Nem egyszerű hónapon vagyunk túl. Annyi minden történt, hogy már gondolkodtam, hogy kimarad volt egy post vagy most hol is tartunk?

Ubi lelke talán most már alakul, de az őszi szünet után eléggé megborult. Minden reggel sírt, mikor otthagytuk és mondták a lányok, hogy napközben is sokat sirdogált, amint nyílt az ajtó szaladt oda, hogy Aja, Apa és ha nem mi voltunk akkor azonnal elsírta magát. Lehet, hogy sok volt neki az egy hét kihagyás, vagy csak akkor esett le neki, hogy ez a bölcsi nem egy ideiglenes megoldás. De úgy tűnik, hogy most már megnyugodott, azt a mondták, hogy semmi gond nincs vele. Még mindig egyedül játszik, de nagyon cukin viselkedik és szót fogad. Reggel Tomi viszi, így negyed 8 körül ő az első, én meg 4-kor indulok érte, szerencsére 10 perc az út, így nem ő marad utoljára. Nagyon pörgős még ilyenkor és hiába két megálló között lakunk és egyszerűbb lenne hazasétálni, ő inkább metrózni akar, így visszamegyünk – közben megállunk minden Skodánál, Citroennel, Audinál – felszállunk a metróra, megyünk egy megállót. Majd ott is várakozunk, mert ő integet minden metrónak. Az egyik elmegy, jön a másik így nehéz onnan elindulni.

Éjszakánként még mindig néha felkel, főleg a cumiját keresi, de van, amikor rosszat álmodhat, mert kiabál, hogy “Nem, Nem”.  Kis simi után aztán megnyugszik és alszik tovább. Egészen 5 körülig 🙂 (nagyon ritkán alszik 6-nál tovább). Ilyenkor még aki odamegy hozzá, rávesszük, hogy a kanapéján kicsit pihenjünk, de fél óránál többet ott sem bír és jelzi, hogy akkor itt az ideje a reggelinek. Ilyenkor felül a konyhapultra, választ magának meg az Apjának teát, nekem kávét, berakja a gépbe, utána facsarunk gyümölcslevet és közben már falatozgat 🙂 És ha valami eltér a rutintól, azonnal jelzi 🙂

A kisördögös hisztije még mindig megvan, általában napi egyszer. Ha otthon csinálja az a jobbik eset, mert berakjuk az ágyába gondolkodni és 5 perc múlva mosolyogva kiabál. A rosszabbik amikor mindezt az utcán csinálja, de ha el tudjuk terelni a figyelmét és van türelmünk kivárni, akkor túlélhető 🙂

Amúgy még mindig tartjuk, hogy 95%-ban semmi gond nincs, és tudjuk, hogy nagyon szerencsések vagyunk vele. A cukiságfaktor pedig csak emelkedik, ahogy nő és egyre értelmesebb. A szókincse is bővül, már mondja, hogy kukorica, néni, Teta, guriguri, tudja az összes német dal koreográfiáját, egyre több állatra meg tudja mondani, hogy “mit mond” (kigyó, tehén, kisegér, halacska), cuki ahogy artikulál és ha valami értelmes szót mond, akkor szégyellősen örül magának. És nagyon lelkes mindenben. Ahogy írtam, aktivan segít a reggelikészítésben, ő pakol be szinte mindent a konyhából az étkezésekhez, már szól hogy szívjuk ki az orrát, meg mikor evett, veszi le a polcról a vitaminját. Hihetetlenül szabálykövető meg fontos az életében a rutin. Ebben is hasonlít ránk, de nem is tudom miért vagyok ezen meglepődve 🙂

Megint volt egy halom programunk. Kezdődött az őszi szünet a tesóival, amikor elmentünk Siófokra. Az idő nem volt annyira kegyes, meg meg is fázott, de első éjjel ő aludt a legtöbbet, már alig vártuk, hogy felkeljen, mert mi már éhesek voltunk 🙂 Aztán átmentünk komppal Tihanyba, ami tetszett neki. Másnap otthon voltunk a szálláson, lementünk wellneszezni, amit nagyon bírt annak ellenére, hogy nem volt túl sok játék, meg kicsit hideg is volt. Onnan Battára mentünk, ahol csúcsra ért a betegsége a 39,5 fokos lázzal. Másnap ehhez képest simán letolta a családi fotózást, pedig hajnalban még gondolkodtam, hogy lemondom, de sokkal jobban bírta, mint vártam.

A testvéreivel meg Borival továbbra is óriási a szerelem és nagyon sokat jelent, hogy Emmával minden reggel találkozik, ez közelebb hozza őket egymáshoz, és cukin kiabál nekik mindig. És senkivel nem tud olyan gurgulázva nevetni, mint velük 🙂

Továbbra is imád enni, imádja a leveseket és igényli is a folyadékot és egyedül eszik most már mindent. Tényleg egy szavunk nem lehet, főleg látva, hogy mások mennyit küzdenek a gyerekükkel.

Még mindig a kiságyában alszik. Gondolkodtunk már többször hogy kivesszük a rácsot, hogy ki tudjon jönni, vagy átalakítjuk, de jobb a békesség meg a nyugalom. 🙂