Nem is tudom, hogy hol kezdjem … mondhatnám, hogy a döbbenet hete volt, több szempontból is. Ahogy múlt héten írtam, még a cégnél is el kellett mondani, hogy a jövő évi dolgoknál már ne számítsanak rám. Többségében nagyon örült mindenki, volt aki kicsit túlzásba is esett, de ami meglepő volt, hogy mennyire gyorsan körbeérnek az ilyen “szenzációk”. A legviccesebb, hogy volt olyan, hogy bár én elmondtam egy kollegámnak, de ő magában tartotta és mire hazaért, már a nem a cégnél dolgozó párja tudta … Nyilván érdekelt, hogy kitől, honnan, ki az akinek ez ennyire fontos vagy ennyire unatkozik, hogy bármi történik (nemcsak velem), azonnal híradóként riadóztat mindenkit … Mert mint kiderült, ez nem az első volt … és nem egy ilyen volt. Ez egyértelmű volt abból is, ahogy jöttek szemben velem a folyosón és vagy csak zavartan mosolyogtak, vagy rám sem mertek nézni … Viccesek az ilyen szituk 🙂

Amúgy velem minden rendben, ezt a borzasztó meleget viselem nehezen, illetve, hogy most már látható jelei vannak, hogy kisbabánk, egy kis uborkánk lesz, amit még mindig nehezen realizálok, így reggelente mindig kiakadok. Viszont tegnap egy bnőm esküvőjén beszélgettem egy baráttal, aki kicsit felnyitotta a szemem és elsőkézből hallva sokkal nagyobb hatással volt rám, mint eddig bárki és szerintem nem is tudja mennyit segített …