Július végén beköszöntött a nyár és a kánikula, nekünk meg egy hét kemény szenvedés. Ráadásul itthon voltunk mindannyian, így még mi is melegítettük a lakást. Ubi átköltözött hozzánk, a gyerekek pedig megkapták a szobáját, így az éjszakáink is átalakultak. Nekem nagyon fura volt, hogy ott szuszog és minden mozdulatára felébredtem, ráadásul őt zavarta a hídon gyorsulási versenyt játszó motorok hangja, minden szarra sírva felriadt, így egy idő után már csukott ablaknál aludtunk. Hálistennek pár nap után fogtuk a cuccunkat és elmentünk Hajdúszoboszlóra, bár azért előtte megijesztett minket, mert indulás előtt fél órával kihányt mindent, de a védőnő javaslatára elindultunk és milyen jól tettük. Nagyon jól érezte magát, ott a meleg sem tűnt elviselhetetlennek és tök jókat aludt. Volt amikor mentünk a többiekkel, volt amikor ketten a szálláson maradunk és pihentünk. A barátnőm kisfia 3hónappal idősebb és többször találkoztak. Még ez nem volt közös játék, de már ismerkedtek 🙂 Majd következett egy hét itthon. Akkor mentünk el a háziorvoshoz 6. havi ellenőrzésre. Most is minden rendben volt vele, egyre több mindent ehet és még mindig izgő-mozgó. Itthon is elviselhető volt a meleg, napközben ketten voltunk így tudott pihenni – bár mindennap volt valami elintéznivaló a városban – este meg itthon voltak a tesók is és velük nagyon jól elvolt. Hétvégén ismét útra keltünk és elutaztunk Horvátországba. Én már nagyon vártam és nem is csalódtam. Nagyon jó helyen volt a szállás, mindenki jól érezte magát, Ubi volt hogy fél8-ig aludt, gondolom a tengeri levegő jót tett neki. A vizet még nem annyira élvezte, de azért már próbálkozott. Hazafele mi kiszálltunk Zalakaroson, ahol folytatódott a kényeztetése, mert ott volt a teljes család, akik kinyalták a fenekét is, ő meg nyilván élvezte és kihasználta. Ott is volt medence és elég hamar rákapott az izére, a végére már nevetve lubickolt 🙂
A kajával továbbra sincs gond, mindent megeszik, a tízórainál már ki is van váltva a tápszer, aztán lassan majd jön az ebéd is. Most már csak a menetrendet kellene átállítani, hogy korábban legyen a fürdés és éjszakai alvás.
Év: 2018
Rohan az idő …. avagy eltelt fél év
Nagyon eseménydús hónapon vagyunk túl. Ubi-bubi megkapta a következő oltást, ahol már szinte meg se nyikkant. Tény, hogy ügyesen eltereltük a figyelmét, de tényleg übercuki volt. Utána megvolt az első keresztanyás este, mikoris mi elmentünk színházba, de ahogy sejtettük, az égvilágon semmi gond nem volt vele. Veszna úgy várt minket itthon, hogy ő még mindig nem hiszi el, hogy ilyen gyerek létezik. De Kinga is ezt mondta, mikor itt volt.
Voltunk ismét hosszabb utazáson, lementünk Bucsára, pont aratás volt, így kimentünk a határba, míg ő a mamáékkal hesszelt, tök jól bírta ezt is. Igazából nem is tudok sok újat írni, csak szuperlativuszokban beszélni, erről a menőmanóról, aki mosolyog folyamatosan.
A fejlődésében megtörtént egy újabb fontos lépés, mert átfordul hátról hasra és nagyon örül ilyenkor magának. Alakul hasról hátra is, de ott meg sokszor beakad a keze 🙂
A legnagyobb esemény pedig 15-én a keresztelője volt, így az apukája után ő is evangélikus lett. Hihetetlen csini volt, mindenkit levett a lábáról és a több mint egy órás szertartást is a korához képest nagyon jól bírta. Persze azért a végén már nyűgösködött, de még így is nagyon ügyes volt. Annyira gyorsan jött a lelkész, hogy magáról a keresztelésről nincs is fotónk, pedig nagyon szerettem volna 🙁
Folytattuk az újabb ízek bevezetését, kapott krumplit, édesburgonyát meg zabpelyhet. Aztán lassan majd jön a többi, még mindig úgy gondolom, hogy nem sietünk sehova. Elkezdett pohárból vizet is inni, bár egyelőre még elég sok megy mellé is 🙂
Egyre többet kacag, egyre több mindenkit megismer és tök jól el van mindenkivel. Cuki, ahogy örül az ismerős arcoknak.
A türelme és nyugalma még mindig hihetetlen, reggelente fogalmunk nincs, hogy mikor ébred, mert mikor benézünk hozzá 6-6:30 között akkor általában ott fekszik az ágyában, tornázik és mikor észrevesz akkor azonnal mosolyog meg magyaráz.
Az én türelmem viszont kezd a végéhez közeledni, legalábbis ami a “hülye” kérdéseket illeti. “Milyen az anyaság?”, “Anyuék örülnek?” stb .. Nem is értem, hogy aki ezeket kérdezi, az komolyan gondolja e .. Na mindegy, túllépek rajta. A lényeg, hogy ez a kis menőmanó továbbra is megszínesíti az életünket, és ez így van jól.
Harcolunk foggal, körömmel … avagy változások az 5. hónapban
Na jó, a fog még várat magára, körmöt meg hetente vágunk – hihetetlen milyen gyorsan nő a körme – , de már fel vagyunk készülve mindenre. Mivel elkezdett nyűgösködni, a nyála pedig még durvábban folyik és egyéb jele is van, úgy tűnik, hogy tényleg beindul a fogzás. Igazából minden sírást ráfogunk, hogy na most … aztán nem történik semmi. Na de majd a következő hónapban 🙂
De más is történt .. miután megkaptuk a zöldlámpát a hozzátáplálás elkezdéséhez, vettem bio-almát és lereszeltem. Először a levét kapta, amire nagyon fura fejeket vágott, meg nyilván még meg kellett szokni az új ízt, az új állagot, de aztán elég szépen ellefetyelte. 4 napig ment az alma, hol több, hol kevesebb sikerrel. Mivel Anyuéknál a kertben volt meggy, ezért ezt gondoltam következőnek. Nem gondoltam volna, hogy jobban fog neki ízleni, lehet hogy jobban bejön neki a savanyú íz. Sajnos nagyon belelkesültünk és többet evett mint kellett volna, ami kisebb hasfájást okozott, így védőnői tanácsra pár nap pihenőt tartottunk. A második körös alma viszont nagyon ízlett neki és simán betolta a negyed almákat meg a meggyet is.
Megvolt az első közös nyaralásunk is hármasban, elmentünk pár napra wellneszeni. Találtunk egy bababarát hotelt a Mátrában, beszereztünk minden kelléket és nekiindultunk. Nem is okozott meglepetést, hogy élvezte a vizet, hisz imád itthon is fürdeni, befeküdt a baba-úszógumiba és élvezkedett. Nagyon cuki volt 🙂 És nagyon jól viselkedett végig, kicsit sem zökkent ki, azért mert nem itthon voltunk és hagyott minket is fürdeni.
Egyre több reakciót ad, mosolyogva ébred és általában ezt folytatja egész nap. Ami változott, hogy nagyon keveset alszik babakocsiban, mindent figyel és néz, mintha félne, hogy lemarad valamiről. De itthon még tartja a szokásos alvási rutint és azt is, hogy átalussza az éjszakát (6-6:30-ig). Ugyanez a nézelődés van evésnél is, összevissza forog, főleg ha nem ketten vagyunk. Ráadásul gondolom a meleg miatt messze nem eszik annyit, amennyit a papírforma szerint kellene, de amíg fejlődik és jó kedélyű, addig nem izgatom magam.
Ebben a hónapban elkezdtünk többet tömegközlekedni meg hivatalos ügyeket intézni és most tűnik fel igazán, hogy mennyire nincs megoldva akár egy gyógyszertárban, akár egy postán akár egy bankban a babakocsival való megközelítés. Jó esetben segítenek a lépcsőn felvinni, de most már kezdek rutinos lenni és megoldani egyedül. Ami még szintén most csapódott le, hogy az autósok mennyire nincsenek tekintettel a babakocsisokra. Az egy dolog, hogy nem engednek át (tisztelet a kivételnek), de volt olyan teherautós, aki épp a járdán parkolt és miközben az úttesten próbáltam kikerülni, akkor indította be a motort … tajparaszt ..
És ami a legnagyobb történés volt, hogy megvolt az első ünneplése, hisz 24-én van Iván-nap 🙂 (bár nekünk akkor is Ubi 😀 ) és elkészült a szobájának a dekorálása is. Egyelőre még csak nézte és magyarázott hozzá, de majd ha már mászik és felfedezi, hogy mi van rajta, akkor biztosan fogja szeretni.
A felhők felett mindig süt a nap … avagy a mosolygós 4.hónap
Menő manónk 4 hónapos lett. Mondhatnám, hogy hú de gyorsan eltelt ez a 4 hónap, de amúgy nem 🙂 Vagy mégis? Néha úgy érzem, hogy repülnek a napok, néha meg mintha csak vánszorognának.
Eléggé beállt a rutin az életünkbe, most tényleg az eszik-alszik-mosolyog időszak van. Nem mondom, hogy néha nem szakad el a cérna és nincs keserves üvöltés, amikor fogalmunk sincs, hogy mi baja van, de azt hiszem, hogy ennyi normális és tényleg nagyon kis kiegyensúlyozott cukibaba.
Most már elkezdett huncutkodni. Nem nézhet tv-t, de amikor hallja, hogy be van kapcsolva, akkor általában megpróbál úgy forogni, hogy tudja nézni .. persze ezért észrevesszük, mert ilyenkor hirtelen csönd lesz és látjuk, ahogy figyel az óriás szemeivel 🙂 Hihetetlen, hogy mennyire képernyő/telefonérzékeny. Amint meglátja a kezemben, már tudja, hogy fotó fog készülni és sokszor már automatikusan mosolyog. Meg nagyon aktív, amikor a nagyszülőkkel videokapcsolatban vagyunk, megismeri őket és tök természetesen kezeli.
Nagyon jól kezeli a sok embert is és most már tényleg megismeri a körülötte lévőket. Jó látni, ahogy örül a testvéreinek, meg ahogy cinkosan néz és huncutul mosolyog az apjára .. cukik ezek a reakciói. 🙂
A sétákat is kezdi megszokni (időben 🙂 ). Egy csomószor most már nem alszik, hanem nézelődik, főleg ha valami boltba bemegyünk. Új barátnőket is szerzett, a gyógyszertáros nénik személyében, akik már megismerik és nagyon örülnek neki. Nincs semmi gond, amiért ennyit megyünk, de hol egy tápszer, hol valami csepp, hol naptej kell … Ez utóbbi elég nagy fejtörést okozott, mert mégiscsak érzékeny bőrű gyerek a vörös hajával, így valami extra-védelmet akartunk neki, de szerencsére a nénik segítettek, meg utánanéztünk és remélhetőleg sikerült a leghatékonyabbat és legbaba-barátabb naptejet beszerezni. Majd nyáron kiderül, mennyire döntöttünk jól 🙂
Van egy kérdőív, amit ki kell töltenünk minden hónapban és le kell adni a védőnőnek. Ott szinte mindent teljesít, amit ebben a korban kell, egyelőre még átfordulni nem sikerült, pedig az erő megvan hozzá, csak szerintem még a taktikára nem jött rá 🙂 De amúgy az aktivitása nem csökken, néha lenyom egy teljes Michael Flatley előadást 🙂 Meg elkezdte magát felhúzni, úgy tűnik nagyon szeretne már ülni. És mindent megfog, bekap, megcsócsál. Huba – a plüss maci-alvóka – még mindig a kedvenc barátja, ő az akivel alszik, akit viszünk mindenhova és akit nagyon szeret 🙂
Lassan jön a foga is, legalábbis a nyáltengerből erre következtetünk, meg hogy a keze sokat van a szájában. Próbáltam kitapogatni, de még nem érezhető. Pedig egyik délután azt hittük, hogy beindult, mert annyira sírt de ki tudja, a védőnő még nem látta. De no para, bent még nem maradt fog ..
És hogy én hogy vagyok? A külsős visszajelzések alapján jól, állítólag nyugodtnak tűnök és magabiztosnak 🙂 Ezt azért nem mindig érzem így. Inkább azt mondanám, hogy szerencsés vagyok Ubival. Mivel ő nyugodt baba (egyelőre), így én is az vagyok és ez pozitív irányba görget mindent. Vannak dolgok, amik bosszantanak, foglalkoztatnak, rosszul esnek, de ezeken próbálok túllépni és beletörődni, hogy pl vannak emberek, akik részei az életünknek, vannak akik nem. Igazából a barátaim nagy része megmaradt, sőt van, aki a múltból tért vissza, így mindig van kihez fordulni vagy egy-egy rossz pillanatban valahogy mindig megérzi valaki, hogy rámírjon. Ráadásul néha úgy érzem, hogy nagyobb pörgésre van szükségem, hogy menjünk, hogy történjen már valami, de ilyenkor belegondolok, hogy napról napra látni ennek a kismanónak a fejlődését is egy csoda és nem lehetek telhetetlen. Majd ha már nagyobb lesz, akkor visszatér a régi életünk aktívabb része. A vérnyomásom is visszatért a régi kerékvágásba, sőt néha már túl alacsony, igaz csak a gyógyszernek köszönhetően, de legalább emiatt nem kell tovább aggódni.
Hát így zajlanak a napjaink .. várjuk – izgatottan és kicsit félve a fogzás miatt – a következő hónapot.
Itt látszik, hogy mennyit változott, mennyit babásodott és milyen kis mosolygós, huncut minimanó lett 🙂
Bátraké a szerencse
Bár még nem telt el egy hónap, de ez az esemény külön post-ot érdemel.
Az egész másfél hónapja kezdődött, amikor Tomi kitalálta, hogy lepjük meg a húgát a szülinapján és utazzunk ki Németországba a hosszú hétvégén. Én, akinek ilyenben nulla tapasztalata volt, rábólintottam, hogy ok ez egy tök jó ötlet, de azért ott volt bennem, hogy egy ekkora kisbabával nem kicsi kihívás lesz, de bátrak vagyunk, vágjunk bele. Egészen múlt előtti vasárnapig így gondoltam, mikoris Ubi az egész battai napot végigszenvedte, hol sírt, hol küzdött, de a lényeg, hogy hazafele teljesen elbizonytalanodtam és szívem szerint lemondtam volna az egészet, de addigra már az ünnepelten kívül mindenki tudott a tervünkről és mindenki várt minket. Aztán úgy voltam vele, hogy kifele éjszaka megyünk, ott nagy valószínűséggel aludni fog, hazafele lesz inkább kemény, hisz azért itthon is szokott nyűgös lenni, mi lesz vele a kocsiban .. nem beszélve az ott töltött napokról, amikor mindenki látni akarja, folyamatosan megyünk, a jól megszokott rutinja teljesen fel fog borulni.
Na de ami történt, az minden elvárásomat, álmomat felülmúlta. Ez a 3 hónapos csöppség végigaludta a kifele utat, egyszer kelt fel, mikor megálltunk tankolni, de ott amúgy is be volt tervezve az éjszakai alvás előtti etetés. Legközelebb már akkor ébredt amikor megérkeztünk reggel negyed 6-kor, de ott is evett és aludt még velünk 3 órát. Hihetetlenül jól bírta az aktív napokat is. Persze nyilván többször sírt, mert volt kis kaki-problémája (legalábbis ezt feltételezem), meg csak nem a megszokott helyén volt, nem a megszokott idejében aludt, evett, de ahhoz képest, hogy min ment keresztül, le a kalappal.
Na és akkor eljött a hazautazás ideje, nem titkolom, hogy azért attól eléggé rettegtem. Nem is magunk miatt, hanem inkább azért, hogyha végigüvölti az út felét, háromnegyedét, akkor azt a gyerekek hogy viselik. De ez a kis tüneményes angyalka az út 90%-át végigaludta és messze nem ő viselte legrosszabbul. A végén elfogyott a türelme – igazából már mindenkinek – de hihetetlen, amit és ahogy végigcsinált. Főleg ő, aki utál lekorlátozva lenni, meg egy helyben lenni, kis szünetekkel kibírt 10 órát lekötözve. Nem is tudom, hogy hogy lehetünk ilyen szerencsések, hogy egy ilyen csodababát kaptunk, aki még akkor is mosolygott, mikor hazaértünk és ő adott nekünk energiát, amikor a pihenőknél tisztába tettük és vigyorgott mint a vadalma. Soha ne legyen rosszabb utunk és maradjon ilyen kis cukorfalat!
Indulás előtt péntek este és hazaérkezés után kedd este 🙂