ő itt sincs. Ha egy falat csokija van, azt is megosztja mindkettőnkkel. És mivel ez a jóság ott van a szemében, ezért gondolom azt, hogy ez az oka, hogy mindenkit vonz, mindenki mosolyog rá az utcán, a metrón.

Előtört belőle a versenyszellem, amin szintén egy csodás tükör felénk. Mindketten ilyenek vagyunk, maximalisták, a legjobbak akarunk lenni és ezt sajnos – vagy nem sajnos – örökölte. Ha valamit nem akar megcsinálni, akkor elég azt mondani Tominak, hogy na nézzük ki lesz az első és ez mintha bekapcsolna nála valamit, és már csinálja is. Tipikus, hogy reggel nem akar sokszor menni pisilni, de amint Tomi mondja, hogy na ő indul, ki ér oda előbb a wc-hez, akkor úgy elkezd sprintelni, hogy hihetetlen. Nem tudom, hogy ez mennyire egészséges és mi az a szint, aminél már figyelni kellene rá.

Voltunk fogorvosnál is, mert az egyik oldalsó metszőfoga nem nőtt ki. Tavaly rákérdeztünk egy ismerősnél, ő azt mondta, hogy várjunk 2-2,5 éves koráig. Most viszont elvittük inkább. Sajnos még kicsi ahhoz, hogy megröntgenezzék, meg nincs is értelme, mert ha nincs fogcsíra, akkor sem tudnak mit csinálni, így majd fogváltásnál kell figyelni, hogy a maradandó fognak lesz a csírája.

A bölcsiben is nagy változás történt. Ivett, az egyik kisgyermeknevelő elment, és tartottam tőle, hogy ez Ubit megviseli, mert nagyon szerette, de hálistennek jött helyette Niki, aki az első pillanattól kezdve szimpatikus volt neki (meg nekünk is), így ezen gyorsan túllendült. Illetve a nagyok elmentek oviba – köztük Alíz is – és maradtak hárman. Az első héten mint valami luxusbölcsi, több volt a nevelő, mint a gyerek és mondta Bea, hogy Ubi teljesen kinyílt. Elkezdett ott is folyamatosan dumálni és érzi, hogy most már ő a nagyfiú, főleg amikor elkezdtek érkezni az új kicsik. Most épp túlvagyunk egy náthás időszakon, amit hála az új rendelkezéseknek itthon töltött .. hát nem voltunk tőle boldogak. Ha egy gyerek beteg, akkor fekszik, pihen, nyugiban van, de ő nem ez volt. Kicsit folyt az orra, meg állítólag fájt a feje, ezért felhívtak minket, hogy menjünk érte. Majd következett 5 nap, amikor mi próbáltunk dolgozni, de viszont itt pörgött, igényelte volna a társaságot, meg hogy játszunk vele. Nem tudom mi lesz később, hisz még csak szeptember van, még el sem kezdődött az igazi taknyos időszak …

Ebben a hónapban kicsit kevésbé voltunk mobilisak, mert összetörték a kocsinkat, így a nagy közös családi programok elmaradtak. Battán voltunk, de ott is vonattal, vagy inkább bicajoztunk. Be volt tervezve egy hollandiai hosszúhétvége Tomi hugáékhoz, de az új szabályozás keresztülhúzta a terveinket, pedig nagyon készültem/tünk rá, de Ubival nem tehettük meg azt, hogy két hétre bezárjuk karanténba. Így erről lemondtunk és buktuk a repjegy árát is. Hiszem azt, hogy minden okkal történik, így valamiért így kellett lennie. A szabit amúgy kivettük és elmentünk végre ketten evezni, meg mivel átadták az új bicajutat Szentendrére, kimentünk oda is egy napra. Nagyon nagyon jó volt mindkettő. Ubi persze megkérdezte, hogy az ő bicajával jön e, de mondtuk, hogy egyelőre még minimanó ehhez. De annyira jó, hogy mindenre nyitott, mindent élvez, mindenhova el lehet vele menni.

A kicsikocsi imádata még mindig az egekben. Most hogy nem volt autónk kb egy hónapig, Tomi a golfot használni (Golf I. cabrio), és kb mindennap le kellett menni, ő beleült és vezetett. Közben kapcsolgatta a gombokat és boldogan mondta, hogy ő most vezet 🙂 Még mindig azt mondom, hogy névnapjára ez az autó telitalálat volt neki, hisz a mai napig is azzal alszik meg viszi magával mindenhova.

Annyira szeretem, hogy már ilyen nagy kisfiú, mindent meg lehet vele beszélni, nagyon kooperatív. Hihetetlenül udvarias, mindenkinek köszön, mindent megköszön – az étteremben is, mikor hozta a pincér a számlát, mondta hogy “köszi az ebédet”. Ez amúgy a legjobb visszajelzés egy szülőnek, hogy valamit mégis jól csinál (csak el ne bízzuk magunkat :D) Imádom, amikor kér valamit és hozzá teszi, hogy “kérem szépen” vagy ahogy kommentál, hogy “ezt is szeretem”. A szókincse egyre bővebb és nagyon választékosan beszél. Jön most már a “szerintem” korszak is, és az “azért mert” után is szokott lenni elfogadható magyarázat 🙂

És hihetetlenül tud szeretni. Mindent és mindenkit. Mindegy, hogy a német nagyszülei messze vannak, ugyanúgy szereti őket és ragaszkodik hozzájuk, mint az én szüleimhez, akik itt vannak a közelben. Imádom ahogy mondja, hogy én mamám, én anyukám, én apukám, én doktornénim, én szobám 🙂

Az Apa-szimbiózis egyre erősebb. Sokáig nem értettük, hogy miért rohangál itt a lakásban is napszemüvegben, aztán mikor este ő is letette az asztalra a Tomié mellé, akkor értettük meg, hogy ő is azt játsza, hogy szemüveges. Amit Tomi mond vagy tesz, az szent. És ha Tomi szól rá valamiért, akkor elég elkezdeni számolni, azonnal befejezi a hisztit vagy a rosszalkodást. Ha megyek érte a bölcsibe, az az első kérdése hogy “Apa?”. Így most már egyre többször megy érte Tomi is. És ha Apa iszik, akkor ő is, ha Apa szerel, akkor ő is hozza a szerszámkészletét.

Emihez is egyre jobban ragaszkodik, bár ehhez hozzájárul, hogy ő is sokat változott és most már megtalálják a közös hangot. Amikor úgy jön ki, akkor elmennek elé a vonathoz, átsétálnak a trolimegállóba és ők ketten eltroliznak Emi sulijáig. Tomi meg bicajjal megy utána. Nagyon bírja ezeket a programokat 🙂

Azért nem minden csupa habostorta. A hiszti még mindig erőteljes, és sokszor nincs idő megvárni, hogy lenyugodjon, így ilyenkor kénytelen vagyunk bekeményíteni. És persze neki minden azonnal kell. Hiába mondjuk, hogy várjál egy kicsit, közli hogy “nem, most” és már húz is minket magával. Illetve volt egy hét amikor éjszaka átjött hozzánk. Amikor meg visszavittem a helyére, fogta a kezem, hogy maradjak ott és mikor kérdezem, hogy miért akkor azt mondja hogy fél egyedül :(.

A szobatisztaság most már nappal stabil, a kakival vannak gondok, mert azt nem hajlandó a wc-be, így inkább napokig visszatartja, ami nagyon nem jó. Volt amikor inkább adtam rá pelust, hogy kakiljon végre, de ott is szólt, hogy pisilni kell, vegyük le a pelust, majd visszaadtam rá és utána hajlandó volt kakilni. Állítólag a fiúknál ez normális. Who knows ..