Eljött a hét, amit már nagyon-nagyon vártunk és próbáltuk mantrázni, hogy mit is szeretnénk hallani az ultrahangon. Erre jött egy hét, ami tele volt kihívásokkal, és kevésbé olyan hírekkel, mint amire készültünk. Az első hétfőn érkezett, hogy Apukám kórházba került. Itt el is vesztettem a prioritást és próbáltam nem idegeskedve oda koncentrálni, hisz annál fontosabb, minthogy ő jobban legyen és felépüljön nem nagyon volt. Kedden mentünk UH-ra, ahol kiderült, hogy:

Nem tagadhatom, hogy csalódottak voltunk. De az élet úgy gondolta, hogy egy kisfú akar hozzánk érkezni, így neki kell örülni és örömmel fogadni. A gyerekek örültek neki, így ez segített … majd jött, hogy de akkor mi legyen a neve. A lányé megvolt .. fiú egyáltalán nem, így ez még mindig függőben van, csak azért nem szeretnék mert KELL. Majd az idő hozza és remélem sikerül olyat találni, ami megfelel a kritériumoknak és megszeretjük, addig marad Uborka. Hálistennek minden rendben volt vele, mind a méretei, mind a fejlettsége szintje, mindent megmutatott és az orvos is megnyugtatott minket. A mozgolódása is töretlen, meg sajnos a reggeli rosszullétek is.
A dilemmám még mindig megvan, miszerint kórházat kellene választanom. Vagyis eldönteni, hogy kell orvos/szülésznő, vagy a sorsra bízom magam … majd meglátjuk.