Menő manónk 4 hónapos lett. Mondhatnám, hogy hú de gyorsan eltelt ez a 4 hónap, de amúgy nem 🙂 Vagy mégis? Néha úgy érzem, hogy repülnek a napok, néha meg mintha csak vánszorognának.
Eléggé beállt a rutin az életünkbe, most tényleg az eszik-alszik-mosolyog időszak van. Nem mondom, hogy néha nem szakad el a cérna és nincs keserves üvöltés, amikor fogalmunk sincs, hogy mi baja van, de azt hiszem, hogy ennyi normális és tényleg nagyon kis kiegyensúlyozott cukibaba.
Most már elkezdett huncutkodni. Nem nézhet tv-t, de amikor hallja, hogy be van kapcsolva, akkor általában megpróbál úgy forogni, hogy tudja nézni .. persze ezért észrevesszük, mert ilyenkor hirtelen csönd lesz és látjuk, ahogy figyel az óriás szemeivel 🙂 Hihetetlen, hogy mennyire képernyő/telefonérzékeny. Amint meglátja a kezemben, már tudja, hogy fotó fog készülni és sokszor már automatikusan mosolyog. Meg nagyon aktív, amikor a nagyszülőkkel videokapcsolatban vagyunk, megismeri őket és tök természetesen kezeli.
Nagyon jól kezeli a sok embert is és most már tényleg megismeri a körülötte lévőket. Jó látni, ahogy örül a testvéreinek, meg ahogy cinkosan néz és huncutul mosolyog az apjára .. cukik ezek a reakciói. 🙂
A sétákat is kezdi megszokni (időben 🙂 ). Egy csomószor most már nem alszik, hanem nézelődik, főleg ha valami boltba bemegyünk. Új barátnőket is szerzett, a gyógyszertáros nénik személyében, akik már megismerik és nagyon örülnek neki. Nincs semmi gond, amiért ennyit megyünk, de hol egy tápszer, hol valami csepp, hol naptej kell … Ez utóbbi elég nagy fejtörést okozott, mert mégiscsak érzékeny bőrű gyerek a vörös hajával, így valami extra-védelmet akartunk neki, de szerencsére a nénik segítettek, meg utánanéztünk és remélhetőleg sikerült a leghatékonyabbat és legbaba-barátabb naptejet beszerezni. Majd nyáron kiderül, mennyire döntöttünk jól 🙂
Van egy kérdőív, amit ki kell töltenünk minden hónapban és le kell adni a védőnőnek. Ott szinte mindent teljesít, amit ebben a korban kell, egyelőre még átfordulni nem sikerült, pedig az erő megvan hozzá, csak szerintem még a taktikára nem jött rá 🙂 De amúgy az aktivitása nem csökken, néha lenyom egy teljes Michael Flatley előadást 🙂 Meg elkezdte magát felhúzni, úgy tűnik nagyon szeretne már ülni. És mindent megfog, bekap, megcsócsál. Huba – a plüss maci-alvóka – még mindig a kedvenc barátja, ő az akivel alszik, akit viszünk mindenhova és akit nagyon szeret 🙂
Lassan jön a foga is, legalábbis a nyáltengerből erre következtetünk, meg hogy a keze sokat van a szájában. Próbáltam kitapogatni, de még nem érezhető. Pedig egyik délután azt hittük, hogy beindult, mert annyira sírt de ki tudja, a védőnő még nem látta. De no para, bent még nem maradt fog ..
És hogy én hogy vagyok? A külsős visszajelzések alapján jól, állítólag nyugodtnak tűnök és magabiztosnak 🙂 Ezt azért nem mindig érzem így. Inkább azt mondanám, hogy szerencsés vagyok Ubival. Mivel ő nyugodt baba (egyelőre), így én is az vagyok és ez pozitív irányba görget mindent. Vannak dolgok, amik bosszantanak, foglalkoztatnak, rosszul esnek, de ezeken próbálok túllépni és beletörődni, hogy pl vannak emberek, akik részei az életünknek, vannak akik nem. Igazából a barátaim nagy része megmaradt, sőt van, aki a múltból tért vissza, így mindig van kihez fordulni vagy egy-egy rossz pillanatban valahogy mindig megérzi valaki, hogy rámírjon. Ráadásul néha úgy érzem, hogy nagyobb pörgésre van szükségem, hogy menjünk, hogy történjen már valami, de ilyenkor belegondolok, hogy napról napra látni ennek a kismanónak a fejlődését is egy csoda és nem lehetek telhetetlen. Majd ha már nagyobb lesz, akkor visszatér a régi életünk aktívabb része. A vérnyomásom is visszatért a régi kerékvágásba, sőt néha már túl alacsony, igaz csak a gyógyszernek köszönhetően, de legalább emiatt nem kell tovább aggódni.
Hát így zajlanak a napjaink .. várjuk – izgatottan és kicsit félve a fogzás miatt – a következő hónapot.
Itt látszik, hogy mennyit változott, mennyit babásodott és milyen kis mosolygós, huncut minimanó lett 🙂