Pár évvel ezelőtt azt mondta az akkori főnökünk, hogy “Évi is the perfect female version of Tomi” (Évi tökéletes női verziója Tominak). A héten megint beszélgettünk és mikor meséltem neki Ubiról, csak mosolygott, hogy de ezen miért vagyok meglepődve, hisz “ő a ti tökéletes másolatotok” (he is your perfect mini-version). És tényleg 🙂 De milyen is ő valójában 2 évesen???

• komoly rendszerben él és rendkívül fontos az életében a napi rutin követése, tudja mikor mi után mi következik, ha valami máshogy van (pl ő megy előbb bölcsibe és nem az Emmát viszik suliba) akkor megborul egy kicsit és jelzi
• nagyon erős személyiség – mondjuk ezen nem vagyunk meglepődve
• egy kis szeretetgombóc, de csak akkor mutatja ki, ha van hozzá kedve és azt nem szereti, ha őt ölelgetik, puszilgatják, csak ha neki van rá igénye (ebben pl rám ütött :D)
• mindennek tud örülni, akár egy kis szösznek a padlón, amit felvehet és a kukába dobhat, vagy mikor befordulunk a kisutcába hazafelé, vagy amikor valami játékát megtalál, amivel már régen játszott
• isteníti a testvéreit
• két másodpercre nem tud leállni – és azt sem nagyon szereti, ha ilyenkor mi leállunk
• hihetetlen memóriája van – ha este mondtunk valamit, hogy majd reggel lesz, akkor a reggelt azzal kezdi, fejből vágja a legtöbb német és magyar dal koreográfiáját és számunkra jelentéktelen eseményekre/dolgokra is emlékszik
• még mindig tart a villamosszerelem, de már konkurenciaként megjelent a vonat és átvette az első helyet
• semmi félelemérzete nincs – bár gondolom ez életkori sajátosság
• egyelőre még nagyon segítőkész, szeret a konyhában segédkezni, porszívózni, a kukába kidobni szemetet
• elég neki egyszer valamit elmondani, vagy valamit kérni, azonnal megcsinálja, hihetetlen néha, hogy milyen szófogadó – remélem ez így is marad 🙂

Amire büszke vagyok:

• többnyire tudjuk tartani magunkat a szabályokhoz és következetesek tudunk maradni
• folyamatosan tudunk neki élményt szerezni és továbbra is erre fókuszálunk
• nem vettünk még neki felesleges dolgot/ajándékot (imádja a pizsinkből készített takarót is, még mindig játszik a matatótáblával, a kutyás kis hátizsákját mindenhova viszi magával, a bőröndtől meg teljesen odavolt)
• jó ötlet volt szeptemberben bölcsibe adni, hihetetlen, hogy mennyire látszik rajta a szociális fejlődés és jó volt a megérzésünkre hallgatni, mert nagyon szereti a kiválasztott bölcsit és a nevelőket

És hogy is telik egy napja? Ezt is inkább megörökítem, mert az ilyenek hamar feledésbe merülnek:

• 6:00 (vagy előtte negyed órával) – kiabál, hogy Aja, bemegyek, áll az ágyában, fogja a takaróját és mosolyog. És a szokásos kérdésre, hogy jól aludtál egy határozott igen a válasza. Majd kinéz és megkérdezi, hogy Apa?

• ha még nincs kész a reggeli, akkor irány a konyha, felül a konyhapultra és diktálja a feladatokat: Apának választ teát, nekem választ kávét, magának pedig csinál Kakam-ot (kakaó) – mindez igy ebben a sorrendben, majd megyünk reggelizni, ott közben mondja a következő lépést, hogy húúúú Emi (mennek Emiért a vonathoz)
• ha megette, megyünk fogat mosni, először megmosom neki, majd amíg én kikészítem a ruháját, addig mossa tovább magának és közben dumál
• felöltözik és már szedi össze a takaróját, hogy indul a bölcsibe. Odapakolja az összes ruháját az ajtó elé, meg hozza a kishátizsákját, abba belerakja a takarót, a cumit felrakja a szekrényre, beül az ölembe és felveszi a téli hacukáját. Majd ad egy puszit és fél 7-kor elindulnak Apával az Emmáért a vonathoz, majd onnan a bölcsibe
• amint elindul az autó, kiabál, hogy Aja Aja, így fel kell, hogy hívjanak és elvileg ott még beszélgetünk. Ő többségében hallgat, vagy néha beleszól ha villamost lát 🙂
• a bölcsiben levetkőzik, elmegy kezet mosni, puszi és megy a csoportszobába
• délután mikor megyek érte, akkor amíg beszélek a lányokkal, addig ő elmegy kezet mosni, majd kimegyünk az öltözőbe, leveszi a cipőjét, elrakja a helyére, hozza a kinti cipőt meg az overallt és leül a padra. Felöltözünk, és indulunk haza. Bár egyszerűbb lenne gyalog, de ő metrózni akar, így visszasétálunk a metróállomásig, ahol mindegyik autóra elmondja, hogy kinek van olyan, minden mélygarázsnál mondja, hogy Apa (Apa munkahelyén is mélygarázsban áll a kocsink) majd elmondja hogy Apa arra dolgozik és mikor odaérünk a munkahelyére, akkor boldogan kiabál, hogy Apa Apa.
• majd visszafordul hozzám, elkéri a bérletemet, és megindul az ellenőrök felé, hogy bemutassa a bérletet (akkor is mutatja, ha nem kérik :D)
• amikor leszállunk a metróról, akkor hátramegy a falhoz, hogy ne zavarja a tömeget és még megvárunk pár szerelvényt, akiknek mindnek integet, majd elindulunk haza
• a ház előtt megint megáll velem szembe és kéri a kulcsot, mert nyilván neki kell kinyitni az ajtót
• felmegyünk, leveszi a cipőjét, a helyére teszi, levetkőzik, kézmosás és kell neki a cumi. Szeretné már előbb, de tudja, hogy amíg koszos a keze, addig nincs cumi.
• facsarunk narancslevet (csinálunk “apit”) – most már ő is tudja egyedül csinálni, majd megvacsorázunk
• ezután változó a program ..a szabály az, hogy csak vacsora után nézhet a tv-ben gyerekdalokat, de ha nem jut eszébe, akkor inkább játszunk a játékaival
• fél8-kor elindul fürdeni, cumit ismét a polcra teszi, felül a mosógépre, én levetkőztetem, de innentől ez apás program, fogat mos és játszik a játékaival mindent kommentál a halandzsa dumájával
• majd Tomi kiveszi, megtörli, szalad a szobájába, előpakolja a popsikrémet, testápolót és D-vitamint, kikészíti az ágyra és apával felöltözik, közben én csak a hatalmas kacagásokat hallom
• ha kész, szalad hozzám a nagyszobába, megnézhet még egy vonatos mesét, és irány az ágy. Szó nélkül indul, amikor mondom, hogy itt a vége, köszönj Apának és irány a szobád. Felveszi még a hálózsákját, csinálunk puszi-csatát, leteszem és szerintem mire elérek a nagyszobába már alszik 🙂
• másnap pedig az egész kezdődik elölről 🙂

Nyilván az, hogy ő ilyen jó és boldog kisgyerek nemcsak nekünk köszönhető, hisz szerencsére ott vannak a nagyszülők, a nagynénik, nagybácsik, tesók és unokatesó ,akiket azonnal levesz mindig a lábukról; kellett az, hogy a kezdetektől van egy nagyon jó védőnénink és doktornénink, akik hasonló értékrenddel és felfogással rendelkeznek, mint mi és nagyon adunk a szavukra, és most már a “bölcsislányok”, akiket nagyon szeret és hétről hétre látszik a fejlődés, ami nagyrészt nekik köszönhető. Így tényleg nagyon szerencsések vagyunk!!!

A születésnapja is nagyon jól sikerült. Nagyon jó volt látni, hogy mennyire örült mindennek: a futóbicajnak, a fazöldségeknek, a fagyikészítő játéknak, a duplónak, az orvosi táskának … a vonatos tortáról nem is beszélve .. ezekért a boldog pillanatokért megéri küzdeni és ilyenkor azonnal elfelejtődnek a nehéz pillanatok.